2014. július 17., csütörtök

Hetedik fejezet.

Az igaz barátokat arról ismerjük fel, hogy osztoznak velünk örömünkben és bánatunkban egyaránt.


- Eleanor? - szakadt fel Cadyből a kérdés.
Szemei és szája elkerekedtek és döbbenten nézett a barna hajú jövevényre. Ő maga megtorpanva nézte ezt az összeröffenést; két síró lányt, egy magas barna hajú fiút, aki a kezét a meghatottságtól a szívére helyezi, három srácot, akik valamivel hátrébb állnak és egy ideges fiút, akinek a mogyoróbarna szemei nem is látszanak, annyira ráncolja a szemöldökét.
Isten óvja Angliát!
- Öhm, bocsánat. Nem akartam semmit sem megzavarni. - hebegte vörös arccal.
- Nem történt semmi. - szólaltam meg egy kisebb mosollyal az arcomon.
- Csak Louishoz jöttem. Jössz kicsim? - az arca a kicsim szóra csak úgy ragyogott. Ellentétben a jobb oldalamon álló barátnőmével; a szemei egyre jobban csillogtak, a tekintete elfelhősödött. Mintha összetört volna szíve.
- Persze. - ezzel Louis széles vigyorral az arcán, ügyet sem vetve ránk tovább állt. Kezét Eleanor derekára fonta és vissza sem nézve elsétáltak az ünneplők közé.
Cady hirtelen felém fordult. Szemeit szorosan összezárta és valamelyest halkan kapkodta a levegőt.
Ennyi év távollét után is, tisztán élt bennem az az egy alkalom, mikor ugyanezt csinálta. A táborban egy rozsdás szeg állt a lábába, és egy injekciót adtak be neki éppen. Az asztalon térdepelt, ugyanígy szorította a vállam, és úgy kapkodta a levegőt, mintha asztmás volna.
Hirtelen megrázta magát és egy ragyogó mosolyt vetett felém.
- Annyira örülök, hogy itt vagy! - mondta Cady.
- Legalább van, aki örül. - motyogta Liam elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja.
- Én is. - mondtam ki hangosan, visszafojtva a visszavágást, amely már a nyelvem hegyén táncolt.
Hogy be tudnék mosni arra a markáns állára. De mekkorát!
- Elképesztő, hogy a véletleneknek mekkora szerepe van, nem igaz? - kérdeztem mosolyogva. Magamban felidéztem az első találkozást - az is a véletlenre alapult.
- Így van. - nevetett fel Cady. Kék szemeiben a könny és azt hiszem, a boldogság is felcsillant. - Ugyanaz vagy, aki voltál. Mégis, mintha más lennél. - mondta, miközben kibontakozott az ölelésemből. A kezemet még mindig fogta, ám hátrált néhány lépést, így a karunk teljesen nyújtva volt és onnan szemlélt. - Ugyanaz a vörös haj, legalább a szemüvegedet lecserélted.
- Nem tudtam volna a Harry Potter fazon mellett megmaradni. Durva volt, hogy a film megjelenése előtt csúfoltak miatta, utána meg én voltam Hermione és Harry egyvelege, mert olyan szar szemüvegem volt! - nevettem fel az emlékek hatására. - Sőt, tizennégy felett már a szeplő sem volt ciki.
- Az sosem volt ciki, Lilo! Én mindig mondtam. - mosolygott rám Cady.
- Te semmit sem változtál, Schnuki. Ugyanaz a lelkes és energiabomba ember vagy, akinek megismertelek. A rózsaszín mánia is megmaradt. - itt látványosan fintorogtam.
- Azóta enyhült. - csapott egy aprót a kezemre a barátnőm.
- De megmaradt. - végignéztem a halvány rózsaszín ruhán, a rózsaszín köves kiegészítőkön.
Cady egy aprót sóhajtott, ezzel elvonva a figyelmem a ruhájáról és az arcára tekintettem.
- Ugyanolyan vagy. És ennek elmondhatatlanul örülök. - néztem komolyan a szemébe. Mikor a tekintetünk találkozott éreztem, hogy újra ellepi a szememet a könny.
- Miért ríkatsz meg folyton? - kérdezte csillogó szemekkel Cady.
Újra egymás nyakába borutunk és úgy álltunk nem is tudom meddig. Az idő már nem volt relatív. Lehet, hogy csupán egy perc telt el, vagy tíz - nem tudnám megmondani.
- Lilo. - kocogtatta meg Milo a vállam.
- Mi az? - kérdeztem, majd se szó, se beszéd arrébb húzott Cadytől. - Mi az? - tettem fel újra a kérdést. - Valami gond van?
- Szerintem mennünk kellene. Figyelj - folytatta gyorsan, mikor látta, hogy a pánik kiül az arcomra. - nem örökre. De Cadynek is sok dolga van. Rengeteg itt az amatőr kisegítő, nagyjából két perc múlva rohannia kell. Mi meg álljunk itt díszben, idegenek között? Pont ezt akartuk elkerülni.
Gondolkodóba estem. Ezek az észérvek eszembe sem jutottak. Az agyam csak annyit fogott fel, hogy megtaláltam a legjobb barátnőmet. A szemeim előtt neon betűk száguldoztak el, melyek azt hirdették, hogy; Cady! Megvan! Buli, minden ami kell! abszolút nem foglalkoztam olyan dolgokkal, mint az illem.
- Van valami gond? - érkezett a gúnyos kérdés a hátam mögül. Összehúzott szemmel Majomarcra pillantottam, és reméltem, hogy az átkok, amelyeket éppen a fejére szórok, nem csapnak vissza rám.
- Nem hiszem, hogy sok közöd lenne hozzá. - válaszoltam felvont szemöldökkel. A tizenkilenc éves Lilo mélyen legbelül sikoltott, miszerint ne bántsam ezt a srácot. Nem érdekelt. Ez a gyerek meg akart alázni újra és újra. És ez az a dolog, amit az új, húszéves és őszinte Lilo senkinek nem enged meg többé. - De, hogy megnyugtassalak éppen távozni készülünk.
- Micsoda? - sikkantott Cady. - Nem mehettek el!
- Nem szeretnénk zavarni. - vette át a szót Milo.
- Ezzel kicsit elkéstetek, nem gondoljátok? - vágott vissza Liam. - Betörtetek a barátom esküvőjére és csak úgy minden nélkül lelépnétek?
- Csak úgy minden nélkül? - ismételtem döbbenten. - Miért, vigyem magammal az egyik szószos tálat?
- Lilo, kérlek. - sóhajtott Cady fáradtan. Az elárultak megsebzettségével néztem rá. Minden mozdulatán látszott, hogy belefáradt az egészbe. Ebbe a nevetség vitába, ami közöttem és Liam között zajlott, az esküvői herce-hurcába és valószínűleg a nemrég távozott srácból is elege van. Minden egyes mozdulata erről árulkodott és én nem akartam megnehezíteni a dolgát. Az én feladatom az lett volna, hogy segítsek rajta.
- Figyelj Liam. - vettem vissza a hangerőből és a gúnyból. - Nem kérhetünk elégszer bocsánatot a mai tettünkért, ugye Milo? - fordultam a barátom felé.
- Mi? Ja, persze persze. - habogta és elszakította tekintetét a táncolók tömegéről.
- Megkönnyítenénk a dolgot, rendben? Mi most hazamegyünk. Cady megvan a telefonszámod, holnap kereslek rendben? - meg sem vártam a választ, fordultam a két sráchoz, akik hátrébb álltak és pezsgőt kortyolgattak. - Örültem a találkozásnak. - válaszul felém emeltek a poharukat.
Búcsúzóul megöleltem Cadyt, majd az autónk felé igyekeztünk. Belecsimpaszkodtam Miloba, hogy orra ne bukjak a cipőnek nevezett borzadályban, amibe a lábam konkrétan már beledagadt. Azonban valaki hátulról megragadta a karom.
- Nem mehettek el. - szólalt meg Liam.
- Miért nem? - kérdezett vissza Milo.
- Még nem rendeztük le a dolgokat.
Elpattantam.
Eleresztettem Milot és közvetlenül Liam előtt álltam meg.
- Már miért ne lennének lerendezve a dolgok? Haver, elmondtuk miért vagyunk itt, ennél több nem kell. Fotókat nem csináltunk, nem zúdítottuk ide a több millió "jövendőbeli feleségedet", sőt még a fejedet se passzíroztam bele a tortába. Nem rondítottam bele a képekbe, szóval rajtatok kívül senkinek nem lesz arról tudomása, se emléke, hogy mi a barátommal valaha itt jártunk. Szóval, csak te parázol itt Majomarc. Német-angol állampolgárként jogom van elmenni onnan, ahol nem akarok lenni. - nyomatékosan a mellkasa közepére böktem.
- Német-angol állampolgárként, nem törhetsz be oda, ahová nincs jogod. - szűrte ki összeszorított fogai közül.
- Jó! Milo, add ide a pénztárcám. - komolyan mondom. Felháborító. Azt hinné az ember, hogy huszonhárom éves létére van annyi esze, hogy nem aggódik olyan dolgokon, amik már le vannak rendezve. - Mondjad a problémáidat kis csillag. - eközben a pénztárcámat keresgéltem a táskámban.
- Miért keresi a tárcáját? - kérdezte Niall értetlenül a mellette álló Harryt.
- Nos, Niall. Az a nagy harci helyzet, hogy drága szőrös barátod rávilágított arra, hogy nem törthetek be oda, ahová nincs jogom. Tapasztalatimból eredően, amit a CSI. Helyszínelőkből szedtem, az következik, hogy vagy börtönbe kerülök, vagy pedig bírságot fizetek a mai tettemért. Szóval dalolj, kicsi pacsirta, mennyi kárt okoztam azzal, hogy besurrantam a barátod esküvőjére? De, csak óvatosan. - állítottam meg, mikor összeráncolta a szemöldökét. - A kapott pénzösszeget szorozd be kettővel, mert Milot is hozzá kell számolni.
- Azt hiszem kihúzhatjuk az ötös tételt a listáról. - mondta nevetve Milo.
Én magam is felnevettem.
- De emlékszel, mikor azt mondtam, hogy csak azért írattad fel azt a listára, hogy neked ne kerüljön semmibe? - válaszul bólintott. - Ahhoz képest, nekem elég sokat kell perkálni miatta. - nevettem fel ismét, és a fejem fölé emeltem a pénztárcámat.
- Na idefigyelj, Te kis... - ám Liam nem tudta befejezni a mondandóját. Cady hirtelen közbevágott, olyan vehemenciával, hogy olyat még életemben nem láttam.
- Most fejeztétek be világos? Az a srác, akibe bele vagyok zúgva a nem tudom hányszoros ex-barátnőjével ropja lent, míg én itt hallgatom ezt az idióta vitát. Rohadtul elegem van. Azok az idióta kisegítők nem locsolták meg a virágokat és nézzétek meg azokat a lampionokat. Ilyen görbe dolgot még életemben nem láttam! Liam, te most befogod a szád, füled-farkad behúzod, mert én azt mondtam! Lilo - itt felém fordult és mérgesen mutogatott. - a barátoddal nem mész sehová. Nem tudnánk benneteket kicsempészni, mivel több száz fotós ólálkodik kint a kapuk előtt. Ha itt maradtok legalább mondhatjuk azt, hogy a személyzethez tartoztok. Harry ezt a feladatot rád bízom. Vidd őket hátra. Mi van?! - az utolsó mondatot már sikította, miközben kezét a jobb füléhez emelte. - Hogy nem hűt a hűtő? Holdert fel fogom akasztani!
- Gyertek srácok. - jött elénk Harry. - Mutatom az utat.


.XXX.


Száműztek minket.
Ezt teljességgel megértem. Hisz még nagyban tart az esküvői láz, a menyasszony még el sem dobta a csokrot, sőt még a harisnyakötőt sem húzta le az újdonsült férj a szájával a combjáról. Ezen mi nem lehetünk ott.
Logikus.
Na de az, hogy egy elhagyatott mellékházba - ahogy otthon neveznék, nyári konyhába -  távol a vendégektől és a friss levegőtől eldugni minket, na az már nem volt fair.
- Utálom. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Milo, mikor már kerek harminc perce dekkoltunk a lyukban.
- Nem kerülök címlapra, az tuti!
Milo a telefonját nyomkodta, és pedig a nemrég történteken gondolkodtam. Elképesztő, hogy megtaláltam a legjobb barátnőmet. Szavakkal leírhatatlan dolgok, érzések és gondolatok kavarogtak bennem, de ezt az idilli képet folyamatosan megtörte és megzavarta barátnőm arca, mikor az az idegen lány belépett a sátorba.
Mégis, a legnagyobb fájdalmat  Louis távozása váltotta ki belőle.
Miért?
Ez a srác a volt barátja lenne?
Miről maradtam le?
- Elég sok mindenről. - motyogta Milo.
- Tessék? - néztem rá döbbenten.
- Azt suttogtad magad előtt, hogy Miről maradtam le? A válasz az, hogy sok mindenről. Cadynek valóra vált az álma. Boldognak tűnik. Kivéve, mikor Louis lelépett. De én bármikor megvigasztalom Cadyt. Csak szólnia kell. - fejezte be mondandóját barátom egy széles vigyor keretében.
- Na a perverz vágyálmokat már most törölheted, haver. Ő nem lesz egy Sarahoz hasonló lány. - ütöttem meg a vállát, aztán szelídebben folytattam. - Te is észrevetted?
- Arra gondolsz, hogy észrevettem-e, hogy Cady megzuhant a srác távozását követően? Igen, felfogtam. Azt is láttam, hogy kis híján hiperventillált. Valamint az is leesett, hogy mindebből Louis semmit nem fogott fel, vagy ha mégis rendkívül jól játssza az elérhetetlent, de ezzel csak tönkreteszi Cadyt.
- Öcsém, Te vagy Sherlock Holmes! - nevettem fel.
- Ugyan! - kacagott fel Milo. - Csak tudom, hogy neked Cady mindennél fontosabb és én foglalkozom azokkal az emberekkel, akik fontosak a barátaimnak.
- Milo. Ha nem ismernélek azt hinném, hogy ezzel a nyálas dumával ágyba akarsz vinni. - kuncogtam és a barátom vállára hajtottam a fejem.
- Sosem tudhatod. - nevetett fel és az arcát a hajamnak nevezett loboncba fúrta.
- Olyan aranyosak vagytok. - nem hiszem el! A legidegesítőbb ember a Földön ismét itt van.
- Mit szeretnél? - emeltem fel a fejem és ridegen Liam arcába bámultam.
- Csak jöttem ellenőrizni, hogy nem szöktetek-e ki a hátsó ajtón. - mondta, miközben zakóját kigombolta, így láthatóvá vált ingbe bújtatott felsőteste.
Eszméletlen látvány volt.
Hékás, én nem bírom ezt a tagot!
Kezdjük újra.
Borzalmasan...csodás látvány volt, ám hidegen hagyott. Figyelemre sem méltattam.
- Miért nem a barátnődet ellenőrződ, aki valamelyik milliomos fejét fűzi? - kérdés közben Milo felállt, és teljes vállszélességben Liam elé állt. A fiú arca megvonaglott, mintha Ő maga is látna az igazságot Milo mondanivalójában. Megsajnáltam.
Egy kicsit.
- Liam? - Cady hangja meglepetten csengett. - Zayn most dobja el a harisnyakötőt, de addig nem hajlandó elkezdeni, míg nem vagy ott. - Liam szó nélkül hátat fordított és kicsörtetett a helyiségből. Bámultam távolodó hátát. Az izmai tökéletesen kirajzolódtak a zakó alatt.
Jó, befejeztem.
Itt most Cady a lényeg.
- Minden rendben van veletek srácok? - fordult felénk széles mosollyal Cady. De engem nem tudott megtéveszteni. Mosolygott, de a szeme nem.
Féltem.
Vajon ennyi volt? Megtaláltuk egymást és kész? Lehet, hogy annyival több barátot szerzett, hogy nem is emlékszik rám igazán. Talán már rég feladta.
- Cady..beszélhetnénk? - ideges voltam. Nem tudtam beszélhetek-e vele a problémáiról. Hiszen könnyen megeshet, hogy elküld. Senki sem veszi jó néven, ha egy régi ismerős tíz év után felbukkan és javaslatokat tesz arra, hogyan is folytassa az életét, miután beütött a krach.
- Hu, de komoly lettél. - feszült mosolyt villantott, majd megindult felém. - Mit szólsz a raktárhoz? Ott nyugodtan beszélhetünk.
- Nekem megfelel. - nyögtem ki idegesen. Beléptünk a raktárba és bezsúfolódtunk két megrakott polc közé. Cadyre néztem, aki még mindig feszülten és zavarodottan mosolygott, majd belevágtam.
- Cady..én..vagyis, mi Miloval észrevettünk néhány dolgot veled kapcsolatban. - jó, eddig jó. Nem is dadogtam és nem kezdtem el csápolni a kezemmel.
- Elkenődött a sminkem, vagy mi? - rémült arcot vágott. Nem hiszem el! Itt színtiszta érzelmek játszottak, Ő meg a kinézete miatt aggódik.
- Oh Istenem - nevetés közben a homlokomra csaptam és lehunytam a szemem. - Abszolút nem ilyen...csajos dolgokról van szó... Vagyis, de mert a szíved a lényeg. - fejeztem be a mondatot, miközben magam mellé engedtem kezeimet.
- Hová akarsz kilyukadni? - félénken elmosolyodott, mikor tekintetével követte kezeimet. - Még mindig babrálod a ruhád alját, ha ideges vagy.
- Nem is! - mondtam felháborodva, de gyorsan elengedtem a ruhám szegélyét és inkább magam előtt összefűztem a karjaimat.
- Csak nem tudom, hogyan mondjam el. Oké, hogy tettünk egymásnak egy fogadalmat, de nem tudom, hogy tényleg barátok vagyunk-e még. Hogy nem adtad-e fel. És ha ezt nem tisztázzuk nem akarok beleszólni az életedbe. - böktem ki gyorsan. Karjaimat még szorosabban fűztem össze mellem előtt, mintha ez segíthetne, hogy megvédjen az olyan választól, amelyet nem akarnék hallani.
- Te most viccelsz, Lilo? Az elmúlt tíz évben nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád. Az egyetlen közös fotónk még mindig a táskámban van és a karkötőt is hordom. Sok mindenről maradtunk le, de én ezt a tíz évet be akarom pótolni! Gyerekek voltunk, mikor legjobb barátok lettünk és azóta változtunk, de még mindig ugyanúgy tekintek rád. - hatalmas mosollyal tekintett rám.  - Szóval ne félj, egyszerűen csak bökd ki!
Felbátorodtam. Tudtam, hogy mindig számíthatunk egymásra.
- Annyira örülök, hogy Te is így érzel Cady. - hangosan felnevettem és átkaroltam a nyakát. - Akkor kibököm a problémám, oké? Semmi kertelés. Egy szó. - a végén komolyan pillantottam rá.
- Csupa fül vagyok. - vetett rám egy biztató mosolyt.
- Louis.
Cady mosolya lehervadt és tekintete elfelhősödött.
- Mit akarsz pontosan tudni?
- Öö..csajok. Mi lenne ha ezt később beszélnétek meg? - hallatszott Milo hangja tompán a zárt ajtó mögül.
- Befognád egy kicsit? Köszönöm! - szóltam ki haragosan, majd valamivel gyengédebben folytattam, mikor Cadyhez beszéltem. - Azt, hogy...miért leszel szomorú a közelében? Olyan vagy, mint valami marionett bábu. Figyeltelek Cady. Ahogy mozog, Te is úgy lépsz. Figyelsz arra hogyan beszélsz és, hogy mit mondasz. Annyira igyekszel tökéletes lenni neki, holott Ő telibe szarja az egészet!
- Tudod, fogalmam sincs, hogy milyen az, mikor valaki szerelmes, de azt hiszem én szeretem Őt. Soha nem mondtuk el egymásnak, mit is érzünk, de tudtuk, hogy több van köztünk, mint barátság. És ez már azóta tart, hogy megismertük egymást...szóval két éve. De az utóbbi időben...teljesen megváltozott. Nem keresett és került, fogalmam sem volt arról, mi lehet az oka...legalábbis idáig nem tudtam. - az utolsó mondatnál könnyek lepték el a szemét, de gyorsan pislogott, ezzel megakadályozva, hogy könnyei szabad utat nyerjenek.
- Az a kis ringyó? Ugyan már! Remélem semmilyen hatással nem volt az önbizalmasra. Cady..annyi rohadt szerelmes blogot és könyvet olvastam. De ez nem szerelem. Az, hogy kerülgetitek egymást..az semmi. Ha tényleg komolyabb lettek volna az érzéseid már rég egymás elé álltatok volna. Azt is meg merem kockáztatni, hogy Louis csak bábként használt. - tártam szét a karomat.
- El-el, már akkor se veled se nélküled kapcsolatban voltak, mikor megismertük egymást. És tényleg ott voltam neki ahogy tudtam. - a forró könnyei végigcsorogtak az arcán, majd mikor tudatosult benne miért és kiért is sír, dühösen letörölte. - Elhittem, hogy köztünk komolyabb is lehetne. csak azért nem mondtam el neki, mert féltem tőle, mit reagálna...Bár lehet, hogy ha elmondom neki, nincs ez. Csak az fáj a legjobban, hogy vagy egy hónapja ez mégy és nem volt benne annyi, hogy elmondja, nem kellek neki..
- Na majd én! Tudod rengeteg előítéletem van a híres emberekkel kapcsolatban. És ez a gyerek okot ad rá!. Egyszerűen egy normális válasz vagy kérdés sem jut eszembe. neki ez miért volt jó? Csak...ugye nem feküdtél le vele?
- Mi? Dehogy. Idáig nem jutottunk..hál' Istennek. Tudod, tényleg azt hittem, őszinte az, ami köztünk van csak féltünk kimutatni az érzéseinket. De úgy tűnik, tévedtem, de talán jobb is ez így. - felelte halványan mosolyogva.
- Jobb. Persze, hogy jobb. Annyi igazi, becsületes férfi van a világon. És hiszem, hogy könnyen túl tudsz majd lépni Louis-on..a segítségemmel, persze ha még mindig benne vagy, Schnuki.
- Ezek után nem hagyom, hogy ennek vége legyen! - nevetett fel, majd megöleltük egymást.
- Fantasztikus lányok, ismét egymásra találtok. Pletykáltatok, szóval minden megvolt, amit a csajok egymás között csinálnak. Már csak a mosdóba kell együtt mennetek és minden tökéletes. De befejeznétek ezt végre? - dörömbölt Milo az ajtón.
- Még távolról sem végeztünk! - nevetett fel Cady boldogan.
- Éééésss....van kiszemelted? Mondjuk Harry? Ő cuki. Bár túl hosszú a haja. - mondtam elmélázva.
- Rendben csajok, ennyi elég volt!
Cady szemét forgatva válaszolt.
- Ha jól emlékszem, apudnak is hosszú haja volt, mikor legutóbb láttam. - felelte, tudomást sem véve az ajtó előtt szobrozó barátunkra.
- Apám gyakorlatilag hippi. - feleltem igazsághoz híven. Felsejlettek bennem a régi emlékek, mikor anyám olvasni tanított, vita csoportokba vitt, melyek persze akkor egyáltalán nem tetszettek az én gyönge lelkemnek. Szívesebben voltam apámmal, aki megtanított, hogyan fonjunk réti virágokból fejdíszt. Tízen akárhány évesen ez volt a legjobb örökségem.
- Harry elég szabad szellemű. - válaszolt végül Cady a kérdésemre. - Mióta megismertem egy komoly kapcsolata sem volt! Az az igazság, nem is akarok a fiúk közül választani...szerintem elég bunkó dolog lenne.
- Te lehetnél a vízválasztó. De basszus, nehogy már Te figyelj oda, Mr. DugomAVoltNőm érzéseire! - kiáltottam fel harciasan. Cady azt választ, akit akar. És ha neki a One Direction egy tagja jön be, igenis összejöhet vele, bűntudat nélkül! Kivéve ha Majomarcra esik a választása. Akkor komolyabban el kell vele beszélgetnem.
- Lilo! Nem mész Te egy kicsit messzire? - Milo, Milo. Még mindig képtelen volt befogni a száját.
- Mióta beszélsz Te így? - nevetett fel Cady. - De ez elég bizarr, mármint nem tudnám elképzelni, hogy Harry és én...
- Ez nem az elképzelésen múlik. Persze, hogy még nem tudod, nem ismered eléggé és a sztereotípiák felé hajlasz. Lehet, hogy Harrynek azért nem volt eddig komoly kapcsolata, mert nem volt meg az igazi. Ez csak a fanok egyik idióta képzelgése, hogy Harry fűvel-fával összefekszik! - és őszintén így gondoltam. Annyi Harry fanfiction után, amit olvastam mélyen legbelül tudtam, hogy Harry nem rossz gyerek. Csak az idióta tinédzserek egy veszélyes srácot akartak elképzelni és magukénak tudni, hogy kiverjék a szülőknél a biztosítékot.
- Mi lenne, ha máskor gyaláznád a sztorikat, amiket olvasol? - kiáltott Milo ismét.
- Kuss, Milo. Éppen beszélgetünk, süket vagy? - kiáltottam vissza és ezzel egyidejűleg rácsaptam az ajtóra.
- Ő mindig ennyit beszél? - fordult felém Cady.
- Hazudhatnék...de igen. Imád beszélgetni és ismeretlen emberekkel kapcsolatot kialakítani. - magyaráztam.
- Azt hallom. - nevetett fel, majd komoly arcot vágott. - Na és Ti ketten....? - nem fejezte be a mondatot, csak ide-ode mutogatott köztem és az ajtó között.
- Mi ketten mi? - kérdeztem értetlenül. És az elején le se esett, aztán mégis.
- Együtt vagytok?
Szemeim kidülledtek és tátott szájjal néztem a barátnőmre. Nem a kérdése miatt, hanem azért mert ezt a kérdést komolyan gondolta. Hisztisen felnevettem és ajtónak borultam.
- Milo...hallottad? - nyögtem ki két nevetés között.
- Aha. - nevetett Ő is.
- Ez nem vicces. - fújt Cady ingerülten.
- De az! - nevettem fel ismét. - Milo olyan, mintha a testvérem lenne. És emlékszel, mint mondtam? Hogy azért nem képzeled el magad Harryvel, mert nem ismered? - csupán bólintott válaszként. - Én azért nem képtelem el magam Miloval, mert ismerem.
- Ez csúnya volt! - kiabált be Milo. - De figyelj, Cady. Bármilyen ajánlatra igent mondok, ha használja a kis Milo érdekét!
Homlokon csaptam magam és Milo helyett is a föld alá süllyedtem szégyenemben.
- Csak azt ne mond, hogy így csajozik. - nézett rám Cady komoly szemekkel.
Valójában fogalmam sem volt, Milo hogyan csajozik. Csak az eredményt láttam.
- Hát..- nyögtem tanácstalanul, majd az ajtóra tapadtam. - Milo, így szoktál csajozni?
- Nem..de néha kellenek ilyen beszólások.
- Van aki ezekre ugrik? - hajolt Cady az ajtóhoz. Ez most komoly? Ők itt most...flörtölnek?
- Mi lenne, ha ezt máskor beszélnénk meg? Mondjuk vacsora kedden, nyolckor? - kérdezte Milo, majd felnyögött.
- Te most randira hívsz? - kérdezte Cady izgatottan.
Öcsém. Nem csak flörtölnek, de randiznak is.
Miért támadt hirtelen hányingerem?
Közbe kellett lépnem, a saját érdekemben.
- Emberek. Hideg van a raktárban...befagy a seggem. Milo éppen lelket ápolok, mi lenne ha később randiznál?
- Igazság szerint nem merek válaszolni...egy ököl van közel a fejemhez. - nyögte Milo.
- Egy ököl?  - sikítottuk Cadyvel egyszerre.
- Így van. Mr. DugomAVoltCsajom és MissVoltCsaj itt áll az ajtóban. - mondta valaki igencsak ingerülten.
- Louis. - suttogta Cady rémülten.
Tereljük el a témát...tereljük el a témát...de ha tehetném, valószínűleg nem ezt mondtam volna.
- Igazából, Miss.DugottVoltCsaj...egyébként meg basszus!

6 megjegyzés:

  1. Miss.DugottVolt csaj!!! Tudtam én hogy ki kéne valamiért jönniük hihi
    k****va jó��������♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Rengeteget számít a véleményed. ♥
      Köszönöm.
      xx.

      Törlés
  2. Nagyon jó:) siess nagyon siess::) nem vagyok 1D van de ez nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rettentően köszönjük. Örülünk, hogy tetszett. :)
      Fannnival ma pont azt beszéltük, hogy igazi elismerés, ha nem 1D fannak tetszik egy 1D fanfic.:) Szóval tényleg köszönjük. :)
      xx

      Törlés
  3. Imádooomm annyira jóóóóóó!!! alig várom a folytatást! nagyon ügyesek vagytok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes lesz figyelni a blogot, mert a hét végén vagy a jövőhét elején már jön a nyolcadik fejezet! :)
      Köszönjük! :)
      xx

      Törlés