2013. október 22., kedd

Harmadik fejezet.

"A jó dolgok még jobbak, ha valakivel megosztjuk őket."


- Végre készen vagyunk! - sóhajtott fel kimerülten Milo. - Eléggé fárasztó ez a kívánságos dolog. - dörzsölte fáradtan a szemeit.
- Ki hitte volna, hogy ennyi mindent akarok, és amit Te meg akarsz velem csináltatni! - dőltem a vállára és a próba listára néztem. - Bár az ötössel nem igazán értek egyet. - szóltam elmélázva.
- Miért? Az jó dolog, ha bátrabb és szókimondóbb az ember.
- Aha, persze. Azért jó, mert ezért nem kell fizetned. - böktem szélesen vigyorogva a bordái közé.
- Átlátsz rajtam. - felelte egyszerűen. - Bár, ha tudom, hogy Neked csak pénz kell ahhoz, hogy nagyobb szád legyen, esküszöm fizetek. Az a nagyobb száj mindig jól jön. - húzogatta a szemöldökét, perverz vigyorral a képén.
- Te...te... - habogtam. Egyszerűen nem találtam a lakótársamra a megfelelő kifejezést, amivel tisztességesen ki tudtam volna fejezni, hogy jelen pillanatban utálom.
- Dög, pöcsfej...vagy ez túl csúnya Neked? Mit szólsz a piszokhoz? - kérdezte, majd, mintha megbotránkozott volna a nyitott szája elé emelte a kezét.
- Tűnj innen! Takarodj! - kiáltottam felháborodottan.
- Te vulgáris nőszemély! - kiáltott vissza nevetve.
- Kotródj a szemem elől, Te paraszt! - vágtam hozzá nevetve egy díszpárnát.
Milo nevetve beszaladt a szobájába, majd fordulatból becsapta az ajtót. A szoba ajtaja melletti kis polcról leesett egy hármunkat ábrázoló kép, keretestül mindenestül.
- Ez már a harmadik a héten, basszus! Kifizeted! - ordítottam a zárt ajtónak.
- Se! - hallottam a választ az ajtó mögül.
Szélesen mosolyogva ismét a lista felé fordultam. Ez még csak egy vázlat volt, de ráfért egy kis alakítás. Rengeteg ötlet Milo-tól származott, de egyik sem az én álmom volt, egyszerűen csak annyit akart, hogy jót röhögjön rajtam. Ahhoz képest, hogy nem engedte, hogy hülyeségeket írjak a kívánság lapra, eléggé idióta, hülye dolgokat vetetett velem lapra.
Pucéron végigszaladni a városközponton.
Ez hülye. Kihúzva.
És ez még így ment egy darabig; jelentkezni az X-Faktorba, megtanulni amerikai focizni, megszüntetni a német akcentusomat.
Nem normális. De mindezek előtt néhány dolog lehetetlen.
A szelektálás után tizennyolc listatétel maradt. Azokat véletlenszerűen felosztottam kettő és húsz között. Mivel az első, egyértelműen Cady megtalálása volt, az utolsó pedig egy új matrac megvásárlása. Volt néhány dolog, amit soha nem tettem volna meg. Eszembe nem jutott volna, hogy felkerüljenek a bakancslistámra. De most komolyan, itt van például a tizenhatos.:
16.: Felöltözni menyasszonyi ruhába, majd a városközpontban az aktuális "vőlegényemmel" pénzért táncolni. A pénzt bármire elkölteni.
Ez kinek jutna eszébe? Hát persze, hogy Milonak.
Ez is Milo ötlete volt, de mivel elképesztően édes szájú vagyok, belementem.:
20. Annyi jégrémet enni, míg le nem fagy az agyam.
A szelektálás után már csak három szabad hely maradt. Hiába gondolkodtam még órákig semmi nem jutott eszembe. Venni egy új mosógépet? Majd járunk mosodába.
Ez amúgy sem tartozott a nagy álmaim közé. Gondoltam rá, hogy kiírom a blogomra, ami valamilyen szinten az életemről, rólam szól. De más álmait miért váltanám valóra? Némi ötletet adhatnak az olvasók, de azok nem az én ötleteim lennének, csak egy ledekódolt mása, aminek lényegében semmi értelme nem lenne. Így a kilences, tizenhármas és tizenötös pont utáni hely szabad maradt. A már cenzúrázott és többször átolvasott pontokat végül átmásoltam az igazi Bakancslistára. Miután befejeztem bevonultam a szobámba. Leültem a gépem elé és bekapcsoltam. A lap-topom is egy ősrégi vacak volt, így a zúgása megszüntette a szobámban uralkodó csendet. Miután csatlakoztam az internetre megnéztem a G-mailemet. Húsz új üzenet várt rám, melyben mindenki kritikát kért a blogjáról, valamint, hogy terjesszem elő kérésüket, miszerint adják ki az irományukat könyvben. Mindezzel semmi gond nem lett volna, ha nem minden blog Harry NagyonGöndörAHajam Styles-ról szólt volna. A történetük alapjáraton fantasztikus lett volna, de szerény véleményem szerint, sokat dobott a sztorin és az olvasók számán, hogy egy híresség a főszereplő.
Körülbelül a negyedik blognál tartottam mikor Milo bekopogott hozzám.
- Kérsz kakaót?
- Aha, jöhet. - válaszoltam hangosabban, hogy rendesen hallja az ajtón keresztül is.
Miután öt blogot befejeztem felálltam az asztalomtól és kimentem Milohoz a konyhába. A pulton két nagy bögre habos kakaó gőzölgött.
- Nagyon jól néznek ki. - mondtam, mialatt felkaptam egy bögrét.
- Az nem a tiéd. - kapta ki a lakótársam a bögrét a kezemből. - Az a tiéd. - intett a másik felé.
- Miért, mi a különbség a kettő között?
- A tiéd cukrosabb. - válaszolta.
- Oké. - feleltem unottan, majd belekortyoltam a folyékony boldogságba. - Jó lett. - bólintottam elismerően.
Milo rám nézett, majd felnevetett. Konkrétan nyerített a srác.
- Mi a baj? - kérdeztem értetlenül.
- Tejszín...bajusz.. - ennyit tudott kinyögni.
Még mindig bambán a falón lógó tükörbe néztem. A látvány engem is megnevettetett.
- Ez nagyon durva! - kiáltottam fel nevetve.  - Hogy nézek ki, atya picsa!
Milo nevetve lépett a tükörhöz. Mellettem állva két ujját belemártotta a tejszínbe, majd körszakállat rajzolt magának.
- Mint Steven Segal! - visítottam fel.
- A szebbik kiadása. - vágott vissza kuncogva.
A bögrét lerakta a pultra, majd a telefonjáért nyúlt.
- Ezt a pillanatot meg kell örökítenünk! - mondta. A frontkamerát a megfelelő szögbe beállította, bepózoltunk és már lőtte is a képeket. Idiótábbnál idiótább képeket csináltunk.
- Senki nem mondaná meg, hogy húsz éves vagy. - mondta, mikor a kanapén ülve visszanéztük a képeket.
- Hát a te IQ szinted sem mutatkozik meg a képeken. - mutattam rá a képre, amin éppen lenyalja az én arcomról a habot.
- Ne is mondd. Már a hab túl édes volt nekem. - fintorgott. - Ha így folytatod tuti cukorbeteg leszel.
- Nem tudok vele mit csinálni. Biztos nem fogok keserű kávét inni, mikor a világ már rég felfedezte a cukrot. - magyaráztam.
Milo éppen válaszra nyitotta a száját, mikor felcsendült a csengőhangom megszokott dallama.
- Igen? - szóltam bele.
- Hello Lilo. Oliver vagyok.
Oliver a főnököm volt a pizzázóban. Eléggé jóba voltam vele, de összeszorult a torkom. Végül is, nem jó dolog, ha felhívja a főnöke. Főleg nem akkor, ha az ember éppen szabadnapos.
- Mi a pálya? - kérdeztem.
- Be kellene jönnöd dolgozni.
- Óóó Oliver, ne csináld már! Ma szabadnapos vagyok. - nyögtem fel csalódottan.
- Lilo! Nem tehetek mást. Maximum három megrendelést kellene kivinni és annyi.
- Jól van, megyek. - sóhajtottam fel. - Milo, küldetésünk van!
- Ezt nem mondod komolyan! - nyögött fel, már a lépcsőfordulóban, miközben a robogómat vittük lefelé. - Ez lehetne a következő tétel.: Kibérelni egy kibaszott garázst! - ordibálta.
- Én mondtam, hogy költözzünk panelbe? Nekem az a kis viskó is jó lett volna, két utcával arrébb. - kiabáltam vissza felháborodottan.
- Bocsánat, hogy nem akartam csótányokkal együtt élni!
- Tényleg az én hibám, hogy néha úgy viselkedsz, mint egy csaj! - emeltem magasba az egyik kezemet, ezzel kibillentve a robogót egyensúlyából.
- Te hülye vagy?! - kapott utána rémülten Milo.
- Nem lehetne halkabban, mások is laknak itt?! - csendült fel felettünk Mrs. Thompson hangja.
- Maga ne szóljon bele! - ordítottuk egyszerre vissza Miloval. Egymásra néztünk, majd nevetni kezdtünk. Nálunk ennyiből áll egy veszekedés, majd a kibékülés is. Csupán egy nagy nevetés kell, és a problémák eltűnnek.
- De most komolyan, valaki garázsában nem tudnád tárolni? - kérdezte nyugodtabban Milo.
- Kiében? Tudod, hogy nem teremtek mindenkivel csak úgy kapcsolatot. - mondtam, majd nagyon lassan bevettem egy kanyart.
- Te meg a zseni tudatod. - sóhajtott fel.
- Még ha az lenne. Hé mit csinálsz?
- Megálltam. - felelte magától értetődően.
- De ne állj meg, mert nekem mennem kell!
- Hát hadd álljak már meg akkor, amikor én akarok! - sipította.
- Milo. Kérlek, ne cseszd fel az agyam. - mondtam csukott szemmel, hátha hamarabb megnyugszom tőle.
- Jól van, menjünk. Nehogy már együtt érezz a haveroddal, akinek mindjárt leszakad a karja.
- Ha befognád a szádat hamarabb leérnénk. - világítottam rá a megoldásra.
- Miért nincs itt lift? - nyafogott Milo.
- Nem tudom, nem érdekel. Mozognál végre? - ripakodtam rá.
- Menstruálsz? - kérdezte hirtelen.
- Nem!
- Akkor minek ordibálsz? - kiáltotta.
- Mert Te is ordibálsz. - vágtam vissza.
- Na de gyerekek... - hallottuk meg ismét Mrs. Thompson hangját.
- Maga még mindig ne szóljon bele!
Mrs. Thompson nagyot sóhajtva, maga előtt motyogva visszament a lakásába.
- Kell egy új lakás. - torpantam meg.
- Mi van?
- Kell egy új lakás. - ismételtem meg önmagam. - Az nem megy, hogy mindig le kell cipelni a robogómat a negyedik emeletről, neked több órát kell utaznod az ügynökségig, Dixi meg..., Dixi amúgy is csak azért lakik itt, mert ez a legolcsóbb hely a negyedben. Megmerem kockáztatni, hogy az egész városban. És Jesszus, nézzünk körbe. Le van harcolva ez az épület. - magyaráztam.
- Oké, akkor holnap elkezdünk lakást nézni. Na menj már. - noszogatott Milo.
- Az nem elég. Fel kell írni a listára. - néztem rá.
- Minek? - kérdezte értetlenül.
- Mert már három éve elakarunk innen költözni, de semmit nem tettünk érte. Ha nyomatékosítjuk, hátha csinálunk is valamit. Szóval a kilences tétel meg is van. Venni egy új lakást. - mosolyogtam.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte bizonytalanul.
- Tuti. - nyugtattam meg. Csendben folytattuk utunkat lefelé a lépcsőházban.
- Csak ügyesen, és ne késs sokat! Akkor nem fizetnek rendesen. - mondta Milo, már a lakótömb előtt.
- Tudom. Na add ide a bukósisakot, hadd induljak. - nyújtottam a kezem az említett tárgyért.
- Nincs nálam. - nézett rám döbbenten.
- Neked kellett lehozni.
- Nekem?! - hüledezett. - Kizárt dolog!
- Akkor menj fel érte légyszíves. - néztem rá kiskutya szemekkel. - Tudod, hogy lassú vagyok.
- Inkább lusta. - szólt vissza a válla felett az ajtóból.
- Köszöntem! - mondtam, miután lehozta.
- Aha, persze. - forgatta meg zöld szemeit, majd eltűnt a házban.
Elindítottam a motort, majd meg sem álltam a pizzázóig. Egyenesen a hátsó bejárathoz mentem. Leállítottam a járművet, majd a hátsó ajtón keresztül bementem a konyhába.
- Csákány! - köszönt rám Jace.
- Hali. Oliver merre van? - kérdeztem.
Jace körülbelül négy hónapja a munkatársam. Elképesztően vicces, okos, szellemes srác. Az igaz, hogy eléggé beképzelt, de ilyen külsővel ki ne lenne az? Valószínű, hogy eléggé gyerekes vagyok, de miután megláttam arról álmodoztam, hogy a műszak végén odajön hozzám és meghív valahová, aztán megkér, hogy járjunk. Ugye milyen beteges?
Engem nem áldottak meg valami jó külsővel az égiek. A mai napig szeplős az arcom, főleg nyáron, valamint még mindig van rajtam némi felesleg, amit nem is tudok és valamilyen szinten nem is akarok eltüntetni. Na meg, kizárt, hogy Jace egyáltalán észrevegyen egy ilyen lányt. Nem egyszer hallottam, hogy agyon fikáz egy kis csajt, csak mert volt egy pattanás az arcán.
Mit csinálna egy túlsúlyossal?
Nem mintha, nem kaptam volna apró kis megjegyzéseket, de ezeket már megtanultam viccel eltusolni. Hisz ki a jobb arc? Egy duci, mindenre megsértődő lány vagy, egy duci, ám annál viccesebb csaj? Egyértelmű, hogy a második.
De, hogy összegezzük a helyzetet.:
Kizárt dolog, hogy én az életben összejöjjek Jace-szel vagy egy hozzá hasonló sráccal.
Mindemellett az is sokat nyomott az "imádom-Jacet" latba, hogy a Csontvárosban is egy Jace nevű srác volt a főszereplő. Már egy plusz pont, hogy belezúgtam.
- Az irodájában keresd.
- Köszi. - mondtam, majd mellette elhaladva csórtam egy kicsit a sajtból.
- Hé. - ütött nevetve a kezemre. - Mit teszek a pizzára?
- Ezt tőled is lehetne kérdezni! Eresztettél egy kis pocakot. - hogy a szavaimat alátámasszam, megsimítottam a hasát.
- Te beszélsz? - húzta fel gúnyosan a szemöldökét. Na, erről beszéltem.
- Én foghatom a fogamzásgátlóra. Te mire? Hogy egy nő sem akar veled ágyba bújni? - mondd meg neki csajszi! Nálam a pont haver!
- Hagyd Jace. Ez már vesztett játszma! - a hang irányába fordultam és Oliverrel találtam szembe magam. - Lilo, neked munkád van. Ahelyett, hogy itt viccelődsz már rég elindulhattál volna.
- Ha tudni akarod Jace tartott fel. - fogtam az egészet a srácra.
- Micsoda?! Te kezdted!
- Én?! Te fikáztál a súlyom miatt. - és ez az a mondat, ami miatt mindig én kerülök ki győztesen egy vitából. A súly-téma. Ha negatívan, ha pozitívan hozod fel a mérleg nyelve a te javadra dől el.
- Jace. - nézett Oliver helytelenítően a srácra. Jace nagyot sóhajtva inkább a sajt reszelésre összpontosított. - Erre gyere. - intett Oliver. A pulthoz értünk, ahol kilenc doboz pizza állt. Tartottam a táskát, míg Oliver szépen, gyorsan berakta őket. A kezembe nyomta a címeket, valamint a kész megrendelést.
- Gyerünk! - ez volt a végszó. Már útnak is bocsátott.
Kivágtattam az épületből, a robogó tárolójára időközben felerősítették a dobozt, amibe bele tudtam tenni a pizzás táskát. Felpattantam a motorra és elindultam az első címre. Körülbelül húsz perc motorozás után egy kertes ház előtt álltam meg. A feljárón leparkoltam, majd az öt doboz pizzával az ajtóhoz sétáltam. Becsengettem, miközben a szememet a házon legeltettem. Emeletes volt, valószínűleg csajok lakták, mivel az ablakból láttam, hogy rengeteg virág van a nappaliban. Amik még nem száradtak teljesen ki. A lábtörlőn "Isten hozott, remélem el is visz" felirat. Ezen nevettem, majd kinyílt az ajtó.
Aztán totális fagyás következett be.
Egy barna hajú, kék szemű, gyönyörű lány állt az ajtóban.
Cady.
Lilo, ne legyél már hülye! - állítottam le magam. Végül is mennyi a valószínűsége, hogy pont egy kiszállítás során találkozok a rég elvesztett barátnőmmel?
Úgy van.:
Semmi.
Azonban a Cady-hasonmás is méregetett engem.
Túl sok az egybeesés. Azokat viszont nem szeretem. Kétségbeesettem néztem rá, hátha mond végre valamit, hátha elejt egy megjegyzést, amiből ráismerek.
- Bocs, csak hasonlítasz valakire. - szólalt meg. Nekem mondod?!
- Rendelést hoztam Nikki Anderson névre. - nyögtem ki. Ajajj. Előtört belőlem a német akcentus. Mivel elég régóta élek Angliában - oké, csak négy éve, de rendszeresen kijártunk az szüleimmel már korábban is - már nem annyira észrevetethető a német származásom. Azonban ha ideges, mérges vagyok, vagy éppen tanácstalan, magatehetetlen, egyből úgy beszélek, mint egy német, aki egy hete kezdett el angolul beszélni.
A lány döbbentem nézett rám, aztán kitört belőle a nevetés.
Most rajtam röhög? 
Nem találok rá rendes magyarázatot, de nagyon rosszul esett már az a feltételezés is, hogy esetleg ez a Cady-hasonmás rajtam nevet.
- Igen tudom, de Ő éppen a wc-n ül. - tört elő belőle nevetve. A szám egy apró mosolya húzódott. Először is nem mertem hangosan nevetni, az totál illetlenség volna, másodszor pedig nem hallhatja, hogy az igazán vicces dolgokon röfögök és nyerítek. Az túl ciki, még akkor is, ha alig ismerem a csajt. - Megígéred, hogy nem fogsz sikítani és szólni erről senkinek? - nézett rám esdeklő tekintettel.
Csak bólintottam.
- Zayn! Segítenél bevinni a pizzát? - kiáltotta.
Csak nem?!
Nagyon rossz tulajdonságom, hogy az embereket a nevük alapján megítélem. Ebben közrejátszik az, hogy mennyi könyvet olvastam el. A szereplőket vagy szeretem, vagy nem és mindez nem a nevükön múlik, hanem magukon a "személyiségükön". Hajlamos vagyok, mindezt a való életbe átvinni, így már a nevük alapján véleményt alkotok az emberekről.
Zayn.
Zayn...Zayn...Zayn..
Malik. One Direction.
Ergo, híres, lehet, hogy beképzelt, de rohadt dögös. A srác mosolyogva kilépett az ajtón és elvette  a lánytől a dobozokat.
Dögös. A név-radarom nem tévedett. Tágra nyílt szemekkel néztem Zaynt, közben az agyam csak arra gondolt.:
Na ilyen palid soha nem lesz!
Haha...kuss!
Ezt a megfagyott, bámulós pillanatot egy kiabáló, energiabomba srác törte meg, aki Zaynnek rohant. Idézőjeles dulakodás alakult ki a pizzákért, minek következtében a szőke srác egy olyat lekevert a könyökével, hogy a szemüvegem lerepült a fejemről.
- Ne haragudj! - guggolt le a lány a szemüvegemért. - Niall csak...Ő éhes. - aha, én meg mostantól fogva vak. A lány felnevetett, inkább csak rámosolyogtam, hátha hamarabb bemennek végre a házba, hogy felhívhassam Milo-t.
Kifizette a pizzákat, majd bőséges borravalót is adott. Valószínűleg a szemüveges incidensért. Miután bezáródott az ajtó előkaptam a telefonomat, és Milo számát tárcsáztam.
- Gond van. - mondtam minden előzetes nélkül.
- Elütöttek? - kérdezte.
 Nem mondtam inkább semmit. Fejcsóválva az oszlopnak dőltem.
- Itt állok a Reckitt-Street, 77-es háza előtt. Hozz egy pár kontaktlencsét de gyorsan. - Milo erre nem mondott semmit, csak kinyomta a telefont.
A feljáró botladoztam. Leültem a motorom mellé, a szemövegemből a maradék szilánkot pedig kifricskáztam. Otthon már csak egy Harry-Potteres fazonú szemüvegem volt, de nincs az a pénz, amiért én azt a szemüveget még egyszer felvegyem. Nem tudom mennyi idő telt el, de Milot pillantottam meg a ház előtt.
- Egy császár vagy. - sóhajtottam fel, mikor a kezembe tette a kontaktlencse tárolót.
Gyorsan beraktam a lencséket. Abszolút nem vagyok hozzájuk szokva. Undorodom attól, ha bele kell nyúlnom a szemembe, de ha ez az egyetlen megoldás.
- Mehetünk? - kérdezte Milo, a kezeit pedig felém nyújtotta, hogy segítsen felállni.
- Húzzunk innen. - mondtam gondterhelten.
- Mi a baj?
- Ne nézz hülyének! - szóltam rá. - De, lehet... Nem biztos, de talán..
- Nyögd ki! - szólt rám türelmetlenül.
Nagyot sóhajtottam, majd egy szuszra elhadartam  mondanivalómat.
- Szerintem nemsokára kihúzhatjuk az első tételt a listáról.

7 megjegyzés:

  1. nagyon nagyon jóó lett! csak igy tovább!:)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. szia! ma találtam rá a blogodra, és wow! nagyon tetszik, és már ajánlottam is :) tényleg, nagyon jó, a történet, ahogy írod, minden :) kérlek hozd hamar a következőt :)) xoxo Annie

    VálaszTörlés
  4. Sziasztook! Új olvasótok ittene (:
    Nem olvastam meg ehhez hasonlo blogot, es azt kell mondjam nagyon elnyerte a tetszesem! Nagyon jol irtok, tetszik a szereplok stilusa, erdekes a sztori, es vicces is! :D
    Egy szóval: àllati
    Nagyon kivàncsi vagyok mi lesz a folytatàsban, tovàbbra is szàmithattok ràm, mindig olvasni fogom ezt a blogot ;)
    Vàrom a kövit, sok sikert ^^

    VálaszTörlés
  5. Wáááááááááááááááá nagyon király lett :D nagyon ügyesek vagytok!:D és nagyon jól irtok,tehetségesek vagytok:) én is új olvasotok vagyok és imádom ezt a blogot :) hamar köviiiiitttttttt:)

    VálaszTörlés