Tizenharmadik fejezet.

"Ketten teszünk ki egy egészet."

- Anyám. Idejét sem tudom mikor randiztam utoljára. - nyögtem fel frusztráltan, ahogyan a következő felsőmet is a földre hajítottam.
Ahogy a ruhadarab a földön landolt beugrott a másfél évvel ezelőtti vakrandim, amit Nikki szervezett nekem. A srác rikító rózsaszín ingben jelent meg és folyamatosan arról beszélt, hogy hamarosan meg kéne látogatnia a manikűrösét és a fodrászát. Erősen elgondolkoztam rajta, hogy valóban a lányokhoz vonzódik-e.
- Hányszor mondtam, hogy menj el az egyik munkatársammal? Tudod, ott volt Javier. A cuki mexikói. - ült fel nagy lendülettel barátnőm az ágyamon.
- Igen, és állandóan folyt az orra.
- Igen, le egyenesen a kockás hasa felé.
Szememet forgatva másztam be ismét derékig a szekrényembe, abban a reményben hátha valami hordható odavarázsolódott.
- Nem minden a kockás has, ha a fizetésed háromnegyedét zsebkendőre kell költened. - mormoltam ki a szekrényből.
- Az utolsó negyedet biztos rád és bizonyos játékszerekre költötte volna.
Ó, te jó ég.
- Perverz. - nevettem fel, majd kínomban a fenekemre huppantam. - Szerinted hová visz vacsorázni?
- McDonald's?
- Ne légy kegyetlen! Én többet nézek ki belőle. Hozott virágot is. - éreztem, ahogy fülig vörösödöm az emlék hatására.
- A társasága alapján készülj fel a legrosszabbra. - mondta unottan miközben körmeit vizslatta.
- Oké. - álltam fel majd csípőre tettem a kezem. - Mégis mi bajod van vele? Várj helyesebb a kérdésem, ha úgy teszem fel, mi bajod van velük? A velük alatt pedig Milora és Lilora gondolok.
- Nem ismered Őket. - válaszolta ugyanolyan unott hangon, bennem pedig egyre jobban kezdett felmenni a pumpa.
- Mert te talán igen, hogy ítélkezz felettük és úgy viselkedj velük, ahogyan azt tetted és teszed folyamatosan? - hangom a kelleténél kicsit hangosabb volt de cseppet sem érdekelt.
- Úgy viselkedtem, mint bármelyik más idegennel. Te mennyivel tudsz többet nálam, hm? Egy olyan kapcsolatban hiszel, ami nem is létezik. - állt fel így majdhogynem egymással szemben álltunk.
- Hidd el, jobban ismerem mint hinnéd. És, ha te is ismernél ezt te is tudnád. - mondom neki összehúzott szemekkel.
Csak akkor döbbentem rá, hogy már nem Miloról beszéltem, hanem Liloról, ám ez Nikkinek egyáltalán nem esett le. Önkéntelenül is Lilot kezdtem védeni.
- Ismerlek, túl jól ismerlek Cady. Mit tudsz Miloról? - helyesek voltak a feltételezéseim. - Hogy jól néz ki és charme-os? Én tudod, mit tudok róla? Hogy számodra tökéletes Louis pótlék.
Megrökönyödve álltam barátnőm előtt és néhány pillanatig képtelen voltam megszólalni is.
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Miért talán nem így van? Egy kicsit ereszkedj le Cady a rózsaszín felhőből és nézz körül! - emelte fel hangját.
- Kapj már észbe Nik! Vacsorázni visz, nem pedig az oltár elé. Pont ezért van ez az este, hogy jobban megismerjem. - kiabáltam vissza. - És tudod mit? Igen, szeretném elfelejteni Louist mert rohadtul fáj, amit tett velem. De ez nem jelenti azt, hogy Milo ágyába ugrom és csak kihasználom. - mondandóm végére szinte már ziláltam de olyan mértékű méreg kerített hatalmába, amit már régen nem éreztem.
Egyszerűen képtelen voltam elviselni, hogy Nikki bántja Őt és, hogy annak ellenére, hogy legjobb barátnők vagyunk ilyeneket feltételez rólam.
- Nem, tényleg nem jelenti azt. De senki nem biztosítja, hogy Ő nem sérül meg.
- Ezzel most arra célzol, hogy bántani fogom? - hangszínem megütötte lassacskán a magas c-t. Nem értettem, hogyan feltételezhetett rólam ilyet.
- Szándékosan biztos nem. A másik verzióban már nem vagyok olyan biztos. - sétált mellém majd elkezdett turkálni a ruhák között. - Mit szólsz ehhez? - vette elő egyik vállfán lógó egybe ruhámat.
- Ez soha nem fog megtörténni. - morogtam, majd alaposabban szemügyre vettem a ruhát. - Túl lila.
- És ez? - próbálkozott egy másikkal, mire én fújtatva az ágyamra rogytam.
- Túl rövid. - néhány pillanat csendben telt el, amit végül én törtem meg. - Na és Liloval mi a problémád?
- Nem ismered. - válaszolta egyszerűen.
- Lehet, hogy nem ismerem annyira, mint kellene mivel tíz éve nem találkoztunk. De ettől fontos nekem és ismerni akarom. Jobban meg akarom ismerni.
- És vállalod azt a kockázatot, hogy elveszíted azt, akit ismersz? Tudomást sem veszel azokról az emberekről, akik melletted álltak és állnak. Ő meg egyszerűen felbukkan és..
Ha magára gondol, hogy mellettem áll akkor igencsak el van tévedve ugyanis mióta újra megtaláltuk egymást Liloval, Nikki mindent csinál csak éppen nem támogat.
- Mégis miről beszélsz? Egy percre sem hanyagoltalak el sem téged, sem a fiúkat. Senkit!
- Nem úgy lenne igazságos, hogy mindezt azok ítéljék meg, akik átélik?! - emelte fel ismét a hangját, én pedig legszívesebben szálanként téptem volna ki a hajam.
- Tudod mi van? Rajtad kívül senkinek semmi baja nincs Liloval. Mindig is utáltad úgy, hogy nem is ismerted és még mindig utálod. Talán félsz, hogy átveszi a helyed vagy mi? Tényleg kezdem azt hinni, hogy féltékeny vagy.
- És, ha igen? Talán bűn, hogy a barátod akarok lenni? - tárta szét karjait ingerülten. - Valóban nem szimpatikus és soha nem is volt. De képzeld már magad picit az én helyzetbe. Állandóan egy olyan lányról hallani az áradozásokat, aki eltűnt évekre. Mennyire volt felemelő az érzés?
- Nem. De sohasem mondtad, hogy téged az bántana. Folyton csak a megjegyzéseket tetted. Te is a helyembe képzelhetnéd magad! Évekig kerestem valakit, aki akkor fontos volt nekem és most megtaláltam. Kicsit örülhetnél velem, mert fordított esetben én ezt tenném. Viszont te meg sem próbálod megismerni. Mégis mit vársz tőlem? Hogy évek múltán végre megtaláltam aztán pedig hagyjam veszni az egészet?! - rövid szónoklatom végére már ismét kiabáltam.
Nem lesz ennek jó vége.
- Természetesen nem ezt várom, de én vagyok a legjobb barátnőd és még csak meg sem beszéltük a dolgot.
- Mert esélyt sem adtál rá! - tártam szét karjaimat most én és ingerülten hadonásztam vele miközben beszéltem. - Mióta ismét itt van Lilo folyton csak duzzogsz és megjegyzéseket teszel. Szerinted kinek volt így élvezhető a társaságod?!
- Bárkinek, aki ugyanígy gondolkozik. Egy normális embernek vannak bizonyos fenntartásai az emberek irányába. Te meg csak ukmukfuk beleomlasz a barátnőd karjaiba. - a barátnő szót, olyan gúnnyal mondta, hogy legszívesebben képen töröltem volna érte.
- Tudod mit? - fújtattam, mint valami felbőszült bika, aki csak azt várja, hogy ráengedjék a matadorra. - A csipke ujjú fehér ruhát veszem fel. - mondtam, majd ingerülten kivágtattam a szobából egyenesen le a fürdő felé.
- A fehér nyitott orrú cipőt vedd fel hozzá! - hallottam még hangját mielőtt magamra zártam volna az ajtót.
Leroskadtam a kád mellé, majd váratlanul sírni kezdtem. Csak ültem és sírtam megállás nélkül. Azt hiszem abban a pillanatban tört ki belőlem az összes feszültség és idegesség, ami az utóbbi felgyülemlett bennem és a Nikkivel lefojtatott vita csak fokozta a hatást. Pár perc bömbölés után úgy döntöttem, hogy elég. Nem lehetek gyenge, hiszen randizni fogok Miloval. A legjobb formámat kell hoznom. A zsebemhez nyúltam és csak áldani tudtam az istent, hogy ott volt a telefonom.
- Lilo van a vonalban. - vette fel néhány csörgés után.
- Ez meg miféle duma? - nevettem fel erőtlenül.
- A haló túl unalmas. - kuncogott a vonal túlsó végén.
- Igaz. - sóhajtottam. - Tudunk beszélni?
- Persze. Úgysincs semmi dolgom, mivel már két órája itt ülök a fürdőszoba ajtó előtt, mert pisilnem kell! -az utolsó szavakat ordítva mondta így kénytelen voltam eltartani fülemtől a telefont.
- Akkor miért nem mész pisilni?
- Szerinted? Mr.Randi tökéletes akar lenni. Eddig azt hittem, csak a lányok tollászkodnak ennyit. - egy fáradt sóhaj szökött ki belőle, mire én önkéntelenül is elmosolyodtam. 
- Lilo? 
- Mi a baj? Olyan fura a hangod. - miért ismer ennyire? 
- Az bajnak számít, hogy félek? 
- Természetes, hogy izgulsz. Ez egy egyszerű drukk, hogy minden jól menjen. - nyugtatott.
- Lilo, másfél éve randiztam utoljára. Ráadásul az is kudarcba fulladt és csak azért történt meg mert Nikki ki akart rángatni Louis bűvköréből. 
- És milyen jó, hogy megpróbálta. Figyelj, ne gondolj arra, hogy mikor randiztál utoljára! Mi lett volna velem, ha arra gondolok az első randimon tizenhét évesen, hogy tizenhét éve nem randiztam senkivel? Hidd el, Milo mellett eszedbe sem fog jutni ilyesmi. - némileg megnyugtattak szavai, de gyomrom szüntelenül görcsben volt. 
- Apropó. Nem említette, hová visz vacsorázni? Nagy nehezen eldöntöttem, mit vegyek fel de nem vagyok biztos benne, hogy alkalomhoz illő lesz. - rágcsáltam ajkaimat idegességemben.
- Fogalmam sincs. Rajta egy ing van és sötét farmer, meg egy elegánsabb fazonú kabát vagy mi a szösz?
- Milyen színű az ing? - szinte rögtön felélénkültem és csak imádkozni tudtam, hogy fehér legyen. 
- Fehér ing, piros sárkányokkal.
Válaszára teljesen megrökönyödtem és képtelen voltam eldönteni, hogy most komolyan beszél vagy csak szívat. Nagyon reméltem, hogy a második. 
- Ez most komoly? Kínaizni megyünk? - dobtam fel nevetve a dolgot. 
- Dehogy, csak szívatlak. - nevetett. - Egy egyszerű fehér ing van rajta. 
- Ó, hál' Istennek. 
- Ugyan Cady. Ha azt mondom Hawaii mintás az inge, akkor ananászt etet veled egész este? 
- Logikus gondolat menet. - nevettem fel. - Egyébként a leírásod alapján elképzeltem, ahogy egy pici asszony kihozza elénk az ételt és azt mondja Milonak, hogy fiatalember lenni nagyon cinosz. - mondtam vékonyabb hangon, mire Lilo nevetni kezdett.
- Igen. Aztán jön a kicsi, kínai asszony férje és azt mondja megvenni bögyös bige összáz font. Ekkor Milo felpattant és lekaratézik mindenkit, pont mint Jet Li, majd elrohantok a naplementébe. - a mondat végére ismét sírtam de már a nevetéstől és attól, ahogyan elképzelem az egész jelenetet. 
- Nem kérdeznéd meg, hová visz? - kérdeztem miután sikerült abba hagynom a vihogást.
- De-de. Tartsd! Milo! - kezdett el megint kiabálni. - Hová viszed Cadyt este? - értelmetlen motyogást hallottam csak majd megint Lilo szólalt meg. - Nem mondja meg. Tudod, meglepetést akar meg hasonlók. 
- Sosem fog eljönni a nyolc óra. - nyögtem fel frusztráltan majd térdemnek döntöttem homlokomat. 
- Próbáld lefoglalni magad. Olvass egy könyvet és már csak azt veszed észre, hogy Milo egy órája az ajtód előtt dekkol.
- Tudod, hogy nem tudok leülni egy helyben és csak egy dologra figyelni. - nevettem - Most pedig főleg nem. Nikki itt van, de vele is csak vitázom.
- Ó. Nem mondom, hogy meglepődtem, nyilván miattam és Milo miatt, de egyikünk sem ér annyit, hogy egy ilyen régóta tartó kapcsolat megszakadjon egy nevetséges vita miatt. - hihetetlen egy nőszemély.
Még ebben a helyzetben is Nikkit védte, aki egyáltalán nem rejtette véka alá, hogy mennyire ellenszenves neki a régi és az új barátom. 
- Az a baj Nikkivel, hogy azelőtt ítélkezik, mielőtt megismerne valakit. Éppen az volt a baja, hogy Milot csak arra használom, hogy elfelejtsem Louist.
- Ismerős, össze kellene kötni Őt Dixivel. Mindenkinek megvan a véleménye a másikról, az már más kérdés, hogy tálalják.
- Te ugye nem hiszed azt, hogy csak ki akarom Őt használni? - tettem fel félve a kérdést, hiszen csak Lilo legjobb barátjával készültem randira menni.
- Nem, határozottan nem. Végül is ez csak egy vacsora. Nem arra kér, hogy menjetek el Vegasba, házasodjatok össze, Te legyél revütáncosnő és abból a fizetésből tartsd el, míg Ő sörhasat ereszt és pókerezik. Nevetséges, annak a nőnek nincs jobb dolga?
Ekkor előtört belőlem egy szívből jövő nevetés, ami legalább egy percig el is tartott. 
- Mindig elcsodálkozom azon mekkora fantáziád van. - vártam néhány pillanatot mielőtt folytattam volna. - Nem akarom Milot megbántani. Rendes srác és egyébként sem az vagyok, aki a fiúk szívével játszik. Egyszerűen csak jól akarom magam érezni.  
- Ezek csak úgy jönnek. - nevetett - És ez természetes, mármint, hogy jól akarod érezni magad. Milo is ezt akarja, hogy közösen jól érezzétek magatokat. Tudod mit? Szerintem féltékeny.
- Nem tudom, nem hinném. Nikki nem tud túllépni a tetovált izomagyakon. - forgattam szemeimet, ahogy végig pörgettem az exeinek listáját. - Persze velük sincs semmi bajom de nem hiszem, hogy egy Milo kaliberű srác bejönne neki.  
- Azért a tetovált emberekkel semmi baj nincsen! 
- Nem is mondtam, hogy van velük baj. Hiszen Louis is büszkélkedhet néhány tetoválással mégis oda voltam érte. - mosolyogtam lemondóan, ahogy eszembe jutott. - Csak azt mondtam, neki biztosan nem tetszik Milo. Legalábbis nem hinném.  
- Ha gyökér lennék azt mondanám, szívassuk meg. És az vagyok szóval, hajrá! - lelkesedett fel hirtelen.
- Gonosz egy nőszemély vagy te. 
- Csak akkor, ha nagyon muszáj és Nikki-Mikki kihozza belőlem a legrosszabbat.
- Nikki-Mikki. Ez meg mi?
- Hatalmas fantázia, hahó! - mondta egy "nem egyértelmű?" hangsúllyal. - És becenevek kitalálásában, mondhatni el nem ismert zseni vagyok.      
Rájöttem, hogy Lilo jó kedve nem kis mértékben ragályos, hiszen már percek óta én is csak nevettem. 
- Milo elkészült már?
- Azonnal megnézzem. - néhány ajtó csapódást hallottam majd ismét Lilo visítását. - Milo, hogy állsz? - aztán indulatos szó váltás következett, amit nem igazán hallottam valószínűleg azért, mert Lilo letakarta a telefon mikrofonját. - A haját birizgálja. Ez már a harmadik változtatás, holott az első ugyanúgy nézett ki, mint a mostani. - ismét nevetni kezdtem. - Na és te, hogy haladsz?
- A sminkem kész, már csak a hajammal kell kezdenem valamit. A ruhámat illetően pedig még mindig tanácstalan vagyok. 
- Miért mit szeretnél felvenni? Biztos vagyok benne, hogy csodásan fogsz kinézni. 
- Egy fehér ruhára gondoltam, aminek könyékig érő csipke szerű ujja van és combközépig ér. Nem túl rövid? - kezdtem el ismét aggodalmaskodni és a saját agyamra menni. 
- Ha anélkül le tudsz benne ülni és felállni, hogy kint lenne a feneked, nincsen baj.
- Baromi ideges vagyok.
- Ez teljesen normális, ösztönös, emberi reakció. De nincs miért izgulnod. Miloval találkozol, na és?! 
- Ő ideges? - tettem fel tétován a kérdést, majd mielőtt választ kaptam volna csak az ajtó nyikorgását hallottam - legalábbis feltételeztem, hogy az volt. 
- Milo, ideges vagy? Hogy-hogy miért? A barátom vagy, ha elájulsz a félelemtől, nekem kell hívnom a mentőket. Készüljek fel lélekben ilyenre? - apró duruzsolást hallottam csak. - Ideges, de szerinte nem lesz szükség mentőre. 
Hirtelen recsegni kezdett a telefon majd Milo mély és meleg hangja áradt fülembe, egészen szívemig.
- Remélem csinos vagy, ugyanis rosszul öltözött lányokkal nem mutatkozom. - szinte hallottam hangján, hogy mosolyog. - Nem sokára indulok. - mondta majd nemes egyszerűséggel kinyomta a telefont.
Igazán köszönöm Milo Konnig! Cseppet sem könnyítetted meg a dolgom. 
Felálltam a földről mert már ideje volt, hogy tényleg össze szedjem magam. Kiléptem a fürdőből és a konyha felé vettem az irányt, hogy magamhoz vegyek egy üveg vizet de félúton megtorpantam, ahogy megláttam Nikkit öltözködni az előtérben. 
- Hová mész? 
- Haza. - válaszolt úgy, hogy még csak rám se nézett. 
- Képtelen vagyok felfogni miért vagy ilyen. 
- A ruha jó választás. - megfogta a kilincset ám mielőtt kilépett volna a házból még hátranéz a válla felett és gúnyosan rám pillantott. - A srácot illetően már nem vagyok ilyen biztos. - majd egy hangos ajtó csattanással jelezte, hogy elhúzta a csíkot.  
Mint valami totális idióta álltam tovább a nappali közepén és egyszerűen nem voltam képes megérteni Nikki viselkedését. Sem Lilo, sem pedig Milo nem érdemelték meg azt, hogy így viselkedjen velük és így beszéljen róluk. Fogalmam nem volt, hogy mihez fogok kezdeni de azt az egyet tudtam, hogy nem fogom hagyni, hogy bántsa Őket. Talán egy kicsit elfogult voltam és vagyok velük szemben de azt gondolom senki nem érdemli meg, hogy ok nélkül így bánjanak vele. 
Az órára nézve döbbentem csak rá, hogy jóval többet beszélgettünk Liloval, így már csak negyed órám volt arra, hogy elkészüljek.Víz nélkül rohantam fel az emeletre majd rángattam magamra végül a fehér ruhámat. Az egész alakos tükör előtt álldogálva úgy döntöttem, hogy megfelelő lesz a ruhám és kizárt dolog, hogy még egyszer le és fel öltözzek. A hajam felét sikerült enyhén hullámosra varázsolni, amikor a csengő hangja töltötte be a házat.
- Basszus! - kiáltottam fel, majd ismét őrült tempóban vágtattam le, hogy ajtót nyithassak. - Szia! - köszöntem neki egy hatalmas mosoly kíséretében miután sarkig nyitottam az ajtót, ám a reakciója nem az volt, amire számítottam.
A legutóbbi eset után azt vártam, hogy talán ismét a nyakamba ugrik, de ehelyett csak szótlanul állt és bámult.
- Mi az? Valami az arcomra ragadt? - ösztönösen az arcomat kezdtem vakargatni és dörzsölni de nem hittem, hogy ez bármin segíthetett volna. 
- Nem, csak egyszerűen gyönyörű vagy. - szólalt meg végül, mire nekem még szélesebb mosoly terült el arcomon és ezzel egyidejűleg a lábujjamig vörösödhettem.
- Ó, köszi. Te is nagyon jól nézel ki. - nem csak udvariasságból mondtam. Tényleg nagyon jól nézett ki. Egy sötét színű farmer volt rajta, egy barna bakanccsal, fehér inggel és egy fekete elegánsabb kabáttal. Haja rendezett volt de mégis össze-vissza állt, ami csak még helyesebbé tette. - Még nem sikerült teljesen elkészülnöm, szóval bejössz? 
- Persze de csak, ha felmehetek a szobádba. 
- Tessék? - rökönyödtem meg hirtelen. 
- Csak vicceltem. - nevetett fel hirtelen. - Persze, ha te is benne lennél. - kacsintott rám édesen, mire megint mosolyogni kezdtem. 
- Azt hiszem erre már ráérünk. - nevettem fel végül én is, majd arrébb álltam, hogy bejöhessen. - Kérsz valamit inni? 
- Nem. Menj nyugodtan és fejezd be a készülődést! Én addig itt megvárlak. - huppant le kanapémra, mintha már ezer éve mindennap ott ülne. 
- Oké. Ígérem sietek, addig érezd magad otthon. - mosolyogtam, majd ismét hiper gyorsasággal szaladtam fel szobámba, hogy befejezzem a hajam és tökéletesítsem halvány sminkemet. 
Miután háromszor is szemügyre vettem magam a tükörben óvatosan tipegtem le a nappaliba magassarkúmban. Nem mintha nem tudnék benne járni, csak nem akartam az utolsó pillanatban pofára esni, hogy aztán az este hátralévő részét a balesetin töltsük Miloval.
- Indulhatunk? - kérdeztem, hogy felhívjam magamra a figyelmet ugyanis Milo az egyik magazinomat bújta. 
Miért van mindenki rákattanva a magazinjaimra?
- Persze! - mosolygott rám, majd ledobta az újságot a kanapéra és kisétáltunk az autóhoz. - Hölgyem. - hajolt meg előttem mélyen, ahogy kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. 
- Micsoda úriember! - kaptam színpadiasan mellkasomhoz, majd egy béna pukedlizés után, amit Milo nevetéssel jutalmazott beültem az autóba és elindultunk. 
Már vagy öt percre autókáztunk és egyikünk sem szólt egy szót sem, csak a rádió halk zenélése töltötte be a teret. Az egyik piros lámpánál láttam a szemem sarkából, ahogy Milo rám nézett és nem is vette le rólam a szemét. 
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? 
Éreztem, ahogy az egész arcom átalakul vörössé a kérdésre. 
- Azt hiszem ma már igen. De köszönöm még egyszer. - mosolyogtam rá.
- Csakis az igazat mondom és az este folyamán ezt még fogod hallani párszor. - kacsintott egy mosoly kíséretében majd lassan ismét a gázra lépett, hogy folytassuk utunkat. 
- Hát, ha mindenképp az a célod, hogy egész este zavarban legyek. 
- A zavarba hozott nő a legkönnyebb célpont. - nevetett halkan.
Mi van?!
- Honnan tudsz te ennyit a nőkről? Mármint múltkor a virágos eset, a tipp Liamnek, most meg ez. 
- Sok időt töltök nők társaságában. 
Oké, azt hiszem ez a mondat nem kerülne be a "Mit mondj egy randin a lánynak?" könyvbe. Egyből kombinálni kezdtem és megláttam magam előtt Milot, ahogyan egyszerre vagy hat lány veszi körül és szedi szét. Igazából nem is volt olyan nehéz elképzelni. Csak elég ránézni Milora és máris lányok százai borulnának le előtte. Kicsit zavart a kijelentése de ahelyett, hogy tovább gyártottam volna idióta képeket inkább rákérdeztem. 
- Ezt, hogy érted? 
- A munkám miatt. 
Nem lett jobb a helyzet.
- Pontosan mit is dolgozol? 
- Hát nézz rám! 
- Megtörtént. - bámultam arcát egy halvány mosollyal számon.
- Ne már! - nevetett fel. - Modellkedem. 
- Komolyan? Ez szuper. - igazából nem nagyon lepődtem meg a dolgon mert az arca és alkata tökéletes ahhoz, hogy címlapokon virítson. - Egyébként hová megyünk? - néztem ki az ablakon és nyugodtan konstatáltam, hogy egyenesen haladunk a Picadellyn. 
- Igen, tényleg eléggé király. - tekintetét egy perce sem vette le az útról. - Igazából két programot terveztem. Az első, ahová most megyünk titok. Utána vacsorázni megyünk. 
- Mindig ilyen titokzatos vagy? - szakítottam el tekintetem az utcán sétáló emberekről, akik egyedül vagy nagyobb társaságban rótták az utat. 
- Tökéletes meglepetést szeretnék. 
- Hát, nem igazán szeretem a meglepetéseket de azt hiszem most az egyszer kibírom. - mosolyogtam.
- Nem fogod megbánni. - nézett rám egy pillanatra majd ismét az útra szegezte tekintetét. 
- Egyébként mikor és hogyan ismertétek meg egymást Liloval? - fordultam felé az ülésben, amennyire a ruhám és az öv engedte .
Egy percig némán ült tovább, de láttam arcán, ahogy erősen gondolkozik és eleveníti fel magában az emlékeket. 
- A táborban találkoztunk, amikor tizenhárom voltam. Egy fa alatt ült és olvasott én pedig leültem mellé, mert megsajnáltam. Akkor mondta el, hogy a barátnője miatt jött vissza. - nézett rám mintha csak a reakciómat várta volna, de én csak bólintottam neki, hogy folytassa. - Aztán rájöttünk, hogy mindketten németek vagyunk és barátok lettünk. 
Hirtelen megjelent előttem a tíz éves Lilo, aki reménykedve ült a fa alatt és engem várt. Én pedig nem mentem. Hirtelen bűntudatot kezdtem érezni és szégyellni kezdtem magam, hogy cserben hagytam Őt. 
- Engem várt. - komorodtam el. - Egyébként nagyon szép dolog, hogy a mai napig barátok vagytok. 
- Ez nálatok is ugyanúgy érvényes. - mosolygott vigasztalón. - Nálatok ez még nagyobb dolog. Mi utána állandóan tartottuk a kapcsolatot, sőt egy ideje már együtt is élünk. 
- És nem nehéz? Mármint együtt élni? Nem vitáztok? Soha nem hoztak titeket még össze? - a kérdések csak úgy ömlöttek belőlem, de szerettem volna minél többet megtudni a kapcsolatukról.
Már nem azért, mert féltékeny voltam csak egyszerűen kíváncsi.
- Minden együttélés nehéz, Liloval meg főleg. Ha kifogod a napjait mindenért kiabál, de nem tudnék jobb lakótársat elképzelni. Kivéve Nicole Scherzingert, mert azért valljuk be. - egyszerre nevettünk fel. - Próbáltak minket összehozni, és amikor beköltöztünk a házba mindig belebotlottunk emberekbe, akik könnyes szemmel néztek ránk és csak mondták meg mondták, hogy a mai ifjúság meg, hogy sok boldogságot. - nevetett az emlékek hatására.
- Jézusom. - kezdtem el vihogni, ahogyan elképzeltem a helyzetet. - Örülök, hogy volt mellette valaki, aki olyan, mint te.
- Olyan őrült, mint én? - nevetett. - Nem kellett sok pátyolgatás, ha erre gondolsz. Persze sok éjszakát végig sírt miközben azt kiabálta, hogy haza megy. Aztán másnap bocsánatot kért, hogy fáradtságot okozott és elment munkát keresni. De elképesztő erő lakozik benne, csak ki kell belőle hozni. 
Serényen bólogattam pedig igazából nem ismertem annyira Lilot, mint Milo, ez pedig borzasztóan bántott. A legjobb barátnőm, ám mégsem ismerem teljesen. Sürgősen be kell pótolnunk ezt a tíz évet.
- Egyébként ki az Dixi? Hallottam róla, hogy Ő is a lakótársatok de semmi több. 
Milo felnyögött, mintha nehezére esett volna beszélni a lányról.
- Érdekes történet. Lilo megismerte valahol, ne kérdezd, hol mert fogalmam sincs a mai napig. Aztán Lilo megkérdezte nem lakna-e velünk. Mivel Dixi gyakorlatilag a barátai között ingázott és nekünk nem volt annyi pénzünk, hogy a mostani lakást ketten fenntartsuk beköltözött. De aztán kifogott egy pénzes pasast, akivel lelépett és azóta nem láttuk.
- Fura. 
- Az. - hagyta rám. - De ne csak rólam beszéljünk! Bár meg kell hagyni, ennél jobb témaválasztás még egyik randimon sem volt. - nevetett fel ismét. 
Rájöttem, hogy szeretem a nevetés. 
- Oké, akkor miről szeretnél beszélgetni? 
- Rólad. - nézett rám komolyan. 
- Rendben, mit szeretnél tudni? - mosolyogtam rá biztatóan, hogy kérdezhet bármit, válaszolok. 
Ez az este arra volt, hogy jobban megismerjük egymást. 
- Hogy érzed magad jelen pillanatban? Mire gondolsz most? Milyennek találod az életed? Miért mondtál igent a randira? Mit gondolsz a zsiráfokról? Mindent. 
Muszáj voltam felnevetni a sok kérdés hallatán, amit körülbelül tíz másodperc alatt szegezett nekem.
- Jelen pillanatban nagyon jól érzem magam és arra gondolok, hogy tök klassz, hogy egy ilyen remek fiúval tölthetem az estémet. Az életemet átlagosnak tartom azt leszámítva, hogy néha öt szupersztár hempereg a nappalimban. De ettől függetlenül imádom az életemet. - egy pillanatra elhallgattam és elgondolkoztam azon, mi volt a következő kérdés. - Azért mondtam igent, mert közvetlen és szimpatikus voltál. Szeretem a spontán embereket. És a zsiráfok... furák a hosszú nyakukkal. Inkább pingvin párti vagyok. - mosolyogtam. 
- A zsiráfos dolognak örülök a legjobban. Gyűlölöm őket. - borzongott meg látványosan. - Ennek ellenére örülök a válaszodnak, nagyon. Jó érzés, hogy így gondolod. 
- Na és te, miért hívtál el?
Kérdésemre elpirult. Milo elpirult. Ó, te jó isten. 
- Elég furán hangzik, de azt hiszem ismerlek. Mármint annyit beszélgettünk rólad Liloval és annyit gondolkodtam rajtad, hogy megkedveltelek. Meg akartalak ismerni. Tény, hogy tíz évesként láttalak magam előtt, de amikor találkoztunk az esküvőn... fizikai fájdalmat okozott volna, ha nemet mondasz. 
Rajtam volt a sor, hogy elpiruljak. 
- Igazából az a furcsa, hogy a tíz éves énemet kedvelted meg. - nevettem halkan. - Egyébként mikor érünk oda? 
- És most azon vagyok, hogy még jobban megkedveljelek már, ha ez lehetséges. - egy pillanatra még a szívem is kihagyott egy ütemet szavaira. - Amúgy nem sokára, körülbelül tíz perc. 
A gyomrom rögtön görcsbe rándult és úgy bámultam ki az ablakon mintha legalábbis métereken belül megjelenhetett volna egy foszforeszkálós tábla az "Itt a meglepi hely!" felirattal. Az út hátralévő részében mindennapi dolgokról beszélgettünk. Jól esett elengedni magam és úgy beszélgetni, hogy ne kelljen attól félnem rossz vagy kínos az, amit mondok. Ahogy Milo is jósolta úgy tíz perc múlva megérkeztünk. Egy bárhoz? 
- Egy bárba jöttünk? - kérdeztem bizonytalan hangon. 
Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ide akart-e hozni vagy csak eltévedtünk. Nem volt a bárral bajom mert szerettem ilyen helyekre járni csak, ha tudtam volna valami kevésbé elegánsat vettem volna fel.
- Igen Baj? 
- Nem, dehogy. - mosolyogtam biztatóan immár az autó mellett. 
- Látom, hogy nem tetszik. - arca teljesen elkomorodott nekem pedig kedvem lett volna elsüllyedni. - Nem szereted a művészetet? 
- Ezt most nem igazán értem. - ráncoltam össze szemöldökömet zavarodottan. 
- Slampoetry est van. 
Gyorsan végig pörgettem az agyamban, hogy miről is van szó, majd szinte örömujjongásban törtem ki.
- Jézusom, komolyan? Egyszer a munkatársaimmal voltunk egy ilyen esten és eszméletlenül élveztem. - vigyorogtam. - Bemegyünk?
Milo döbbent arcát látva még nagyobb mosoly terült szét arcomon.
- Aha. Nem hittem volna, hogy ennyire örülni fogsz neki. 
Mosolyogva léptem hozzá közelebb és fogtam meg kezét. Hatalmas keze és hosszú ujjai épp, hogy elfértek kezeim között. 
- Milo, akárhová hozhattál volna. Boldog lennék. 


Végre sikerült meghoznunk a tizenharmadik fejezetet, ami reméljük, tetszett nektek. 
Ne haragudjatok, hogy kissé lógva hagytunk titeket de sikerült megint egy über-hosszú fejezetet összeraknunk, amit kénytelenek voltunk szétszedni. Ennek ellenére reméljük, hogy pillanatnyi kíváncsiságotokat sikerült kielégítenünk, hogy mi a folytatás.
Ti mit gondoltok Nikki viselkedéséről? Na és, hogy tetszik nektek Milo és Cady? 
Várjuk a véleményeteket és egyéb jelzéseiteket, hogy itt jártatok! 
Meg szeretnénk köszönni három blognak/személynek, hogy vették a fáradtságot és írtak nekünk egy kritikát a blogról. Mindannyian nagyon jó és kedves dolgokat írtak, amit nem tudunk elégszer megköszönni. 
Viszont nektek köszönjük leginkább, hogy támogattok minket és folyton noszogtattok, hogy írjunk! Nélkületek sehol nem lennénk.
Imádunk titeket! 
xx 

Tizenkettedik fejezet.

"Egyáltalán nem mindegy, hogy egyedül vagy bolond, vagy pedig a többiekkel bolondozol."

- Mocskos titkok? - kérdezett vissza döbbenten Milo.
- Igen! Tudod...amit még egyszer a táborban játszottunk. - néztem rá csaknem gyilkos pillantással, mindez megtette a hatását, mivel Milo egyetértően bólogatott.
- Jaj, tényleg emlékszem!  Nagyon jó játék ez a...mesélj történeteket...
- Mi a mocskos kis titkod... - morogtam az orrom alatt.
- Igen, igen...az. Eszméletlen játék. - támogatott Milo rendíthetetlenül.
A többiek kíváncsian és értetlenül pillantottak egyikünkről a másikunkra, így éreztem, hogy az arcom olyan vörös lesz, akár a paradicsom. Kínosan mosolyogtam, reménykedve, hogy igent mondanak és nem csak az én életem apró-cseprő dolgai kerülnek terítékre. Hiszen a nevetés összehozza az embereket, és valljuk be; a kíváncsiság éltet bennünket. Miért ne adnánk meg mindenkinek mindezt egyszerre?!
- És ezt hogyan kell játszani? - kérdezte Niall és a megkönnyebbülés magja azonnal gyökeret vert a szívembe és csak nőtt és nőtt, így már nem is volt nehéz egy játékszabályt kitalálnom az ugyancsak légből kapott játékhoz.
- Igen, Lilo. Mondd el mindenkinek, hogyan is kell ezt játszani! - nézett rám bosszúsan Milo.
- Először is szükségünk lesz tolla és papírra. - néztem áthatóan Niallre, mire csak bólintott egyet válaszul. - Másodszor pedig egy nagy tálra. - pillantottam itt Cadyre, aki ugyancsak bólintott, jelezve, rajta lesz az ügyön. - Ezután már csak annyi dolgunk van, hogy mindenki felír a papírfecnikre egy-egy titkot, amit belerakunk egy tálba, amiből egymás után húzunk. Felolvassuk a titkot és ki kell találnunk, hogy az kié. - vázoltam a játék alaptudnivalóit. Nem is hangzott annyira rosszul.
- Ez érdekesen hangzik. - állt fel Nikki, akiről csak úgy sugárzott a lenézés, az utálat és a közöny, komolyan a vak is észrevette volna! - De nekem mennem kell, holnap egy megnyitó ünnepségen veszek részt. - fordítom; valójában otthon lesz és fagyit fog zabálni, de az ismerőseinek kelbimbót fog mondani. - Sziasztok! - majd mindenkit megölelt a szobába, kivéve Milot és engem. - Örültem. - nézett ránk csúfondárosan, majd távozásának pontos időpontját az ajtó igen hangos becsapódása jelezte.
Ó, ez a kelbimbót nem zabáló céda!
Bosszúsan pillantottam utána, mikor is egy kéz érintette meg hátulról a vállamat. Még mindig haragos pillantással fordultam hátra, majd helyét a döbbenet vette ár, mikor Liam mosolygó arcával találtam szembe magam.
- Ez biztos jó lesz! - nézett rám izgatottan. - Segítsek valamiben?
- Öhm. - gyerünk Lilo, mondj már valamit! - Lehet, hogy a kanapét, meg a foteleket arrébb kellene tolni, hogy jobban elférjünk. Talán néhány párnát le is rakhatnánk a földre, akár...
- A Clucking Coffee-ban. - fejeztük be egyszerre a mondatot.
- Te is oda jársz? - nézett rám hitetlenkedve Liam.
- Még szép! Az a törzshelyem. Az ír kávé valami fenséges azon a helyen.
- Kóstoltad már ott az Árkádiát? - izgatott volt, bár fogalmam sem volt miért.
- Nem. - feleltem tömören.
- Egyszer elmegyünk és meghívlak. - ígérte.
- De csak akkor, ha veszel hozzá nekem valamilyen süteményt is. - nem adom magam olyan könnyen!
Liam csak nevetett és az egyik karját átvetette a vállamon.
- Ez természetes. Citromos jó lesz? - ráhibázott a kedvencemre.
- A legjobb. - mosolyogtam őszintén és valamilyen oknál vártam azt a napot, holott talán sohasem válik valóra. Liam csak bólintott és Milohoz lépett, mondott neki valamit, mire a másik csak helyeselt és az egyik fotel felé indultak.
- Nem kellene csinálnunk valamilyen rágcsálnivalót? - pattant fel Cady hirtelen a kanapéról és választ sem várva a konyha felé indult. Természetesen egy haragos és Mindent tudni akarok! pillantásával engem is mozgásra ösztönzött. - Gyere Lilo. Most!
- Öhm, mit szóltok a popcornhoz? - néztem a srácokra, akik tudomást sem vettek rólam, mivel túlságosan lekötötte őket az, hogy a nappalit teljesen feltúrják. Liam és Milo a kanapét és a foteleket közös erővel tologatták, Niall haj tépve kiabált tollért és lapokért, míg Harry díszpárnákat hajigált az üveg dohányzóasztal köré, akárcsak a kedvenc kávézómban.  - Neked is jó Cady? - fordultam barátnőm után, aki már a konyhaajtóból pillantott rám. Nagyot sóhajtva, lelkiekben még fel nem készülve indultam utána.
- Abban a szekrényben van egy kis chips, ha jól emlékszem. - Cady fel sem pillantott a pattogató gép mögül, úgy mutatott a konyha bal részére, ami szekrényekkel volt tele.
- Rendben. - feleltem egyszerűen, majd sorra nyitogattam ki az ajtókat remélve, hogy a mögött megtalálom a gyenge pontomnak számító rágcsálnivalót. Cady dúdolva próbálta összeszerelni a gépet, ami nem volt túl jó jel, mármint a dúdolás - az nem jelent túl sok jót Cady esetebén. A dúdolás nála egyfajta felkészülés. Felkészülés arra, hogy minden egyes kérdését, amik őt nyomasztják, akár levegővétel és megbánás nélkül rád zúdítsa, mindamellett, hogy a kérdésáradat után szó nélkül vár arra, hogy válaszolj. És Te tehetetlenül vergődsz, amit Cady úgy néz végig, akár egy oroszlán, aki lezserül, fenségének tudatában nézi végig prédája haláltusáját.
Ez nem túl jó. Ez több, mint borzalmas.

-  Nos. - szólalt meg hirtelen, mikor is befejezte a Happy Little Pill számot. A hangjára a kezem görcsösen fonódott a szekrény fogantyújára, valamint nyakamat egészen a vállamig húzva készültem a kérdés áradatra.

- Miről beszélgettetek Liammel?

Mit mondhattam volna? Az igazat szerettem volna felelni, de mi a teljes igazság?

Beszéltünk róla, a kapcsolatáról, a problémáiról, az egész pajzs mizériáról, a rajongókról - egyszóval az életéről.
Annyira közvetlen volt! Semmi távolságtartás, csupán színtiszta őszinteség. Ha már arra az édes kis suttogásra gondoltam, kivert a víz, az arcom hasonló vörösséget öltött, mint a hajam. De mindezzel együtt olyan fájdalom és levertség telepedett a szívemre, akár a Csendes-óceán.
Őszinte akartam lenni Cadyvel, ha már magammal nem vagyok az.
- Erről-arról. - zártam rövidre a dolgot és reménykedtem abban, hogy ennyi elég lesz számára.
- Erről-arról? - nem volt elegendő. Hangja hatására kilestem a kredenc mögül, és barátnőm döbbent pillantásával találtam szembe magam. - Erről-arról? - ismételte olyan lassan és hangsúllyal, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne.
- Igen. - nyögtem ki nehezen, de egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni, tudva, hogy egy szavamat sem hiszi.
- Te sem hiszed azt, hogy ezt kanyar nélkül beveszem, ugye? - ne nézz rá! - Lilo Fitzberg, nézz rám, ha hozzád beszélek!  - csak szerintem lett túlságosan parancsolgató? - Lilo. Nem egészen egy órája meg tudtátok volna fojtani egy kanál vízben, most meg hirtelen erről-arról beszélgettek? - hitetlenkedett.
Meg tudtam érteni a döbbenetet, hiszen mondjuk ki; harmonikus, nyugodt baráti kapcsolat Liam és közöttem nem működik. Pontosítva nem is létezik. Így teljesen megértettem Cady döbbenetét és hitetlenkedését. Válaszra sem méltatva kérdését a chipses zacskó felé nyúltam, majd pedig egy virágos tálat vettem elő az alsó szekrényből.
Némán a pultra tettem mindent, miközben éreztem Cady pillantását, mely lyukat égetett a szürke pulóverembe. A vállam fölött pillantottam hátra, mikor is elnézően, már-már mindent tudóan pillantott rám egy mosoly kíséretében.
- Cady, kérlek! - sóhajtottam fel frusztráltan.
- Most mi van? - kiáltott fel, karjait pedig maga mellett szélesre tárta. - Én nem mondtam semmit, csupán minden látszott rajtad, amit nem mondtál ki.  - megrökönyödve néztem rá. Mit is érzek pontosan? - Én csak örülök nektek!
- Ember, Te teljesen meghibbantál? - szakadt ki belőlem. - Nem történt semmi sem. Nincs közöttünk semmi. És ne nézz így! - kiáltottam rá, mikor szeme ragyogni kezdett, akár a gyémánt és egy bizakodó mosoly kezdett el kiülni az arcára, ami olyan hamar el is tűnt, akár a nyár Németországban.
- Mégis, hogy ne nézzek rád?
- Úgy, mint...mint aki boldog és örül!
- De hát boldog vagyok és örülök nektek! - bárcsak bele láthatnék a fejébe! Bár, ha jobban belegondolok inkább mégsem. - Még bármi lehet, akár...
- Ki ne mondd! - szóltam rá. Ezt még Ő sem hiheti komolyan! - Ki ne mondd!
- Mit is? - nézett rém huncutan csillogó szemekkel. - Mit ne mondjak ki hangosan? Hogy szerelem?
- Csend! Komolyan Cady, ennyire Te sem élhetsz rózsaszín ködben! - pirítottam a barátnőmre, ám ez a visszaszólás egy-kettőre lepergett róla.
- Rózsaszín köd?! Lilo mit is mondtál nekem abban a raktárban? Hogy azért nem nyitok Harry felé, mert nem ismerem igazán? Tudod, ez rád is igaz. Nem veszed észre, hogy Liam próbál nyitni feléd.
- És mégis hogyan? Hogy beszólogat és azt kívánja bárcsak ne lennék itt? Mindez nem előítélet, csak én a realitás szilárd talaján állok. - Mindenben különbözünk Liammel. Hiszen képzeljük csak Őt magunk elé, azt hiszem nem kell tovább ragoznom a dolgot, vele szemben pedig itt vagyok én, aki láthatatlanabb már nem is lehetne, az általam kialakított világban tengetem mindennapjaimat, ami több, mint tökéletes számomra. Teljesen más kasztokban vagyunk, a jelenlegi szinten Ő egy király én pedig egy ganajtúró bogár, maximum a reinkarnálódás során Ő lemegy egyszerű polgári szintre, míg én talán megütöm a régóta vágyott pillangó csoportot.
Micsoda hasonlat! Látszik, hogy odafigyeltem vallás történeti órákon.
- Annyira bolond vagy! Mi lenne, ha feloldódnál és nem azt várnád mindenkitől, hogy megbántson vagy csak beszóljon valamit a belsődre, vagy akár a külsődre. Ők már nem taknyos kölykök vagy éppen tinédzserek, nem kell felkészülnöd a támadásokra és nem kell bármilyen ellenlépést kitalálnod.
Éreztem, hogy könnyek gyülekeznek a szemembe. Jézusom, a mai este folyamán hányszor is álltam a sírás határán? Nekem erről senki sem szólt!
- Cady én nem is tudom, hogy mit mondjak. - tehetetlenül emelgettem a karjaimat, hátha egy értelmes szó végre elhagyja a számat. - Talán... - és ekkor felemeltem a pillantásomat, ami végül a fekete füstcsíkon állapodott meg. - Basszus Cady, füstül a gép! - ezzel egyidejűleg felkaptam az asztalon heverő konyharuhát és a döbbent barátnőm felé dobtam. Elképesztően gyorsan - Edward Cullent simán lehagyta volna egy futóversenyben - a gép felé vetődött és amilyen gyorsan csak tudta, próbálta elosztatni a konyhát szürkévé varázsoló füstfelhőt. Én pedig az ablakhoz léptem és sarkig tártam azt, ezzel is segítve Cady idézőjeles munkáját.
- Most komolyan, ez mind a Ti hibátok! - nevetett fel Cady, majd köhögött párat.
- A miénk? - kiáltottam ki a hűvös éjszakába.
- Mi kinek a hibája? - hallatszott Liam hangja a konyha ajtóból. Magamat meglepő sebességgel vágtam be az ablakot, majd egy száznyolcvan fokos fordulattal szembe fordultam vele. Az arcán látszott, hogy fogalma sincs mi történik valójában, ám annyit még Ő is kisilabizált, hogy miatta ért véget olyan hamar a beszélgetésünk.
- Semmi. - vágtuk rá egyszerre a barátnőmmel, majd Ő egy propellert megszégyenítő gyorsasággal kezdte el legyezgetni a gépet.
- Ezt most el kellene hinnem? - nézett egyikünkről a másikunkra.
- Nem lenne rossz. - motyogtam, majd a figyelmemet a csíkos zoknimra fordítottam.
- Hát hazudtam én neked valaha, Payno? - forduld Cady szélesen mosolyogva az említett felé.
- Nem. - morogta Payne, majd tudomást sem véve a még mindig szállingózó füstről a géphez lépett és egy nagy maroknyi teljesen odaégetett kukoricát emelt ki, amit habozás nélkül a szájába tömött. Tisztán leolvasható volt az arcáról a döbbenet és az undor, mikor rájött, hogy a kukoricának nevezett füstölgő massza több, mint borzalmas. Az egészet a mosogatóba köpte, mellé még prüszkölt és káromkodott egy sort.
- Ez borzalmas. - nyögte két adag kiköpése után.
- Micsoda? Semmi baja nincs a kukoricámnak. - erre a az ugyancsak téves kijelentésre még én is felkaptam a fejem, így sikerült elcsípnem Liam szintúgy döbbent és hitetlenkedő pillantását.
- Halálos. - mondta nekem szótlanul, majd a hatás kedvéért mutatóujját a lehető leghalálosabb pillantásával kísérelve elhúzta a nyaka előtt, mindemellett fejét olyan drasztikus módon hajtotta oldalra, hogy addig a pillanatig kételkedtem abban, hogy minderre egy ember képes lehet.
Nagyon vicces volt a helyzet, így önkéntelenül felnevettem, amihez Liam is kapcsolódott. Annyira aranyosan nevetett! Semmi erőlködés, csupán színtiszta jókedv, ami mindenkire ráragad.
- Ti szövetkeztetek ellenem?  - sikkantott Cady és döbbenten kapkodta tekintetét közöttünk. - Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel és kezét a magasba emelte. Ezt a pillanatot választotta Harry, hogy belépjen a konyhába. Cady hirtelen felé szaladt és a karjaiba omlott. Szorosan átölelte a döbbent Haroldot, arcát a mellkasába fúrta.
- Ugye Te velem vagy Harry? - kérdezte édesen.
A jövevény még mindig döbbentem nézte a karjaiban tartott lányt, majd pillantása és arckifejezése meglágyult és átölelte Cady.t
- Örökké. - mondta gyengéden.
Talán túl sok romantikus könyvet olvastam már el életem során, talán túlságosan is hiszek bennük. És biztos vagyok benne, hogy túlságosan is vágyom egy olyan kapcsolatra, ami azoknak a könyveknek a lapjain életre kel. Nevetségesen romantikus vagyok. De Harry hangja nem véletlenül lett annyira lágy, selymes és olyannyira megindító. Tudni akarom az okát, de ami azt illeti sejtem.
Teljességgel biztos vagyok benne.
- Akkor ezt megbeszéltük.  - ezzel Cady szerintem lezártnak tekintette ezt az ölelgetős pillanatot, ám a kendős srác távolról sem osztotta ezt a véleményt. Szorosan tartotta a derekánál fogva és enyhén pirult arcát Cady barna zuhatagjába fúrta. Harry hirtelen felemelte a fejét, megfordította Cadyt és hátulról ölelte a derekát, majd lépésre ösztönözte az előtte állót. Akár két ölelkező pingvin, a pattogató gép felé indultak és hozzáláttak a következő - lehetőleg ehető - kukorica elkészítéséhez. Mikor az említett rágcsálnivaló elkészült elkapós játékba kezdtek. Harry pár lépést hátrált, fejét hátra hajtotta, melynek következtében tincsei a hátát súrolták, száját kinyitotta mellyel a felé dobott kukorica szemet próbálta elkapni - sikeresen. Mintha az olimpián szerzett volna aranyérmet győztes pillantással, a levegőbe öklözve fordult meg egy olyan lélegzetelállító mosoly kíséretében, hogy én tényleg abban a pillanatban nem jutottam oxigénhez. A gödröcskék tökéletesen kirajzolódtak az arcán, szemei csak úgy csillogtak, bár az összképen rontott a szakmunkás bajusz, de e felett el tudok siklani. Cady, mint aki elismeri sikerét tapsikolt örömében, ezután Ő vette fel a Harrynél alkalmazott pózt, ám Harry egy szem helyett egy egész maroknyit dobott a lány arcába, aki nevetve rontott hahotázó barátja felé. Ismét egymás karjaiban még mindig nevetve álltak a füstszagú konyhában, és nekem összeszorult a szívem.
Annyira édesek lennének együtt. Rájuk tudnám azt mondani, hogy a tökéletes pár.
A legtökéletesebb.
- Nekünk nem kellene ezt csinálunk? - fordult felém Liam és fejével az újonnan ölelkező párosunk felé bökött. A kérdése és a belőle tisztán kivehető őszinteség és csalódottság teljesen letaglózott, a kezemből a chips úgy zuhant egyenesen a padló felé, akár az a bizonyos alma Newton fejére.
Bár annak örökre fennmaradó eredménye volt, ezután csupán szúró érzés maradt a zoknimban, mivel az ejtés mellé még ugrottam is egyet, ezzel a menthető chipseket is teljesen eltiportam.
- Hupsz? - égtem, akár a rongy.
Ekkora égést, bakker!
- Hupsz. - kuncogott Liam és a partvis megkeresésére fordította energiáit.
A padlóra vetettem magam és kézzel próbáltam egy helyre kotorni a már ehetetlen ételt. Éppen az utolsó morzsákat húztam volna a csomóhoz, mikor egy partvis vágódott a kezemre.
- Erre most szükség volt? - néztem egyenesen Liamre.
- Igen, mivel nem válaszoltál a kérdésemre. - válasz helyett arrébb toltam a seprűt és igyekeztem minden egyes morzsát puszta kézzel összeszedni.
Ne nézz rá, sőt ne is nézz fel! Ha csendben vagy, hátha megunja és elegy!
Semmi ilyesmi nem történt. Rendíthetetlenül állt felettem, állát a seprű nyelén nyugtatva.
- Összesepred? - álltam fel. Kezeimet a farmerembe töröltem. - Azt hiszem, láttam még chipset valahol. - motyogtam és az első szekrény felé vetettem magam.
Nem talált, ugyanis a kredenc tartalma még véletlenül sem volt ehető. Tele volt tányérral, pohárral, teás csészékkel.
- Megvan? - kérdezte ártatlanul Liam.
- Igen. - hangom visszhangzott a szekrényben. - Csak itt van hátul. - fordulj el a francba már!
Ekkor egy kéz jelent meg oldalról és egy kristály poharat emelt ki. Liam az orrához emelte és mélyet szippantott. Értetlenkedve néztem rá, most komolyan a poharat szagolgatja?
- Érzed? Sajtos. - ezzel a poharat a szaglószervemhez passzírozta.
Ismételten beégtem.
Liam nevetett, akár egy hiéna én pedig dühösen csaptam be a kredenc ajtót. Tudomást sem véve a már gyengülő nevetéséről a következő szekrényhez fordultam, amiben megtaláltam az utolsó, eldugott csomag rágcsálnivalót. Megkönnyebbülten sóhajtottam és kiemeltem a csomagot, mikor valaki megölelt hátulról.
Teljesen megmerevedtem a karjaiban, levegőt is félénken vettem.
- Neked nem kellene ezt csinálnod velem? - forró lehelete, szinte égette a fülemet. Megborzongtam a karjaiban, szemeimet szorosan összezártam és reménykedtem abban, hogy hamarosan elenged.
De nem tette.
Minden egyes lélegzetvételét éreztem a hátamon, mikor mellkasa még jobban a hátamhoz préselődött. Éreztem a fülemen, mikor az apró szuszogások, akár egy gyenge nyári szellő meglengetik a hajszálaimat és lehűtik felhevült bőröm.
Magamon éreztem egyszerűen mindenhol.
- Mi-mire gondolsz?
- Hmm...Te mire gondolsz? - kérdezett vissza. Apró nevetésétől libabőrös lettem és szaporábban kezdtem venni a levegőt.
Mire is gondoltam?
Arra, hogy ez a legcsodálatosabb ölelés a világon, amit valaha átélhet az ember. Meleg kezei a csípőmön pihentek és néha az ujjaival apró köröket rajzolt a póló alól kivillanó bőrömre. Állát a vállamon nyugtatta és lélegzete simogatta a bőröm, akár a legpuhább selyem, melyet valaha elkészítettek. Arra gondoltam, hogy soha nem akarom, hogy elengedjen. Vagy ha mégis, valaki vegye át a helyét. Valaki, aki szeret, megbecsül és örökké a karjaiban tart. Magamnak akartam tudni ezt a pillanatot; örökre.
Teljesen elvesztem az ölelésében.
De tudtam, mindez nem helyes. Nem lenne szabad. Nem így ölelkeznek azok, akik nem szívlelik egymást.
Ez így nem jó, Lilo. Fordulj meg!
Én marha hallgattam a belső hangra. Még rosszabb volt. Liam csillogó szemekkel pillantott rám és abszolút nem tett jó az én szívemnek sem, hogy teljességgel a mellkasához húzott és szorosan ott is tartott. Mellem a széles, izmos mellkasához préselődött, kezeim pedig a vállán nyugodtak.
Riadtan pillantottam rá, akár egy őzike, mikor kilép az útra és az utolsó dolog, amit életében lát az autó fényszórói. Liam szemei is ahhoz hasonlóak voltak, szinte világítottak. Én sem panaszkodtam volna, ha ez az a pillantás, amit utoljára látok.
Elég a nyáladzásból!
- Nekünk ezt kell csinálnunk. - suttogta.
- Ugyan már haver! Te párkapcsolatban élsz! Csak Sophia kényeztethet. - mentett meg a válaszadástól Harry és önfeledten magához húzta Cadyt.
- Jó válasz Styles. - néztem egyenesen Liamre, majd kibújtam a karjai közül.
Levegőre volt szükségem, így a szabadulás után azonnal az ablakhoz rohantam és sarkig tártam azt. A tüdőmbe ismét áramlott a levegő és éreztem, ahogy megkönnyebbülök.
Csend telepedett a konyhára, csupán a nappaliból hallottunk néhány nevetés és hang foszlányt. A hátamban éreztem a srácok pillantását. Nem nyújthattam szívderítő látványt, hogy kihajolva az ablakon kapkodom levegő után.
Szánalmas.
- Egyébként szerettetek is volna valamit vagy csak a lányos csevejünket akartátok megzavarni? - hallottam Cady hangját, majd Harry nevetését.
- Inni jöttem, azt még szabad, nem? - ezután pedig a hűtő nyílását és csapódását hallottam, majd pedig a szénsav pezsgését.
A nyitott ablakon keresztül egy erősebb szélroham söpört végig a helyiségen, így a hideg újra átjárta a testemet. Mikor már gond nélkül levegőhöz jutottam és nem éreztem úgy, hogy az arcom lángol, becsuktam az ablakot és a többiekhez fordultam.
- És te Liam? - nézett rá Cady összevont szemöldökkel. Liam aggódóan pillantott felém, majd hirtelen felragyogott az arca.
- Tudod Cady, mestere vagy a színeknek és az esküvőknek. - Cady arcán halvány pír jelent meg a dicséret hallatán. - Azonban az esküvőn elvárt biztonsághoz semmit sem konyítasz. - ekkor Liam felém bökött, mint egyetlen jelenlévő bizonyíték, hogy az esküvőn lévő biztonsági rendszer valóban nem volt egy ötcsillagos alakítás. Liam hangjában egy csöpp neheztelés vagy harag nem volt, látszott az arcán és a mozdulatain, valamint hallatszott a hanghordozásán, hogy csak húzni akarja Cadyt. Egy aprót horkantottam, hogy visszatartsam a nevetést, amit Liam mondandója és Cady testtartása váltott ki. Barátnőm csípőre tett kézzel állt, miközben a lábát haragja belső ritmusára ütögette a padlóhoz várva a következő szapulást Liam részéről. - És, mint kiderült a kukoricához sem. - folytatta Lee rendületlenül. - Gondoltam segítek, de elkéstem. Megölted. - jelentette ki teátrálisan és szomorú arccal a szemetes felé mutatott.
Jobb kezemet szorosan a számra szorítottam, hogy visszatartsam egyre erősebben feltörő kacajomat. Még a végén Cady valóban elhitte volna, hogy Liam oldalán állok.
De annyira más volt ez a srác, mint akivel összeütköztem az esküvőn!
Nem kiabált - kivéve, mikor Cady rászólt. Nem cukkolt - kivéve, miután Cady rászólt. És bármilyen indok jutott eszembe abban a pillanatban, rájöttem, hogy mindaz Cady fenyítésének volt köszönhető. Nincs közöttünk barátság, sem egy kellemes kapcsolat, ami nem hordoz magában bármilyen viszonyt. És ezek a könnyed baráti csevejek sem azért vannak, mert megismert és elfogadott. Csupán azért, hogy Cady ne vágja ki Őt, mint macskát egészségügyi sétára.
Elhittem.
- Úgy gondolod, hogy nélküled nem tudtam volna kidobni az első égett adagot és utána csinálni egy másikat? - kérdezte Cady.
- Igen Simmons, úgy gondolom. - ekkor Liam elterült a padlón. Mint kiderült, egyikünk sem vette észre, hogy időközben Harry véletlenül a padlóra locsolt egy kis vizet, amin Liam egy lépés következtében elterült.
Látni nem láttam az arcát, mivel a középen álló konyhapult mögött esett el, ami eltakarta előlem. De író vagyok és kritikus, így gond nélkül sikerült elképzelnem magam előtt Liam arcát az elesés pillanatában. Képzeletemben a szája akkora volt, akár egy teáscsészealj szemei nagyjából ugyanekkorák, sőt talán még kapálódzott is. Annyira vicces volt, magát elképzelni a helyzetet és maga a tudat, hogy Liam Payne a nagy sztár eldőlt, akár egy zsák krumpli - mindez nem csak egy könnyed nevetést és sípolást váltott ki belőlem, hanem azt a cikis dolgot, amely már nemzedékek óta száll apáról-fiúra - jelen esetben lányra - a családunkban; a röfögés.
- Ez meg mi a franc volt? - kapta fel a fejét Harry és se szó, se beszéd átlépett a földön fekvő barátján, hogy a szemetesbe kukkantson. - Hahó! - mikor kiáltása válasz nélkül maradt a szekrényekhez lépett és kíváncsian pillantott be, még fel nem fedezett titkok után kutatva. Mikor a Hahó! és a Van itt valaki? kérdésire nem kapott választ a sütőhöz lépett, amit egymás után minimum tízszer nyitott ki, abban reménykedve, hogy nem is tudom...egy apró malacot talál odabent? - Cady, van egy új háziállatod? - kérdezte az önkéntes Sherlock és a tűzhely elé térdepelt, majd lassan, mintha félne attól, hogy a sütő belobban behajolt. Maga a helyzet és a fantáziám egy újabb röfögést váltott ki belőlem. Harry azonnal a hang forrása felé pillantott. Hirtelen felpattant és elém vágtatott.
- Ezt Te vagy? - kérdezte döbbenten, mintha fizikai képtelenség lenne, hogy valaki ilyen hangot kiadhasson. Félve, már-már megbabonázva emelte fel a jobb kezét és befogta az orrom. Meglepődve bandzsítottam és az orromat fogó kezét néztem. - Ezt Te csináltad? - ismételte. - Mégis hogyan?
- Ilyen csúnyán veszem a levegőt. - használtam apám rég bevett kifogását. Mikor bekerült a katonaságba, akkor ütött ki rajta eme "adottság". Állítása szerint - amit én teljességgel elhiszek - abszolút nem illet be a szigorú és fegyeleméhes katonák és tábornokok közé, de a célja eszméletlen édes volt és a mai napig egy hosszú sóhajt vált ki belőlem; mégpedig a szerelem. Így van, az édesapám, a hippi beállt a katonaságba csupán azért, hogy az én csupa szív mégis fegyelmezett anyámat megnyerhesse magának. Vagyis ez így nem igazán pontos. A hadnagy nagyapám szívéért kellett megküzdenie, hiszem anyámé már az első randevú után az övé volt. Ezen a romantikus történeten nőttem fel, ami mesélésről mesélésre egy kicsit változott. Egyszer apám papámat a nevetésével és a vicceivel győzte meg, aztán az erejével - hatalmas kamu - mindent legyőző logikájával, máskor a ravaszságával. És amikor nálam is megjelent a röfögés, vigaszként annyit mondott, hogy az apósa emiatt kedvelte meg és persze a remek és teljességgel hihető - ugyan - kifogása miatt.
- Csináld újra! - zökkentett ki Harry kérdése az emlékekből. Szemöldök ráncolva pillantottam rá. - Csináld újra! - elengedte az orrom és a hátsó zsebe felé kapott. Előrántotta a telefonját, túráztatta egy kicsit és az arcom elé emelte a készüléket. - Élőben mész, tessék! - kiáltott akár egy rendező egy színészi meghallgatáson, még a jobb kezét is felemelte, majd hirtelen leengedte, akárcsak az a kis fekete tábla, tudjátok...ami hangosan csattan, mikor leengedik a kallantyút és utána azt ordítják, hogy Csapó! - Kérleeek! - szólalt meg, mikor még percek elteltével is szótlanul álltam. - Csináld újra, csináld újra, csináld újraaa! - kérlelt a végén egyre nyávogóbb és lányosabb hangon.
- Álmodban Harold. - ezzel egyidejűleg a mutatóujjamat is felemeltem és olyan édesen és elragadóan vigyorogtam hozzá, hogy már néhány másodperc után sajgott az arcom. Sértődött arcát vágott és a telefont leengedte az arcom elől. Néhány másodpercig csendben figyelt, majd hirtelen bevágódott mellém telefonját elénk tartotta utána már csak azt vettem észre, hogy az Ő mosolygós, addig az én döbbent arcom tekint vissza a képernyőről.
- Sziasztoook! - kiáltotta csak úgy a semmibe. - Itt vagyunk egy nagyon kedves barátom konyhájában és volt szerencsém megismerni Lilot. - ekkor rám mutatott. - Aki eszméletlen hangokat képes kiadni az orrával, de nem hajlandó megmutatni! - kiáltotta és szomorúan lebiggyesztette a száját. - A mocsok. - tette hozzá. Döbbenten fordultam Harry felé, aki mosolyogva pillantott rám.  - Tudod, hogy kedvellek. - nevetett fel és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Most már igen. - nyögtem ki nehezen és a hirtelen jött hőhullám miatt kedvem lett volna ledobni magamról a felsőt, ami azt illeti róla is. Nevetve átölelt és féloldalasan fordulva a kamerába nézett, majd visszafordult felém. Annyira lefoglalt az, hogy ne ájuljak el, hogy észre sem vettem a  mosogatógépre mászó Liamet, aki közénk furakodva egyenesen a képembe ordított.
- Hellooooo mindenki! - ijedten rebbentünk szét és idegesen a hajamba túrtam, ezzel is leplezve remegő kezemet. Olyan érzésem volt, mintha lebuktam volna Liam előtt.
- Mondd el Liam, hol vagyunk! - ekkor Liam akárcsak egy vérbeli zsaru a motorház tetőről, lecsúszott a mosogatógépről egy flakon társaságában, amit a szája elé emelt, mintha csak egy mikrofon lenne.
- Üdvözlöm a kedves nézőket. - szólalt meg olyan hangon akárcsak a BBC egyik riportere. - Jelenleg az egyik barátunk Cady konyhájában tartózkodunk, mivel egy gyilkosság történt itt. - ezt a kijelentést baljós csend követte, melyet Harry túlságosan is túljátszott rémült sikolya szakított félbe. - Így van kedves nézőink, a hulla nem más, mint egy adag sajtos kukorica. Mondd Cady, hogy érzed most magad? Végül is, nem teljesen pontos az adat, de valószínűleg te vagy az egyetlen ember, aki nem tud elkészíteni egy adag pattogatott kukoricát. - ekkor Liam Cady arcába nyomta a flakont, aki nagyon szomorú arcot vágott. Komolyan, ha nem lettem volna jelen az ominózus pillanatban, egy nagy csomag zsebkendővel és tíz órányi vígjátékkal szaladtam volna barátnőm felé, miközben azt ordítottam volna; Ne félj, közösen mindent túlélünk!
Ehelyett inkább kiöntöttem a tálba körülbelül a zacskó chips felét és falatozni kezdtem. Nagyjából úgy éreztem magam, mint egy Facebook vagy éppen egy Twitter veszekedés kellős közepén - vagyis fogalmad sincs, hogy ez a szituáció mikor, hogyan és egyáltalán miért alakult ki, csak eszel és nevetsz az idiótákon.
 - Tudod, a lelkem egy darabja a kukoricával együtt távozott, de hiszek önmagamban és az eljövendő nemzedékben, és hiszem, hogy sok gyakorlással és akár véres verejték árán, valamint rengeteg könny után képes leszek a tökéletes kukorica elkészítésére! - barátnőm lelkesen a levegőbe öklözött, majd mélyen meghajolt a kamera felé. Előadásán jót derültem és kiönteni készültem a következő adag chipset, mivel már a felét bekebeleztem.
- Interjúvold meg Lilot! - kiáltott fel Cady és kikapta Harry kezéből a telefont. Természetesen a szám tele volt félig megrágott burgonya darabokkal, sőt szent meggyőződésem, hogy a szám tiszta morzsa.
- Mi? - nyögtem ki.
- Meginterjúvollak. Téged. - magyarázta lassan Liam és a flakonnal nyomogatta az orrom.
Most komolyan, mindenki beindult a szeplővel díszített krumpli orromra?
- Nem nyilatkozom. - hebegtem és ismét felemeltem a chipses zacskót.
- Állj! - ordított Liam és megragadta a csuklóm. - Hol tanultad ezt a tökéletes kiöntő technikát? - meglepődve pillantottam rá. Szálljak be a játékába? Miért is ne?
Vágj vissza, vágj vissza.
- Tudod, nálunk Németországban ez teljesen alap dolog. Nem mindenki születik tökéletes technikával, de vannak olyan emberek, akiknél ez már csecsemő korban megjelenik. Azután speciális bölcsődékbe, óvodákba és iskolákba kell járni. Még aranyérmem is van, amit egy tartományi versenyen nyertem. - Liam elismerő pillantással nézett rám, talán tartott attól, hogy nem szállok be a játékba? Talán fájt volna neki, ha nem?
- Ez teljesen elképesztő. Megkérném az operatőrt, hogy ne beszéljen a Tarzannak öltözött egyénnel, hanem vegye fel a világ hetedik csodájának számító hölgyet és a csuklóját, amint chipset önt egy ódivatú tálba.
- A jobbik profilomat vegye! - kiáltottam fel és egy erőteljesebb csípőmozdulattal Liamet arrébb toltam és már az Ő helyén álltam. - Minden a csuklómozdulaton múlik és oda kell figyelni a kéz és az asztallap által bezárt szögre is. - ennyi marhaságot szerintem soha az életben nem hordtam össze.
- Látják ezt? - Harry kiabálására mindenki felkapta a fejét. Ő bemászott a képbe és úgy kiabált. - Ilyet még nem látott a világ. Most pedig csináld azt a hangot!
- Biztonságiak! Vigyék ki ezt az őrültet! - kiáltotta Liam két ujját szorosan a füléhez szorította, mintha egy beépített fülesen keresztül beszélne a központtal. Cady nevetve felém intett, ekkor jöttem rá, hogy nekem kellene lennem a nagy fekete kidobó srácnak. Nevetve lábujjhegyre álltam, vállaimat szorosan a nyakamhoz húztam és a legszigorúbb arckifejezésemet öltöttem magamra. Harryhez léptem, jobb ötlet híján, akárcsak egy ötéves lurkónak megragadtam a fülét és úgy vezettem el a kamera elől.
- Okés srácok, tudjuk, hogy ezt vártátok a legjobban. Nézzük meg, mi a helyzet a backstageben! - Liam egy harci csatakiáltással a flakont a feje fölé tartva rohant be a nappaliba, Cady, akár egy rendes operatőr szaladt utána.
- Gyere. - ragadta meg Harry a karom és a nappaliba vezetett, ahol a helyzet nem lehetett volna kaotikusabb. Milo és Niall a kanapén ültek döbbenten, Liam az üveggel hadonászott előttük, Cady pedig izgett-mozgott, hogy mindent a tökéletes szögből vehessen fel. Kétségbeesett pillantást kaptam a barátom részéről, amire csak egy vállvonogatással tudtam reagálni.
Én sem tudom mi folyik itt!
- Hello srácok! - kiáltott Liam és a két srác közé eresztette a mosogatószeres flakont.
- Mindenkinek szép estééét! - úgy látszik Niallnek nem újdonság ez a mindent-felveszek-és-úgy-ordítok-mint-egy-sakál téma, viszont egyetlen hímnemű barátom befordul a videóktól. Igen tudom, modell és a kamera az élete. Higgyétek el, Ő maga sem tudja megmagyarázni, miért utálja azt, ha videózzák.
- Csákány. - nyögte ki harmatgyengén.
- Forgatás van! Legyél már lazább. - boxolta vállon Cady.
- Hello. - mondta még mindig bizonytalanul, de legalább integetett és egy halvány mosolyt is megeresztett. Kuncogva figyeltem Milot, aki még mindig feszengett, de látva a többiek oldottságát lassan - tényleg, nagyon lassan - Ő maga is felengedett és már nem szorította olyan görcsösen az egyik díszpárnát.
- Meséljetek srácok, mi a pálya veletek?
- Ő itt az új haverom! - kiáltott fel Niall és ha nem tudtam volna, hogy nem ivott semmit, gyanakodtam volna, hogy bizony ez a srác már rég nem szomjas. - Hogy is hívnak?
A két mondat ellentétéből eredően egy hatalmas kacaj szakadt fel belőlem, valamint Milo vigyora is sec-perc alatt eltűnt.
- Ez most komoly?! - háborodott fel.
- Ugyan! - nevetett fel Niall. - A vezetéknevedre nem emlékszem, Milo. - nyugtatta.
- Konnig. De hívj csak, Elképesztő Király Milo Konnignak. - nevetett fel.
- Nem normális. - nevetett fel Niall is és átölelte a mellette ülő "Elképesztő Király" egyént.
Ezután ketten a már megkezdett beszélgetést folytatták, amihez mi ugye semmit nem tudtunk szólni.
Szélesen mosolyogva figyeltem a többieket. Milo és Niall elmerülve beszélgettek, tudomást sem véve a többiekről, ha jól hallottam a Supra új kollekciójáról beszélgettek. És ott volt Liam és Cady, még mindig kameráztak és nevetgéltek, aztán a pillantásom Harryre vándorolt, aki szintén megbabonázva figyelte a történéseket, de Ő csupán egy személyre koncentrált.
A számára legfontosabbra. Csak Rá.
- Liam tiéd a szó! - ezzel Cady újra az említett felé fordult.
- Láthatják kedves nézőink, hogy a büdös, hideg, füstszagú konyhában sokkal jobb hangulat uralkodott, mint ebben a nyugodt környezetben. De semmi pánik, megérkeztünk. - közel hajolt a kamerához és mondhatni élő egyenes adásban rákacsintott a nézőkre. De csak remélni tudtam, hogy ez a videó soha a büdös életben nem lát napvilágot!
- Csak a füst miatt tudtuk elviselni a társaságod! - Harry az arca előtt kezeivel egyfajta szócsövet formált úgy kiabált. Liam hamis komoly arccal fordult felénk, majd két ujját ismét a füléhez emelte.
- Hé L. Dog! Tarzan bent van a dzsungelben, ismétlem Tarzan bent van a dzsungelben. - úgy nézhettem rá, akár egy született idiótára. Rengeteg kérdés megfogalmazódott bennem, ezután a mondat után. Először is kinek beszélt? Ki az a Tarzan? És mi akar lenni az a dzsungel duma? Cady felém fordult és vadul hadonászott, először nekem intett, aztán egyenesen Harryre bökött. Ekkor esett le, hogy én testesítem meg L - hogy is hívjátok és Harry akar lenni Tarzan.
Idiótákkal vagyok körülvéve.
Ismét egy komoly ábrázatot erőltettem magamra, felfújtam magam, akár egy pulyka és a változatosság kedvéért Dzsungel fiút nem a fülétől hanem a kendőjétől fogva vezettem egy kicsit arrébb.
- Hé, ne már! Én vagyok itt a showmen! - kiáltozott, kapálódzott Harry. Tiltakozás közben akkora taslit lekevert, hogy a végén már Ő cipelt el a fotelhez. - Bocsi. - mondta, mikor belezuhantam az ülőalkalmatosságba.
- Ugyan. Köszönettel tartozom. Innen biztonságosabb végignézni ezt az akármit. - mutattam az újabb hangzavar felé. Liam új interjúba kezdett, ami Niall és Milo új, még friss barátságáról és annak kialakulásáról szólt. Harry mellém telepedett a karfára onnan figyeltük, ahogy Niall, akár egy öreg néni a szerelme - ebben az esetben Milo - karjába csimpaszkodik és nem ereszti azt, ahogy azt tette a második világháború óta.
- Barátság volt első ölelkezésre. - ekkor Milo felém bökött, ezzel is utalva a nagy banda ölelésre. - És azóta nem is ereszt! - játékosan próbálta eltolni magától Niallt, aki még jobban ölelte és szorította Őt. Hangosan nevettem, mert ehhez volt kedvem. Végre önmagam lehettem, még ha ezen én magam is fennakadtam egy kicsit.
Úgy szórakoztam, akár egy gyermek, akit nem érdekelnek a következmények, vagy éppen a negatív vélemények és intrikák. Egyszerűen jól éreztem magam a barátaim társágában és ez végtelen mennyiségű nyugalommal, boldogsággal és harmóniával árasztott el.
- Most féltékenynek kellene lennem? - Cady hangja szomorúan csengett, erre is nevetés volt a reakció, kivéve Harry részéről. Kihúzta magát, és éberen figyelt, akár egy kopó, aki betörőre és tolvajra vár. Nem estek jól neki Cady szavai...
-  Dehogy. - nevetett fel Milo. - Neked mindig elérhető leszek. - kacsintott rá a lányra, aki egy tinihez hasonlóan kacagott. Ekkor szorult Harry keze ökölbe, amire megnyugtatásképpen a sajátomat simítottam.
- Nyugalom. - súgtam halkan, és bátorítóan megszorítottam kézfejét.
- Ajaj, kedves nézőink, egy új love story van alakulóban! - harsogta Liam erőteljes hangon. Félve pillantottam Harryre, okkal. Arca teljesen eltorzult a dühtől, a fájdalomtól és a csalódottságtól. Idegesen a hajába túrt, majd se szó se beszéd kivágtatott a hátsó ajtón, viszont rajtam kívül senki sem vette észre mindezt. A többieket túlságosan lekötötte az, hogy egy olyan történetet meséljenek el, ami nem igaz, aminek nincsen valóságalapja. Liam kamerázott, mivel idézőjeles történetünk főszereplője Cady és a két új pajtás; Milo és Niall volt.
- Fejezd be Payne. - nyögte Cady idegesen, zavarában pedig a haja védelmező körébe bújt.
- Miért is? - pattant fel Milo és ölelésébe vonta a szorongó nőt. - Jól nézünk ki együtt, - mondta biztatóan, majd megköszörülte a torkát. - És itt van Horan is. - tette hozzá a és még mindig a karját markolászó, szélesen vigyorgó srác felé bökött a fejével.
- Akkor ez már egy szerelmi háromszög? - érdeklődött nevetve Cady. Niall kettejük közé furakodott, majd mindkettejüket átkarolta.
- Sosem voltam jó matekból. - jelentette ki. - De azt tudom, hogy csodás család leszünk, mi így együtt. - felnevettem a helyzet abszurditásán.
Ezek után bátran, teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy idiótákkal vagyok körülvéve,
- Most mondom, hogy nem alszok középen! - Cady kijelentése egy hosszan tartó nevetést váltott ki mindannyiunkból.
- Persze, hogy nem. - jelentette ki Niall, mikor a nevetésünk alábbhagyott. - Te egyedül alszol. - mondta ellentmondást nem tűrően. - Miloval közösen alszunk a nagy franciaágyon, te pedig a kanapén az idióta plüssöddel.
 - Hé, én láttam meg előbb Milot! - kiáltott fel Cady. Ezt a pillanatot választotta Harry, hogy újfent belépjen a szobába. Egy sör volt a kezében és a frusztrációt színtisztán le lehetett olvasni az arcáról.
Fájt neki ez a nevetséges játék.
- De én stoppoltam le hamarabb! - nyávogott Niall. Egyfajta cica harc alakult ki kettejük között. Milo a kamera elé állt, mint aki jól végezte dolgát.
- Imádom ezt. - sóhajtotta, mit ne mondjak eléggé kéjesen.
- Hallgass szépfiú! - Cady elvezette Milot a kamera elé, és beállt Niallel szemben. - Engem hívott először randizni. - nem tudom pontosan leírni Cady arckifejezését és hanglejtését, de nagyjából ahhoz tudom hasonlítani, mint mikor elmegyek könyvet venni és a kinézett könyvből csupán egyetlen egy darab van. Az új ellenségünk a terem másik végén áll, hirtelen egymásra néztek, szemeztek akár a régi western filmekben, majd futásnak eredtek. Természetesen te szerzed meg a könyvet és ezután következik, az a bizonyos nézés és hanglejtés. Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, hogy Én nyertem. Enyém minden, te meg egy nagy rakás szar vagy. Hülye ribanc.
Na, azt hiszem ez a tökéletes leírás. Pont.
- Micsoda?! - Niall hangja alulról súrolta a magas C-t. - Elhagylak! - nézett egyenesen Milora, majd egy tizenöt éves ki picsához hasonlóan dobbantott és felénk vágtatott. - Mostantól Ők az új drágáim. - ekkor történt az, hogy a nagy és híres Niall Horan az ölembe ült.
- Azt a büdös. - nyögtem ki, bár nála ez már egy alap mondat.
Cady édesen, győzelmének tudatában Milo felé fordult.
- Remélem beéred velem is.
- Mindenképpen. - válaszolt Milo sugárzó mosollyal.
Harryn kívül mindenki mosolyogva figyelte az eseményeket, ezért is lepődtem meg teljesen az ezt követő kijelentésén.
- Nagyon aranyosak vagytok együtt srácok, de az egészségem és a vacsorám megőrzése érdekében, most azonnal menjetek szobára!
- Még túl elevenek a sebek. - kiáltott fel a lehető legdramatizáltabb hangon Niall, sőt kezét harmatgyengén a homlokához érintette.
- Ugyan Niall. Legalább Lilo játékában leírhatod, hogy titokban a fiúkhoz vonzódsz. - csipkelődött Cady.
- Ez már nem titok! - szóltam hozzá a témához nagyjából tíz perc után először. Eme kijelentésem jutalma, egy közepes erősségű barack volt a fejem búbjára.
- Mi lenne ha el is kezdenénk? - tette hozzá Harry,
- Már javasolni akartam! - ezzel mindannyian az üvegdohányzó asztal mellett elhelyezett párnákra telepedtünk. Két oldalamon Milo és Niall ült, velem szemben Liam. Az ő jobbján Harry, balján pedig Cady foglalt helyet. - Akkor mindenkinek világosak a szabályok? Vagy van valamilyen kérdés esetleg? - eközben már az agyam hátsó szegletében jártam, hogy találjak egy olyan titkot, ami vicces, de mégsem annyira megalázó.
- Vicces titkokat lehet? - kérdezte Niall.
- Persze, sőt az lenne a legjobb, mert végső soron az a cél, hogy jót nevessünk, szórakozzunk és, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Szóval olyan titkot még véletlenül se osszatok meg, hogy megöltetek valakit, vagy esetleg szeretnétek.
- A francba... - morogta Liam. Cinkosan összemosolyogtunk az irományunk fölött, aztán csak írtunk és írtunk. Biztató jelnek vettem, hogy már az ötletelés alatt annyira nevettünk, hogy már írni nem tudtunk, szóval egy kicsit sem tartottam attól, hogy esetleg ez a játék negatív irányba terelné a fennmaradó este hangulatát.
 - Hol a tál? - kérdezte Liam, mikor mindenki a markában tartotta a három titkát.
- Ahj, elfelejtettem. - sóhajtott fel Cady frusztráltan. - Azonnal jövök. - ezzel felpattant és a konyhába vágtatott.
- Hozok sört. - jelentette be Harry.
- Nekem is hozol? - kérdeztem és az utolsó simításokat végeztem a titkaim leírásán. Kérdésemet csend követte és mikor felnéztem akkor láttam, hogy döbbent szempárok pillantanak felém. - Mi van?
- Semmi. - motyogta és beviharzott a konyhába, majd négy hatos rekesszel tért vissza. - Kezdődhet a buli! - kiáltott fel. A nagy bulihangulatot az akadályozta, hogy a játék egyik fontos kelléke még mindig nem volt meg.
- Itt vagyok! - toppant be Cady és levágta az asztalra a tálat. - Ki kezd? - kérdezte izgatottan miután a lapokat bedobtuk a tálba és jól összekavartuk őket.
- Szerintem kezdjen Lilo. - szólalt meg hosszas tanakodás után Liam. - Ő ismeri ezt a játékot, legalább bemutatja, hogy hogyan is kell játszani. - Ó, ha te azt tudnád, hogy nekem is ugyanannyira új ez a játék, mint neked. Izgatottan a tálba nyúltam és hosszas percig kevertem-kavartam az egészet a kezemmel.
- Az első titok pedig... - a lehető leglassabban próbáltam szétnyitni az összehajtott lapot, ezzel is tovább növelve a feszültséget. - Egyik nyáron elmentünk egy Aqua parkba, ahol megtetszett egy csaj és vagányságból azt mondtam, hogy lecsúszok a legnagyobb csúszdán. Remegett kezem lábam, mire felértem, de lecsúsztam. - ekkor feltekintettem a lapból, hátha látszik valaki az arcán a változás, hogy Ouh, Jézus ez az én titkom! De nem! Mindenki halál nyugodtan, apró mosollyal a szájuk sarkában ült és várta a csattanót. -  De azt senki sem említette nekem, hogy a nagy sebességtől a gatya gyakorlatilag beleamortizálódik a seggembe. Úgy néztem ki, mintha egy tanga lett volna rajtam. - egy hangos nevetés tört ki belőlünk. Magam előtt láttam egy törékeny, sovány kisfiút, aki végül egy tanga-úszónadrágban megszégyenülten mászik ki a medencéből.
- Ez biztos Te vagy! - nevetett fel Milo és Niall felé intett.
- Biztos, hogy nem!
- Csend! Nekem kell kitalálni és, ha rossz a tippem, akkor van úgymond nyílt kör, amikor bárki találhat. - gondolkodóba estem. Milo biztos nem. Cady elvből kihúzva. Mondjuk Niall elég hevesen tagadta az egészet... - Szerintem ez Niall titka. - mondtam ki a végső tippem.
- Nem is igaz! - tiltakozott hatalmas vehemenciával. - Sosem égtem be ennyire!
- Akkor szerinted ki volt? - kérdezte Cady.
Niall egy pillanatra elcsendesedett majd ordítani kezdett:
- Biztos vagyok benne, hogy ez Harry titka! - ekkor mindenki az illető felé kapta a fejét és tűkön ülve várta a választ.
- Az enyém. - vallotta be suttogva.
- Oh, te jó ég! - kiáltott Liam és újból kitört belőlünk a nevetés. Harry egyre vörösebb fejjel gubbasztott a helyén.
- Bekaphatjátok. - majd nagyot kortyolt a söréből.
- Én jövök! - kiáltott fel Milo és könyékig már a tálban turkált.  - Azt a büdös kurva! - kiáltotta mikor nagyjából átfutotta a szöveget. - Az egyik barátnőmmel beszéltem telefonon, aki részletesen ecsetelte, hogy neki milyen különböző szexjátékok jönnek be. Miután leraktuk újra csörgött a telefon, mivel már nagyon elegem volt belőle, a kijelző megnézése nélkül felvettem és csak annyit kiabáltam.: Nem érdekel mennyire élveznéd, ha kikötöznének közben! Kiderül, hogy a főnököm volt, mivel egy leánybúcsú megszervezését akarta rám bízni. - én marha inni kezdtem nagyjából a történet felénél, azonban a  sör a történet végéhez közeledve már az orromon folyt ki, akár egy sör szökőkút. - Ezt tuti, hogy a lányok közül írta valaki, - egy pillanatra gondolkodóba esett.  -Biztos nem Lilo titka, szóval Cady te vagy a bűnös. - ekkor akár csak egy óvodás mutatóujjaival szurkálni kezdte a mellette ülőt.
- Megadod a csajnak a számát? - vágott közbe Harry, amit csak egy nevetéssel díjaztunk.
- Inkább húzd ki a következőt. - szólt Cady.
- Annyira izgulok. - súgta izgatottan, majd kiemelt egy újabb cetlit. - Khm.. Apa azt mondta, hogy nem gáz, hogyha Hitlernek öltözök farsangon. Azután nem engedtek be egy ilyen rendezvényre sem. - Harry ezt követően tátott szájjal ült, akárcsak egy partra vetett hal. Az ilyen emberekről, mármint akik így nevetnek mindig az jut eszembe, hogy küzdenek azzal, hogy egy igazán nagy kacajt kiadjanak magukból, de végül Harold minden, de komolyan minden felgyülemlett nevetést kiadott magából. -  Ez Te vagy, Lilo. Most komolyan Hitlernek öltöztél farsangon? Hány éves voltál?
- Tizenegy. - nyögtem ki nehezen.
Ezek után Niall a könnyeit törölgette serényen, míg Liam az asztallapra borult, Cady pedig Milo vállát használta támaszként.
- De volt bajszod meg minden? - próbált Harry komoly arcot vágni ehhez az egészhez
- Teljesen úgy néztem ki! - nem voltam rá büszke, de olyan komoly jelmezt csináltunk apummal, hogy igenis meg kellett védnem a jelmez becsületét.
- Én akarok húzni. - vágott közbe Niall. - Nos, ez a sajátom. - visszadobta a cetlit és egy újat emelt ki. -  Egy nagyon-nagyon durva éjszakán olyan részegre ittam magam, hogy egy verekedő koboldot tetováltattam a fenekemre, amit később lézeres kezeléssel tüntettettem el. - Niall magzatpózba heveredett le és úgy nevetett körülbelül tíz percig, azzal az igazi Niall Horan nevetéssel. Bevallom a végén már nem is a titkon - amit tudtam, hogy kihez tartozik - hanem magán Niall nevetésén fakadtam. Végül erőt vett magán, de még mindig be-bekuncogott a válaszadása során. - Nem vagyok rá büszke, de már láttam a srácok fenekét és semmi ehhez hasonló nyom nem volt rajta. A lányokból nem nézem ezt ki, szóval Milo csak Te lehetsz ez az elvetemült idióta. - az említett kezét a feje fölé emelte, ezzel is jelezve Niall igazát.
- Szóval egy verekedő kobold, hm? - nézett rá Cady nevető szemekkel.
- Egy kitörő vulkánt akartam, de arról lebeszéltek. - vallotta be Milo. - Húzz Liam egyet.
- Nos az első titok, amit kihúztam. - kezdett bele. - Szenvedélyesen gyűjtöm a teknős és tehén mintás dolgokat, vagy ezeket az állatokat ábrázoló dísztárgyakat. Bármit, ami tehenes vagy teknősős, szinte már beteges szinten keresgélem az ilyen dolgokat. - a szöveg felolvasása után, amit őszintén be kell, hogy valljak: hozzám tartozik,szemrevételezte a nappalit, majd egyértelműen kijelentette: - Cady nem és a srácok sem. Szóval ti vagytok a gyanúsítottak. - mutogatott egyikünkről a másikunkra olyannyira összehúzott szemekkel, hogy mogyoróbarna íriszét csupán akkor láthattam volna, hogy az ölében ülök és a lehető legközelebb simulok hozzá. Ami persze sosem fog megtörténni. - Te vagy az, Vöröske? - a szobában minden hang elhalt, csupán Harry és Niall hangos nyelése törte meg a csendet.
- Ez az én titkom, Majomarc. - vallottam be.
- Úgy tudtam! - kiáltott hangosan, győzelmi mámorában még egy táncot is lejtett ülve. - Ki nem húzott még?
- Én! - kiáltott Cady. - Családi összejövetel volt, amit úgy kell érteni, hogy nagyjából négy generáció összezsúfolódik egy kertes házban. Egyedül álldogáltam, mivel semmi kedvem nem volt a teljesen süket nagyapámmal társalogni, amikor hátulról valaki olyan lendülettel belém szaladt, hogy egyenesen belefordultam nagyanyám dekoltázsába.
- Én tudom! - kiáltottam fel önkéntelenül majd inkább befogtam a saját számat.
- Ki lehet az? - esett gondolkodóba a barátnőm. - Szerintem Lilo, ez a te titkod.
- Mi van?! - Cady állítás komolyan nagyobb nevetést váltott ki a többiekből, mint maga az apró történet.
- A nagyapád süket.
- De csak az egyik fülére! - Harry nevetése átcsapott nyerítésbe, Niallé pedig egy gyors köhögőrohamba. Cady elszontyolodott egy kissé, majd mintha egy villanykörte gyulladt volna a feje felett Milora pillantott.
- Akkor a tiéd!
- Talált süllyedt.
- Véget ért az első kör! - kiáltott fel Cady, amit Milo megtapsolt.
Kérdezem én, miért?!
- Bevezettem egy új szabályt. - kért szót Harry azzal a módszerrel, hogy sörös üvegét a feje fölé emelte. -  Egy kör alatt kötelezően meg kell innunk egy üveg sört és, ha vége a körnek Cady tapsol és utána is meg kell innunk egy üveggel. Érhető voltam? Kezdjük! - ezzel a fejét teljesen hátralökte és már nyakalta is befelé az alkoholt.
- Én vezetek. - szólt közbe Liam.
- Ahogy én is. - fűzte hozzá Milo. Harry komoly arccal vizsgálta meg a tiltakozó srácokat, aztán végül csak vállat vont.
- Akkor mondjátok meg, ki igya meg helyettetek.
- Én neked adom Nagyfőnök. - intett Milo Harry felé.
- Császár vagy. - mondta egyszerűen és ivott tovább.
- Vöröske úgy látom szomjas vagy. - vette át a szót Liam és egy ördögi mosoly keretében átnyújtotta nekem a saját sörét. Most azt hitte, hogy ezzel kicseszett velem? Hahó, Németország! A legnagyobb sörfőző állam! Gyakorlatilag az anyatejjel együtt sört is vedeltem, ember! Miután mindannyian megittuk a  sörünket, felkészültünk a legrosszabbra.
- Megint én jövök. - szólt közbe Liam. - Elragadott a lendület. - számára ez volt a megfelelő kifogás. - Elfingottam magam egy emberekkel teli,  zsúfolt liftben. Olyan büdös volt, hogy azt már képtelen voltam elviselni, így három emelettel korábban szálltam ki. - nevetés közben Cadyre pillantottam, akinek a sminkje akárcsak a megáradt Temze folyt lefelé. Kezeit szorosan a szájára tapasztotta úgy próbálta megregulázni a belőle feltörő kacajokat.
Annyira idióták vagyunk mindannyian!
- Szerintem ez Milo titka. - amire a "vádlott" sértően kapta fel a fejét.
- Nem is! Életemben nem fingottam még emberek előtt.
- Ez mekkora kamu!  - kiáltottam felháborodva. - És amikor Dixi ránk zárta a fürdőszobát és te akkora galambot engedtél, hogy inkább kitörtem az ajtót? - Milo válaszol csupán a karomba boxolt, amit a többiek hangos nevetése kísért.
- Ez az új kedvenc játékom. - rötyögött Niall.
- Igyátok a sörötöket. - szúrta közbe Harry, aki a nevetés okozta könnyeit a fejkendőjével szárítgatta. Nevetve kortyoltam a sörből majd a tál felé nyúltam.
- Azt mondja, hogy... - mondhatni fél szemmel, amilyen gyorsan csak lehet fél szemmel átfutottam a történetet, majd egy hangos nevetés robbant ki belőlem. - Randim volt aznap, és a haverom azt tanácsolta mindenképpen ürítsek előtte. Az emeleti fürdőt választottam, hogy a lány ne vegye egyből észre, hogy éppen akkor végeztem el a dolgom. Nagyban...értitek, amikor anya kiabálta a nevem. Fel sem fogtam az egészet, csupán annyit kiabáltam vissza, hogy SZAROK ANYA! Kiderült, hogy azért szólt nekem, mert a lány már az ajtóban várt rám. - a sztori végére már nem láttam a könnyeimtől. Mielőtt kidőltem a nevetéstől tisztán láttam, hogy az új szerelmespárunk összeborul, utána már csak a szőnyeg mintázatát bámultam.
- Tippelj Lilo! - kiáltotta Harry és teljes erőből hozzám vágott egy söröskupakot.
- Szerintem ez Niall. - ezt súgta a női megérzésem és valljuk be. Őt könnyebben el tudtam képzelni, hogy letolt gatyával ül a mosdóban, mint Harryt vagy mondjuk Liamet.
- Hogy találtad ki? - kiabálta és játékosan rácsapott a karomra. - Tizenkettő voltam. - mentegetőzött. - Ne nevessetek már! - kiáltott felháborodva, majd Őt is elkapta nevetésünk lendülete. - Cady, húzz egyet.
- Másodikos  voltam és mivel felújítás alatt állt az öregek otthona, az iskolánk egyik termét nekik rendezték be. Viszont a nékik állandóan kint császkáltak a folyosón. Rettegtem tőlük, de olyan szinten, hogy inkább bepisiltem az egész osztály előtt, csak ne kelljen kimennem előttük a mosdóba. - újfent kifeküdtem a nevetéstől.
- Már fáj. - nyögte Harry és nevetve az asztalra borult. - Ki volt ez a szerencsétlen?
- Te meg se szólalj tangás srác. - legyintette tarkón Liam.
- Elárultad magad! - kiáltott Harry győzedelmesen.
- Nem is tippelhettem. - biggyesztette le Cady az ajkait.
- Szerencsétlen. - súgta Harry Liam fülébe.
- Akkor húzz egyet nagymenőkém!
- Az egyik barátnőmmel egy időben azt csináltuk, hogy SMS-ben dalszöveg részleteket küldtünk el egymásnak, és az akkori kedvencem Lana Del Rey - Summertime sadness című száma volt és abból a kiss me hard before you go részletet írtam, de véletlenül nem neki, hanem a szomszéd srácnak küldtem el, aki azóta furcsán néz, mikor kiviszem a szemetet. - perverz vigyorral pillantott hol rám, hol pedig Cadyre. - Nem tűnsz üzenetes csajnak, Te az a szemtől szemben típus vagy. - mondta elgondolkodóan. - Szóval csakis Te lehettél Cady. - nevetett rá.
- Jó lebuktam. - sóhajtott fel Cady. - De, miért nem az egyik fiúra tippeltél? - kérdezte érdeklődően.
- Mert itt senki sem meleg. - felelte lazán, majd kortyolt a söréből. - Bár, ha mégis. - itt egy igen szúrós pillantást vetett Milora. - Akkor megadom a lehetőséget a számára, hogy Ő maga avasson be. - zavaromban lehúztam az italom felét, mivel Harry olyan szinten szuggerálta Milot, hogy már azt is elképzeltem, hogyha az idézőjeles vádlott nem mondja azt Harrynek, hogy Igen, meleg vagyok. a srác tuti átugrik az asztalon és kiszorítja belőle az életet - bár, mindez nem fog megtörténni, mivel Milo barátom ennél nőimádóbb már nem is lehetne. Cady bólintott egyet, majd várakozóan nézett Milora.
- Te jössz.
Milo egy mély sóhajt vett, majd a cetlik tengerbe nyúlt.
- Kezdhetem? - költői kérdés volt, mert mire bármit kinyögtünk volna, már olvasott is. - Tesióránk volt és futás közben az egyik csaj elesett mögöttem és a nadrágomba kapaszkodott, amit ugye esés közben lehúzott. A legcikibb az egészben az volt, hogy egy malac mintás bugyi volt aznap rajtam. - mit ad az ég, ebben a pillanatban kezdtem el röfögni, de úgy mélyen gyomorból.
- Csináld megint! - kiáltott Harry, de mire bekapcsolta a diktafont megnyugodtam valamelyest. - Nem kapcsolom ki. - hangjába némi játékos fenyegetés vegyült. Mondjuk ez a két dolog, pont nem kapcsolódik össze, de azért szerintem érthető, hogy csak viccelt a srác.
- Szeretnék tippelni! - kiáltotta Milo. - Cady. - felelte egyszerűen.
- Ezt nem hiszem el! - nevetett fel. - Egymás után kétszer is.
- Kapós vagy. - nevetett fel Milo és átölelte a mellette ülőt.
- Igen. - mondta Harry mély, reszelős hangon. - Mindenki téged akar. - ettől a mondattól megremegett a belsőm.
Tényleg nem látja? Nem veszi észre? Nem érzi?
Ennél nyitottabban és figyelemfelkeltőbben egy pasi már nem tudja magát kifejezni, vagy ha mégis átesik a ló másik oldalára és az udvarló szöveg lerövidül a Dugunk? vagy a Dugnál velem? kérdésekre, ami vulgárisabb és megalázóbb, valamint nevetségesebb már nem is lehetne.
Harry és Milo csillogó szemekkel tekintett barátnőmre, aki szerintem fel sem fogta mindazt, ami körülötte zajlott. Számára mindez egy egyszerű játék volt, túlfűtöttség és célzások nélkül. Viszont a srácok már nem így látták ezt a lehetőséget. Komolyan, éreztem a tesztoszteron szagát és már vártam a pasibunyót, vagy egy egyszerű szópárbajt, de semmi. De ez a néma méregetés, és rejtett üzenetek küldése és célzások sokkal, de sokkal rosszabbak voltak, mivel nincs mindenki érzéke kiélezve ezekre a dolgokra. A mai este folyamán kiderült, hogy Cadyé nincsen, Milo bárgyú vigyorát elnézve az övé sem.
Mekkora szarban vagy Cady!
- A kör utolsó húzója nem más, mint Niall Horaaan! - kiáltotta Liam, mintha egy boxringben lettünk volna. Mindenki éljenzett és tapsolt, majd Harry közbeszúrta, hogy jó lenne, ha meginnánk a Második Kör Búcsúztató Sörünket.
-  Randira készültem, késésben voltam így véletlenül lehúzva maradt a sliccem és kilátszódott a Batmenes boxerem. Nem volt több randi. - Niall teljesen beleélte magát, így még nevetségesebb volt a helyzet. - Harryhez tartozik. - mondta némi gondolkodás után és a fiúhoz vágta a cetlit.
- Micsoda?! - kiáltottam fel, miután láttam, hogy Harry még csak nem is tiltakozik. - Hiszen ez Liam titka. - magyaráztam, mikor mindenki döbbenten pillantott felém a kirohanásom után.
- Nem az enyém. - tagadóan rázta a fejét.
- Biztos vagyok benne. A Batman a kedvenc filmed, annak öltöztél be egyszer, olyan volt a tortád, van olyan sapkád, zoknid, ezek szerint gatyád is. Ráadásul a telefontokod is olyan! - érveltem a saját véleményem mellett.
- Lilo a francba már, csak tudom, hogy mit írtam fel azokra a rohadt papírdarabokra! - kiáltott fel ingerülten.
- Én meg nem hiszem el! Rád vall ez az őrület.
- Az egyetlen őrült itt Te vagy! - vágott vissza.
- Mondja a húszon-akárhány éves Alzheimer-kóros, aki háromnegyed óra után elfelejti a saját titkait. - miért tagadja? Miért?!
- Befejeznétek srácok? - szólt közbe Harry. - Nem vagytok jó hatással az aurámra. - nyögte. Ekkor vettük észre, hogy a négy üveg helyett, már nyolc üres hever mellette és már a kilencediknek a felénél tartott.
- Elég lesz már. - fejtette le Liam Harry görcsösen szorító kezeit az üvegről.
- Én húzok! - kiáltott fel Harry. - Jézusom! - nevetett fel. Hangja teljesen tisztán és erőteljesen hangzott, túlreagálták ezt a sör témát. Ez a srác teljesen jól van! - A nővéremmel úgy döntöttünk, hogy átbiciklizünk a közeli városba testmozgás gyanánt. Nagyjából délután háromra a legforgalmasabb időpontban érkeztünk meg. Azonban a nővérem megingott egy pillanatra és enyhén felém rántotta a biciklit. A kormányaink összeakadtak és egy hatalmasat estünk. A pláne, hogy néhány idióta még meg is taposott minket. - egy aprót kuncogtam ezen a titkon. Ez nem volt annyira vicces, ez minden tinédzserrel megesik. Sőt ez történt apámmal huszonhét éves korában is, mivel velem tanult meg biciklizni. Mit ne mondjak, én jobb voltam nála és kevesebbszer is borultam fel. - Szerintem Niall kevésbé mocskos és vicces titka. - mondta ki Harry a gondolataimat.
- Nem. - felelte a szőke, mosolygós srác.
- Nem lehet, hogy ez a Te titkod? - kérdezte Milo. Kérdése értelmetlensége miatt egy hatalmasat csaptam a homlokomra.
- Kilenc sört ittam. - tagolta lassan Harry. - Agysejtjeim még vannak, kis ember. - fogd vissza magad kérlek! Könyörögtem némán és reméltem, hogy Milo mindezt nem veszi bántásnak, holott ez száz százalékig az volt. De abban is reménykedtem, hogy Harry nem mond semmi olyasmit fél részeg-fél józan állapotában, amit később megbánhat. A fiúk halálos csendben méregették egymást, amit végül az energiabomba Niall tört meg. Nem is lehettem volna hálásabb és boldogabb, tekintve, hogy nem csak én vettem észre ezt a gorilláknál bevett mellkas püfölést, természetesen itt jelképesen értve.
- Akkor én jövök.
- Nem, mert még nem találtuk ki, kié ez a titok. - állította le Harry. - Milo? - egy egyszerű fejrázás volt a válasz. - Liam? - emberünk beleegyezően egy szégyenlős vigyor kíséretében bólintott. - Ez szar titok volt. - mondta Harry bárgyú vigyorral az arcán és Niall felé fordult. - Na most már te következel.
-  A középiskolában a takarító takarította az egyik ajtón az ablakokat. A létrára volt felakasztva a vizes vödör, ami egyenesen a fejemre esett mikor elsétáltam mellette. A ráadás, hogy fehér póló volt rajtam. - olvasta fel Niall.
- Ez sem annyira vicces. - szúrta közbe Harry.
- Várd ki a végét. - lapogatta meg a hátát Liam együtt érzően.
- Cady már kiesett, mivel minden titkát kihúztuk. Szóval ez Te vagy Lilo. - nevetett fel Niall és összeborzolta a hajam.
- Elég már! - tértem ki nevetve a keze elől. - Húzhatok? - megvártam míg egyetértésüket kifejezik és rávetettem magam az utolsó általam kihúzott titokra. - Régóta tetszett egy lány a suliban és szerencsémre egy busszal mentünk haza, Esős idő volt, én pedig az új, bőr tornacipőmben voltam. Mikor észrevettem, hogy a csaj mellettem áll a buszon hangosan beszélgetni kezdtünk a srácokkal, hogy felfigyeljen rám. Azonban ekkor olyan nagy kanyart vett be a busz, hogy hiába kapaszkodtam, mint egy lajhár a fán, megcsúsztam és felkenődtem a busz ajtajára. Miután lecuppantam az ajtóról, akkor vettem észre, hogy a csaj összegörnyedve nevet rajtam. Másnapra a srácoknak köszönhetően az egész suli hallott az esésemről és Ajtó Cuppantónak hívtak. - nevettem a történeten, de a múltbéli emlékek miatt is. Természetesen a titok nem hozzám tartozik, hanem a jobb oldalamon ülő egyénhez. Viszont kereken három hónapja voltunk barátok, mikor megosztotta velem ezt a titkot és az azt kiváltó nevetés, majd viccelődés és egész esti beszélgetés megpecsételte barátságunk sorsát, valamint alakulását. - Milo. - néztem szélesen vigyorogva rá.
- Emlékszel ugye? - kérdezte mosolyogva.
- Hát persze, hogy emlékszem! - nevettem fel, majd az emlékek hatására megöleltük egymást, olyan szorosan, ahogy az asztal sarka azt engedte.
- Okés srácok vége az érzelmes pillanatnak. - szólt közbe Liam. - Olvasnám a titkot. - ezzel meglebegtette a kezében tartott papírt. - Elájultam az általános iskolai tanév nyitón. A következő emlékem az, hogy leveszik a kötést a fejemről, mivel a szemöldököm feletti rész felszakadt. - ismételten jót nevettünk, majd végigpásztáztuk egymást. - Szerintem Niallé.
- Eltaláltad pajti! - kiáltotta Niall majd légpacsiztak egyet Liammel.
- Én! - csapott le Milo az edényre. - Az ebédlő felé tartottunk ebédelni. Felvettük a kaját és utána igyekeztünk a megszokott helyünkre. Azonban én annyira magyaráztam a mögöttem lévő haverjaimnak, hogy orra estem. Mikor felpattantam, annyit kiáltottam; hogy Semmi pánik emberek, az X faktorra készülök! Pont abban az évben nem válogattak be. - olyan szinten nevetni kezdtem a történeten, hogy hanyatt vágódtam.
- Ne már! - kiáltottam fel és a szemem sarkából kitörő könnyeket a felsőm ujjával szárítottam fel.
- Liam, mert tudom, hogy egyedül te voltál már korábban is a műsorban. - mondta Milo.
- Talált süllyedt. - vallotta be Liam a régi emlékek hatására egy enyhe pírral az arcán.
- Az alsónadrág volt az oka. - súgtam oda, akár egy régi jó ismerős.
- Annyira idegesítesz. - szólt vissza.
- Annyira nem, mint Te engem. - vágtam vissza a saját fegyverével.
- Srácok ezt már megbeszéltük. - szólt erélyesebben Cady, emlékeztetve minket korábbi ígéretünkre. Karjainkat összefűztük magunk előtt, majd egy hangos Ő kezdte! sóhajtással elfordultunk egymástól.
- Enyém az utolsó titok. - nevetett fel Cady, aki az utolsó titokért nyúlt. - Ez valamivel komolyabb hangvételű. - mondta, majd enyhén a szemöldökét ráncolva felolvasta azt. - Régóta tetszik egy lány, de még csak észre sem veszi. - értetlenkedve nézett körül mindannyiunkon, majd végül megállapodott Milon a pillantása. - Nem veszem észre?
- Tessék? - értetlenkedett Milo.
- Azt írtad, hogy nem veszlek észre! - emelte fel Cady a hangját.
- De hiszen kimutatom, hogy bejössz nekem, nem? Mi értelme lett volna írnom egy ilyen titkot? - kérdezte Milo. És ekkor pillantottam a "bűnös" felé.
Csalódottan, sértetten ült továbbra is néma csendben ujjával egy fecnit pöckölve. Hirtelen zöld szemeit Cadyre emelte s nem tudtam eldönteni, hogy a fény vagy az érzelmek teszik mindezt vele, de ezer évnyi fájdalmat és keserűséget láttam, ráadásul minderre rátett egy lapáttal Cady mellétrafálása.
- Az enyém. - suttogta Harry, de hangja a csendben olyan volt, akár egy ágyú dörrenése. Cady értetlenkedve kapta fel eme kijelentésre a fejét.
- A tiéd? Tényleg a tiéd? - kérdezte egyre hangosabban, mintha az idegesség maximum hangerőre állította volna Cady belső hangerő szabályozóját. - Miért nem mondtad el?
- Számított volna? - nyögte halkan Harry.
- Hát persze, hogy számított volna. Segítettem volna neked! Támogattalak volna, hogy tiéd legyen az a másik lány.
- A másik? - kiáltott fel csalódottan Harry. Fejét hátra hajtotta, kezeivel eltakarta a szemét és frusztráltan sóhajtott párat. - Nem érted. - suttogta lemondóan. - Már nem érdekes az egész. Elkéstem. - pillantott egyenesen Cadyre. Ettől a nézéstől a szívem ezer darabokra hullott szét és biztos voltam benne, hogy a Harryé is.
Itt, ebben a nappaliban elveszített valakit, aki soha nem is volt igazán az Övé.
- Ez már a múlt. - mondta ridegen Cady, aki ezzel megforgatta Harry szívében a tőrt. - A következő alkalomnál mindent mesélj el! - mosolygott vidáman.
Harry lemondó arccal ült némán, majd hirtelen Cadyre pillantott és szaggatottan kezdte el venni a levegőt.
- Legközelebb? - kérdezte gúnyosan. - Jó, egyszer őszinte leszek veled. - mielőtt Cady reagálhatott volna bármit, erre a kijelentésre Harry felpattant. - Vigyél haza, Liam. Későre jár. - meg sem várva a többieket az ajtó felé indult.
- Köszönünk mindent. - szabadkozott Liam. - Nagyon jól éreztük magunkat, igazán. - ekkor már az ajtóban jártunk, ahol felvették a kabátjukat és cipőiket.
- Ez valami elképesztően jó játék volt. - nevetett Niall, mikor már kiléptünk a házból.
- Én megmondtam. - feleltem egyszerűen.
- Az volt a legviccesebb, hogy Lilo annyira nevetett, hogy kijött a sör az orrán és már nem is Cady idióta titkán nevettem, hanem rajta. - ecsetelte Milo.
A sok sör, valamint rágcsálnivaló után egyszerűen képtelen voltam megállni a lábamon, így inkább a kocsifelhajtóra telepedtem, majd mikor más saját karjaimmal sem bírtam megtámasztani magam, inkább leheveredtem a kellemesen hideg betonra.
Lehunytam szemeimet és alig vártam, hogy a többiek elmenjenek és Cadyvel felsétáljunk a szobáinkhoz, megigyuk a forró csokinkat és aludjunk. Már nagyon szükségem volt egy fekvőhelyre. Igazából már egyfajta kényszert éreztem, hogy felmenjek, elfoglaljak egy ágyat és vízszintesbe vágjam magam.
- Így fel fogsz fázni. - fél szemmel bámultam az előttem magasodó Liamet. Karjaimmal eltakartam a szemem, majd a szám egy huncut vigyorba húzódott.
- Nagy szerencsém, hogy nem ülök.
- Miért is? - értetlenkedett.
- Mert ha ülnék, pont...khm...szembe lennék vele. Bár takarná a Batmenes alsónadrág, de a tudat, hogy szemez velem az egyszemű kígyód. Rémálmok! - súgtam a lehető legvészjóslóbb hangomon, mellé a jobb kezemmel is hadonásztam.
Tudjátok, hogy hatásos legyen.
- Hányszor mondjam még? Az nem az én titkom volt! - emelte fel a hangját.
Lám, lám visszatért a jó szomszédi viszony, vagy inkább iszony.
- Persze-persze. Liam ez a játék a titkok felvállalásáról szólt, nem értem, miért jelent számodra nehézséget, hogy őszintén felvállald ezt az egészet. - még mindig csukott szemmel magyaráztam. Kezeimmel rendíthetetlenül csápoltam, lábaim pedig enyhe terpeszben feküdtek.
- Miért ragaszkodsz olyan dolgokhoz, amik igazából csupán a te csökönyös agyadban léteznek? - ingerült volt, hallottam a hangján, de mindez akkora élvezettel töltött el, mintha megettem volna négy csomag Oreos kekszet.
- Biztos vagyok benne, hogy Harry megsajnált, mikor mindenki nevetett rajtad és a Te kis történeteden, akár egy hiéna. Így jó baráthoz híven átvette tőled a kigúnyolást, és a megaláztatást. Jut eszembe, megköszönted már neki?
- Fogd már fel az Isten szerelmére, hogy az Harry titka volt, velem sohasem történt ilyesmi. Ez az egész csupán a te képzeleted szüleménye! - kiáltott haragosan. Tehetetlenségén csak jót mosolyogtam.
- Nem tágítok a véleményemtől. - feleltem szárazon.
És ekkor megéreztem, hogy belépett az általam kreált apró terpeszbe. Hallottam farmerja suhogását és egyszerűen éreztem, hogy leguggolt. Kísérteties volt.
- Hé, Lilo. - súgta érzékien. Egy hatalmasat nyeltem, szerintem még hangja is volt, majd óvatosan felpillantottam rá. Nem is kellett olyannyira felemelni a fejem, hiszem arca közelebb volt hozzám, mint azt elsőre gondoltam. - Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, egyszer alkalmat kerítünk arra, hogy a saját szemeddel megnézhesd mit hordok és mit nem. - egy ördögi mosoly és kacsintás kíséretében otthagyott egyedül a betonon.
Egyedül a hideg aszfalton a felhevült bőröm és az ezerrel verő szívem magányában.

----O----

Hello Mindenki, ez lett volna az After ten years Tizenkettedik fejezete.
Reméljük tetszett nektek és élveztétek a titkokat és Ti magatok is jót derültetek rajta. Köszönjük a kommenteket, a díjakat - amiket még mindig nem raktunk ki - valamint azt a rengeteg támogatást, itt chaten, vagy akár a közösségi oldalakon. Nem lehetünk Nektek eléggé hálásak!
A késést - mint mindig - rendkívül sajnáljuk, de a Blogspot egy időre megbolondult és már a félig kész fejeztet teljesen kitörölte, így Ti már az újraírt, átfogalmazott verziót olvashattátok. 
Reméljük, hogy tetszett és, hogy sokszor benéztek még hozzánk és nyomon követitek Cady és Lilo életének napjait. Írjatok bátran, tegyétek fel kérdéseiteket vagy iratkozzatok fel! Amit csak szeretnétek!
Sok ölelés!