" A barátság menedék, árnyat adó fa."
-Tudod már mi dolga volt Lounak akkor este?
-Nem, mert még azóta sem beszéltünk. - a telefonomat fülem és vállam közé szorítottam be, miközben próbáltam előszedni a tonna súlyú könyveket és katalógusokat, amikben meghívók és torták ezrei találhatóak. - Én nem fogom Őt felhívni, a jelek szerint pedig Ő sem túl kíváncsi rám.
-Sumákol valamit. - szinte láttam magam előtt Nikki összeszűkült szemét.
-Szerintem nem csak Ő. Nem láttad a fiúk milyen képet vágtak mikor megkérdeztem hol van? - kezembe vettem a telefont, szabad kezemet a homlokomra tapasztottam és mélyet sóhajtottam.
-Csak meg kell szorongatni egy kicsit a töküket és máris dalolni fognak.
Szinte láttam magam előtt, ahogy Nikki sorra szorongatja meg a fiúkat, akik azonnal kivágják a magas c-t, angyali hangjukkal. Fej rázva űztem el az abszurd képet.
-Ma jön hozzám Zayn szóval megpróbálok kiszedni belőle valamit.
Köztudottan Zaynnel voltam a legjobb kapcsolatban, Louis után. Bár a Zaynnel való kapcsolatom inkább épült a bizalomra és a barátságra, mintsem a vonzódásra. Ráadásul az utóbbi időben Louis riadót fújt és állandóan került, ami rendkívül idegesített.
-Hé, szerinted lehet lány a dologban? - beharaptam alsó ajkamat, mert hihetetlenül felhúzott még maga a gondolat is.
-Ő nem Harry. - csattant fel barátnőm a vonal másik végén.
-Nem értem mi bajod van Harryvel, Ő sem olyan.
Már milliószor végig zongoráztuk ezt a témát de Nikki képtelen volt egy kicsit is kedvelni Harryt, akármit tett szegény srác az ellenkezőjéért.
-Idegesít a haja.
-Téged minden idegesít, ami Harry. - emeltem égnek a tekintetem.
-Nem tehetek róla.
Hangosan sóhajtottam.
-Viszont most leteszem, mert megígértem anyuéknak, hogy felhívom Őket mielőtt még Zayn ideér.
-Rendben, de azonnal hívj, ha megtudsz valamit!
-Oké.
Bontottam a vonalat majd lehuppantam csokoládébarna színű kanapémra a könyvek közé.
-A fene esne beléd Tomlinson. - nyögtem fel, mert képtelen voltam kiverni a fejemből.
Az utóbbi időben a hangulatváltozásai és a viselkedésének ingadozása már kezdett az agyamra menni. Minden megfordult már a fejemben és kombinálni kezdtem, amivel pedig én mentem a saját idegeimre. Hogy eltereljem a gondolataimat az anyám számát kezdtem bepötyögni érintőképernyős mobilomon. Anyuék egy Londontól egy órányira városban laktak, Roystonban, ahol én is születtem és nőttem fel.
-Cady! - hallottam meg anyu csilingelő hangját, ami minden egyes alkalommal melegséggel árasztotta el a szívem.
-Szia anya, hogy vagytok?
Sajnos elég ritkán találkoztam a szüleimmel. Tizenegy éves voltam, amikor Los Angelesbe költöztünk apa munkája miatt majd tizennégy éves koromban vissza jöttünk Roystonba. Végül mikor elvégeztem a középiskolát még azon a nyáron Londonba költöztem. Rá pár hónapra pedig megismerkedtem Nikkivel, aki azóta a legjobb barátnőm lett. Havonta járok csak haza így nagyon hiányoznak.
-Jól és te? Hogy haladsz Zaynék esküvőjével?
-Jól bár elég nehéz, mert mindketten nagyon sokat dolgoznak és alig tudunk személyesen találkozni. Úgy meg pláne, hogy mindkettejük itt van szóval egyáltalán nem egyszerű. - az egyik könyvet kezdtem lapozgatni, amiben a fotósaink képei voltak megtalálhatóak. - És veletek mi van?
-Ne is mondd! Már megint hivatalosak vagyunk Margoékhoz. Apád már most rosszul van a keserű teától és a száraz keksztől. - nevetnem kellett.
Margo néni a hatvanöt éves szomszéd néni volt, aki hetven éves férjével él Steward bácsival. Minden csütörtökön meghívtak minket egy péntek esti kis "összeruccanásra", ahogyan Margo néni hívta. Hideg és keserű teát kaptunk és száraz kekszet, ami azt hiszem minden egyes alkalommal legalább egy hónapos volt. Anyu udvariatlanságnak tartotta volna, ha nem megyünk át. Tudtuk, hogy a gyerekeik és az unokáik Amerikában és Európában voltak szétszóródva így csak ünnepekkor jöttek haza. Apa persze minden egyes alkalommal kikészült, ahogyan minden pénteken meghallgattuk, hogyan ismerték meg egymást, Steward bácsi, hogyan kérte meg. Mindig elmesélték fiatalkori bolondságaikat, hogyan mondtak ellent szüleiknek a szerelem miatt. Kislány koromban mindig tátott szájjal hallgattam a történeteket és az együtt átélt élményeket. Emlékszem, ahogy egyszer azt mondtam anyának "Én is így szeretnék szeretni."
-Akkor minden változatlan.
Néhány másodperc csend állt be. Tudtam, hogy anya kérdezni akar valamit csak nem volt benne biztos, hogy jó ötlet-e feltenni azt a kérdést.
-Hallgatlak. - bátorítottam, ahogy általában ilyenkor.
-Hogy vagytok Louisal?
Eldobtam ölemből a könyvet és homlokomat felhúzott térdemnek döntöttem.
-Nem tudom. Annyira...bonyolult.
-Ha nem tudnám hány évesek vagytok azt hinném tizenöt-tizenhat éves tinik vagytok.
-Azt hiszem ismersz minket elég közelről. - nevettem fel kínomban.
Anya azóta ismeri Őket, amióta én. Saját fiaként kezeli Őket és a szívükre kötötte, hogy félévente legalább egyszer haza kell jönniük velem.
-Cady felnőtt, érett fejjel élő emberek vagytok. Miért nem ültök le Louisal megbeszélni azt, hogy mi is folyik köztetek? Nem mehet ez az örökké valósáig. Csak kerülgetitek egymást mint macskák a forró kását.
-Tudom anya, de ez nem ilyen egyszerű.
-Miért?
Anyára vallott ez a viselkedés. Mindig temperamentumos volt és a pillanatnak élt akárcsak én; azt hiszem, ezt tőle örököltem. De ebben a helyzetben az összes spontaneitásom és ítélőképességem megszűnt.
-Azért anya, mert... - de megálltam mert én sem tudtam pontosan megindokolni. - Mostanában annyira más lett. Folyton kerül, nem hív és csak egy szavakat ír az üzeneteimre vagy egyáltalán nem válaszol és ráfogja arra, hogy nincs ideje. Egyre gyakrabban hagyja ki a fiúkkal elöltött estéket és mikor a többieknél rákérdezek akkor dadognak és azt sem tudják mit mondjanak. Titkolnak előlem valamit és ez nem tetszik. - egy hatalmas levegőt kellett vennem mire a mondandóm végére ért.
-Louis elbizonytalanított téged lehet pontosan azért mert Ő sem tudja mit is akar valójában vagy mit érez. Tudod, hogy nincs könnyű élete. Stresszes, állandóan rohan és két perce nincs magára néha. Viszont az tényleg nem helyes, ahogy veled viselkedik. Pont ezért kéne leülnötök és megbeszélni mindent.
Igaza volt, mint mindig. Csak mindketten túl hülyék és makacsok voltunk ahhoz, hogy nyissunk a másik felé.
-Anya?
-Tessék szívem?
-A héten találkoztam egy lánnyal. Vagyis Nikkinél voltunk a fiúkkal és a pizza futár lány annyira hasonlított valakire...
-Kire? - kíváncsi volt a hangja.
-Lilora. - kis szünetet hagytam. - Azt hiszem Ő volt. Mikor megszólalt olyan német akcentusa volt, amiből még a hülye is hallotta volna, hogy nem angol de még csak nem is amerikai.
-Gondolom nem kérdezted meg a nevét.
-Persze a következő kérdésem meg az lett volna, hogy "Megadod a számod?".
Halk nevetés hallatszott a vonal másik végén, ami ismét megmelengette szívemet.
-Hiányoztok.
-Te is nekünk Cady. Remélem nem sokára haza jössz.
-Zayn és Perrie esküvője után szerintem haza tudok menni néhány napra. - további mondandómat a csengő zavarta meg. - Szerintem pont Zayn jött. Majd még hívlak anya. Szeretlek.
-Én is téged és vigyázz magadra! Louisal beszélj, Zaynt pedig üdvözlöm.
-Átadom.
Mikor befejeztem a hívást Zayn ismét ráragadt a csengőmre, ami idegesítő hangjával berregett az egész házban.
-Megyek! - kiáltottam mire abba hagyta.
Egy szoros öleléssel köszöntöttük egymást majd leültünk a konyhába, hogy készítsek mindkettőnknek egy teát. Miközben a konyhában szorgoskodtam Zayn elmondta, hogy Perrie éppen a lányokkal van fotózáson és, ha előbb végeznek akkor Ő is beugrik. Imádtam Perriet. Kedves, közvetlen, okos, humoros és rendkívül tehetséges lány volt. Pontosan illett Zayn mellé és Margo néniék után Ők voltak az ideál párjaim.
-Van már róla fogalmatok, hogy milyen legyen a torta vagy a meghívó?
-Perrie azt mondta a torta és a meghívó színei tükrözzék az egész esküvő színeit.
-Vagyis barna és rózsaszín. - nyugtáztam bólintva inkább csak magamnak. - És a torta díszítése, íze?
-Az íze az mindenképp csokis és citromos legyen. Perrie azt mondta meg lehet ezt oldani.
-Persze. Ha akarnátok minden emeletnek lehetne más íze. - mosolyogtam, miközben elé raktam a csésze teát.
-A díszítés. - tarkóját kezdte vakargatni, mintha azon igyekezne, hogy eszébe jusson Pezz mit mondott a torta díszítésével kapcsolatban. - Ha lesz ideje ma beugorni akkor biztosan elmondja de, ha nem akkor hívni fog. Ugyanez a helyzet a menüvel is.
Nehezebb volt ez az egész mint hittem. Sokkal könnyebb lett volna Perrivel tárgyalni, de vele még kevesebbet találkoztam mert éppen az új albumukon dolgoztak, ami azt jelentette, hogy a nap huszonnégy órájából huszonötöt a studióban töltött.
Az esküvő egyik legfontosabb részlete már megvolt így szerencsére azzal már nem volt gondunk. Az esküvőt a barna és a rózsaszín szín fogja uralni. Mindenfelé hangulatos lámpások lesznek. Egy hatalmas fehér, kör alakú színpad lesz, ami alulról lesz felvilágítva spotlámpákkal. A vendégek, a pár és a pár családjainak asztala a színpad körül lesznek elhelyezve. Szinte láttam magam előtt az egészet és gyönyörű volt. Nem fért kétség ahhoz, hogy Zaynnek és Perrienek rendkívül jó stílusa van. A fotósok képei is Perriere vártak mert Zayn fél órán keresztül nem tudta eldönteni melyik tetszik neki a legjobban.
Miután az esküvővel kapcsolatos dolgokat megbeszéltük - már, amit tudtunk - mindennapi dolgokról kezdtünk el beszélni, ami egyébként egy másik embernek nem lett volna mindennapi. Az új dalokról kérdeztem, amik nem régiben kerültek fel a harmadik albumra. Az összes dalukat imádtam így nagyon szerencsésnek éreztem magam, amikor megtudtam milyen mély dolgok is lapulnak egy egy sor mögött.
-Kérdezhetek valamit? - néztem bele barna szemeibe.
Hevesen kezdett bólogatni bögréje mögül.
-Mi van Louisal mostanában?
Kérdésem hallatán megállt az ivásban és megmerevedett. Nyelt egyet majd rám nézett.
-Cady..
-Zayn! Tudom, hogy mindannyian titkoltok előlem valamit és ez nem tetszik, sőt nagyon is rosszul esik. Louis az utóbbi időben teljesen megváltozott. Folyton kerül, nem válaszol az üzeneteimre vagy, ha igen akkor is csak olyanokat, hogy igen, nem, talán, nem tudom. A többiektől nem vártam, hogy bármit mondjanak. De Zayn, te a legjobb barátom van. Te tudod Nikki után a legjobban, hogy pontosan hogyan is érzek iránta és, ha már megunt vagy nem akar engem akkor arról tudni akarok. Próbáltam már vele is beszélni de tojik a fejemre, úgyhogy ha tudsz valamit mondd el! Kérlek!
Sóhajtott egy hatalmasat, letette bögréjét majd komolyan nézett rám.
-Louis egy ideje már találkozgat egy lánnyal. Mondtuk neki, hogy beszéljen veled. Tudjuk vagyis én tudom, a többiek látják azt, ami köztetek folyik. Próbáltuk meggyőzni, hogy ha nem akar már tőled semmit akkor mondja meg neked, ne nézzen hülyének. De ugyanannyival intézte el, mint neked az üzeneteket.
Úgy éreztem abban a pillanatban a szívem ketté reped. A gyomrom felfordult, a szemeim pedig marni kezdtek.
-Ki az a lány? - a hangom jobban remegett, mint a testem, ami teljesen váratlanul ért mindkettőnket.
-Nem tudjuk még mi sem. Nem hajlandó róla beszélni. A médiában pedig azért nincs jelen mert teljesen inkognitóban vannak, bár egyikünk sem tudja Louis hogyan oldja ezt meg.
Csak szótlanul ültem és próbáltam rendezni gondolataimat és kalapáló szívemet.
-Van valakije. Valaki más. - mély levegőt vettem . -Rendben. Köszönöm, hogy elmondtad. De tegyünk úgy, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, oké? Azt akarom, hogy Ő mondja el.
Zayn csak bólintott majd vállamnál fogva magához húzott és megölelt. Apró termetem miatt szinte eltűntem karjaiban és ilyenkor úgy éreztem én vagyok a törékeny, kicsi húg Ő pedig a nagy, erős bátyám.
-Hívd fel Perriet és kérdezd meg, hogy fog-e még jönni mert, ha nem akkor össze pakolom ezeket itt. - néztem szét a nappalimon, ami kész káosz volt.
Engedett egy halvány mosolyt, majd hívni kezdte menyasszonyát én pedig azt kívántam bárcsak itt lenne velem Lilo.
