"Sokan fognak belépni életedbe, majd kilépni onnan. De örökre csak az igaz barátokat őrzi meg a szíved."
- Cady! - ordított barátnőm a konyhából, amire belőlem hangos nevetés tört elő. Hasamat fogva léptem be a konyhába a lengőajtón keresztül - Mi bajod van? - nézett rám egy fura fej kíséretében, amitől még inkább elkezdtem nevetni.
- Soha nem fogom megszokni a hülye hangodat, amikor kiabálsz. - fogtam hasamat még mindig, mire valami a homlokomnak ütődött. - Te most komolyan megdobtál egy zsömlével? Idióta! - vettem fel a földről az említett ételt - immár nyugodtan - és tettem vissza a kosárba. - Amúgy mi van?
- Holnap kell menned dolgozni? - kérdezte, miközben valami lázasan keresett az egyik fiókban.
- Megyek. El kell kezdenem szervezni Zayn és Perrie esküvőjét.
Ha valaki meghallja tőlem ezt a mondatot, csak tágra nyílt szemekkel néz rám és azt kérdezi, "Az a Zayn és Perrie?" Még két évvel ezelőtt ismertem meg Őket, és az egész One Directiont, amikor még Vincent Lugano-nál voltam gyakornok. Vincent közreműködött az egyik londoni koncertjüknél, így nekem is volt alkalmam megismerkedni a fiúkkal. Azóta jóban vagyunk és szinte legjobb barátokká váltunk. Így Zerrie-nek nem volt kérdés, hogy kit kérnek fel a nagy napjuk megszervezésére.
- Kár. Jöhettél volna velem az új MAC megnyitójára.
- Utállak. - nyújtottam rá a nyelvemet.
Köztudott, hogy imádok sminkelni. Egy gyorstalpaló sminktanfolyamot is elvégeztem. Hála Nikkinek - aki sminkmester és hajszobrász, ahogy Ő nevezi magát - sikerült egy csomó megnyitóra és termékbemutatóra eljutnom.
Időközben barátnőm egy pizza megrendelő lapot kotort elő az egyik fiókból.
- Minek az? - böktem fejemmel a lap felé.
- Liam most hívott, hogy nem sokára itt vannak.
- A banya is jön velük?
- Sophiára gondolsz?
- Ki másra gondolnék? - forgattam szemeimet.
- Nem értem mi bajod van vele. - húzta össze szemöldökét - Milyen pizzát rendeljünk?
- Mindegy csak gomba és bab ne legyen rajta. - doboltam unottan a pulton.
- Na és, mi van Louisal és veled? - kezdett el vigyorogni.
Zavarba hozott a kérdés, pedig engem aztán tényleg nehéz zavarba hozni. A szerelmi életem körülbelül a béka segge alatt volt. Húsz évesen egy normális barátom nem volt még, ami igazából engem sosem zavart, viszont drága barátnőm előszeretettel szívatott vele. Viszont Louis...mióta ismerem azóta úgy érzem talán megtaláltam a tökéletes embert, talán. Két éve kerülgetjük egymást és nem mondjuk ki a mindenki számára nyilvánvalót.
- Semmi. - sütöttem le a szemem.
- Cady, én meg hülye vagyok.
- Ez igaz! - vágtam szavába hangosan.
- De komolyan, nem értem miért nem jöttök össze. Azt hiszem elég idősek vagytok ahhoz, hogy lépjetek egymás felé. Mindenki számára egyértelmű, hogy oda vagytok egymásért.
- Megrendeled ma még a kaját? A fiúk ki fognak akadni, ha nem lesz valami ehető dolog, mire ideérnek.
- Nem úszod meg ennyivel. - szegezte felém mutatóujját fenyegetően, miközben összeszűkült szemekkel meredt rám. - Kölcsön adod a telefonod? Zárolták a számlámat.
- Kell neked annyit dumálni állandóan. - motyogtam magamban mosolyogva.
Miközben telefonom után kutattam kezembe akadt egy régi, gyűrött fotó. A kép tíz évvel ezelőtt készült. Tíz éves voltam rajta és egy másik lánnyal mosolyogtam ölelkezve. Lilo...mai napig nem felejtettem el Őt. Akkor - mikor elváltunk az utolsó tábori napon - megfogadtuk egymásnak, hogy soha nem felejtjük el egymást. Magamban pedig azt is megfogadtam, hogy ha addig élek is de megtalálom. Akárhányszor arra a képre nézek mindig eszembe jut a vörös hajú, szemüveges lány, akivel annyira jól éreztem magam és pingvin módjára szaladgáltam. Tekintetem csuklómra tévedt, amin az a karkötő csüngött, amit anno tíz éve, búcsúzásunkkor adtam neki. Akárhányszor meséltem Liloról Nikkinek, láttam rajta, hogy nem szívesen hallgatja. Szerinte őrültség egy olyan embert a legjobb barátomnak hívni, akit már tíz éve nem láttam és valószínűleg soha nem is fogom már. De én hiszem és bízom abban, hogy valamikor mi még találkozni fogunk. Abban pedig csak reménykedni tudtam, hogy Lilo is így gondolja és, hogy még Ő sem felejtette el engem.
- Hozod már? - szakított ki gondolataim közül Nikki.
Csak halványan elmosolyodtam és gondosan vissza tettem a képet táskámba. Végül két nagy méretű hawaii pizza került megrendelésre a kedvenc pizzázónkból. Miközben a fiúkat vártuk a kanapén ülve sikerült megint elmerülnöm gondolataimban. Ezúttal Louis volt főszereplője elmémnek. Nikkinek igaza volt. Mindenki látta és mi is tudtuk, hogy több van köztünk. Viszont ezt bevallani egymásnak nem mertük. Az egész abszurd. Ha egymáshoz érünk lángolunk, ha bárki ránk kérdez, tagadunk. Milliószor képzeltem már el azt, ahogy kézen fogva sétálunk a Temze partján. Persze mindez csak álom volt. Tisztában voltam vele, hogy ha így fogunk haladni talán nagymami és nagypapi korunkban szerelmet vallunk egymásnak.
Szerelem? Ezt érezném? Zavaros, hiszen soha sem tudtam, hogy milyen is valójában szerelmesnek lenni. Ha a szerelem azt jelenti, hogy mikor meglátom a gyomrom rögtön görcsbe rándul, epedezek az érintése után és úgy érzem, hogy érintése perzsel akkor igen. Kijelentem, hogy szerelmes vagyok.
Ezúttal nem Nikki, hanem a csengő ébresztett fel ábrándozásomból.
- Helló! - hallottam meg Liam mély, nyugtató hangját.
Mosolyogva álltam fel és sétáltam ki a többiekhez. Körülnéztem az előszobában és csalódottan vettem tudomásul, hogy Louis nincs a fiúk között. Mosolyt erőltettem arcomra, úgy öleltem végig a fiúkat. Mikor Liamhez értem Sophia sértődötten kezdte köszörülni a torkát, amit én csak egy undok fintorral díjaztam. Sophia valahogy képtelen volt felfogni, hogy Liam számomra egy barát. Sőt, inkább olyan, mint a bátyám. Sosem tudtam úgy tekinteni rá, mint egy pasi, akit szeretni tudnék.
- Szia Sophia. - vigyorogtam rá tenyérbemászóan.
Száját elhúzva nézett rám.
- Lányok! - sóhajtott Liam kérlelően.
Bocsánatkérően mosolyogtam rá. Nem bírtam Sophiát, egyszerűen nem volt szimpatikus, nem tehettem róla. Azok után meg főleg nem, hogy állandóan próbál nekem keresztbe tenni. Persze Liam miatt próbáltam viselkedni és tartani magam de sajnos - vagy nem sajnos - ez nem mindig sikerült.
- Louis? - néztem kérdőn a többiekre, akik olyan tekintettel meredtek rám, hol pedig egymásra, mintha valami olyat kérdeztem volna, amire lehetetlenség választ adni.
- Öm..dolga akadt és nem tudott jönni. - dadogott Harry.
Egyértelmű volt, hogy valamit eltitkoltak előlem, ez pedig nekem nagyon nem tetszett.
- Dolga? - húztam fel szemöldököm. - Aha.
A téma itt annyiban is maradt, hiszen érezni lehetett a feszültséget, ha elhangzott a "Louis" név.
A fiúkkal megállás nélkül hülyéskedtünk, míg Sophia csak ült és Liam combját markolászta. Harryből sikerült kiszednünk, hogy pár nappal ezelőtt találkozott egy lánnyal, akiről később kiderült, hogy még annyi értelem sem szorult belé, mint egy tehénbe. Éppen Zaynt akartam megkérdezni, hogy hol van Perrie, amikor csengettek.
- Kaja! - ordított fel Niall.
- Nikki, megjött a pizza! - kiáltottam barátnőmnek, aki éppen a mosdóban trónolt.
- Akkor menj és vedd át! - jött a válasz tompán az ajtó mögül.
Elvettem a kikészített pénzt a pultról majd mentem ajtót nyitni.
Egy vörös hajú, szemüveges lány állt előttem. Furcsa érzéssel töltött el látványa. Mármint nem olyan furcsa, hogy "Jézusom, hogy néz ez ki?", hanem "Jézusom, honnan ismerem Őt?". Olyan deja vu érzésem támadt, mintha már találkoztam volna vele. Szegény lány már biztos teljesen hülyének nézhetett, hogy csak állok és bámulok.
- Bocsi, csak hasonlítasz valakire. - szólaltam meg végül, de az Ő arcán némi zavarodottságot véltem felfedezni.
- Rendelést hoztam Nikki Anderson névre. - szólalt meg némi német akcentussal.
Szívem egy hatalmasat dobbant. Ismét csak álltam és nem jutottam szóhoz. Nem lehet! - mormoltam magamban mantra szerűen. Néhány pillanat múlva ismét észbe kaptam és eszembe jutott wc-n ülő barátnőm, amire nevetés tört ki belőlem. Szegény lány, tényleg azt hihette, hogy teljesen megőrültem.
- Igen tudom, de Ő éppen a wc-n ül. - jött ki belőlem nevetve. Csak az járt az agyamban, hogy Nikki ezért biztosan megölne. A lány csak halványan elmosolyodott. - Megígéred, hogy nem fogsz sikítani és szólni erről senkinek? - néztem rá, mintha valamilyen államtitkot készültem volna megosztani vele.
Csak bólintott.
- Zayn! Segítenél bevinni a pizzát? - kiáltottam el magam.
A lány csak tágra nyílt szemekkel nézett, amikor az említette fiú megjelent mögöttem. A megfagyott pillanatot a hangos, szőke törte meg. Szinte fellökte Zaynt, ahogyan a pizzáért rohant. Olyan hévvel sikerült kikapnia a lány kezéből a dobozokat, hogy szegénynek még a szemüveget is leverte a fejéről. Komolyan sajnáltam szegény lányt.
- Ne haragudj! - guggoltam le szemüvegéért. - Niall csak..Ő csak éhes. - nevettem mire ismét egy mosolyt küldött felém.
Kifizettem a kiszállított ételt és borravalót is adtam neki bőségesen, majd mosolyogva elköszöntünk egymástól.
Az este hátralévő részében nem sokat beszéltem. Egész végig azon kattogtam, hogy honnan ismerem. Tudtam, hogy valamikor már találkoztunk, de képtelen voltam rájönni, hogy mikor.
Viszont valami kötözz hozzá...éreztem.
deeejóóó...!!! :D <3
VálaszTörlés