Tizedik fejezet.

"Néhány kedves szót szólni valakihez nem nagy dolog. Visszhangjuk a másik szívében azonban végtelen."

- Szia Cady! - tárta szét karjait a vigyorgó Niall és rögtön egy ölelésbe vont. - Gondoltuk meglepünk.
- Felhívhattatok volna. - válaszoltam nyögve és kibontakoztam a Szöszi öleléséből.
- Talán nem örülsz nekünk? - tette csípőre kezeit Nikki és ál-mérges fejjel nézett rám.
Normális esetben nagyon örültem volna nekik, hogy nem kell egyedül lennem de most, hogy éppen Liloval próbáltunk bepótolni tíz évet, nem volt olyan kellemes a meglepetés.
- Ami azt ill... - kezdtem volna bele mondókámba de Niall félbeszakított.
- Ugyan Cady, nem hagyhattuk, hogy egyedül ülj itthon! 
- Ami azt illeti nem vagyok egyedül. - nyögtem ki végre amire Niall és Nikki is lefagyott, egyedül Harry figyelt fel.
- Még jobb, legalább leereszthetjük a fáradt gőzt. - vihogott.
- Csak azt ne mond, hogy a szerelmi csalódás után máris bepasiztál. - komolyan ennyire ismer a legjobb barátnőm?!
- Mi? Dehogy! Nem pasival vagyok.
- Kezd izgalmas lenni a történet. - nevetett mellettem továbbra Harry, amire én is egy félmosolyt eleresztettem.
- Harry, kérlek! - sóhajtott fel Niall és kissé nyakon húzta említett barátját, aki csak tovább nevetett.
- Be sem hívsz? - toporgott Nikki, mire Niall is csatlakozott.
- Mos tmár én is kezdek kíváncsi lenni. És tényleg mi lenne, ha nem az ajtóban álldogálnánk?
Egy hatalmas sóhaj kíséretében arrébb álltam az ajtóból, hogy beengedjem Őket.
- Persze, gyertek.
Pont ahogy beléptek az ajtón és elkezdték levenni cípőiket Lilo feldúlt arccal csörtetett ki a nappaliból.
- Akkor én is megyek is, oké? Nem szeretnék zavarni. - egyik elszabadul vörös tincsét füle mögé tűrte de az rögtön visszahullott arcába, amiatt miatt csak idegesen kezdett fújtatni. Igazából vicces volt.
- Ó, hát a Vöröske. - derült fel Harry. Úgy látszik megjegyezte Lilot.
- Ó, hát a Göndörke. - mosolygott Lilo is őszintén.
Miután sikerül bezárnom az ajtót barátnőm felé fordultam.
- Hülyéskedsz? Miért zavarnál? Különben is...Ők zavarták meg a mi esténket. - néztem nyomatékosan az előtérben toporgó barátaimra.
- Öhm, oké. - már megint a pulcsija alját gyűrögette.
- Te lennél Lilo? - állt elé félénk ám egyben kíváncsi mosollyal Niall.
- Igen én lennék az. - nevetett zavartan. - De remélem semmi ciki sztorit nem mesélték nekik rólam. - nézett rám olyan tekintettel, amiből simán kiolvastam az üzenetét: Mondd, hogy nem meséltél nekik
- Nem emlékszem. - nevettem fel jó kedvűen arckifejezésén. - Ti még nem is ismeritek egymást. Lilo, Ő Nikki a barátnőm.
- A legjobb barátnője. - lökött arrébb Nikki. Mi a fene baja van? - Te pedig Lilo, sokat hallottam rólad.
- Érdekes. Te vagy a legjobb barátnője, de én semmit nem hallottam rólad.
Erős visszavágás volt meg kellett hagyni, de nem akartam, hogy tovább durvuljon a helyzet. Nikki összeszűkűlt szemekkel vizslatta barátnőmet, aki büszkén tolta feljebb orrán szemüvegét.
- Csípős a nyelve. - röhögött Harry, miközben én azt kívántam bárcsak elnyelne a föld.
- Oké, ez kínos. Inkább menjünk be a nappaliba - indultam el miközben az orrom alatt motyogtam tovább. - és vágjuk fel az ereinket.
- Támogatom. - topogott mellettem Lilo, mire eleresztettem egy mosolyt.
- Szóval csajos buli volt és meg sem hívtál. - nézett rám másik barátnőm kérdőn én pedig kezdtem migrént kapni az undok hangvételétől.
- Nikki, kérlek! - emeltem égnek a tekintetem.
- Így van Cady. - kezdett el nyávogni Niall és valamilyen idióta lányos pózba vágta magát. - Csajos buli volt és meg sem hívtál?
Egy pillanatig mindenki megtorpanva figyelte alakítását majd hangos nevetésben törtünk ki. Tudtam, hogy mindezzel azt volt a célja, hogy oldja a feszült hangulatot. Az én barátom.
- Ne gúnyolj ki, ír fiú! - kapott fel egy párnát Nikki, amit izomból Niallnek vágott nevetve.
- Anderson végre kitalálhatnál valami szellemes visszavágást. - rötyögött, majd leült a kanapéra és az asztalra pakolta lábait.
- Oké, akkor ha így betoppantatok kitalálhatnátok mit csináljunk. - ültem le Lilo mellé.
Niall mellett Nikki foglalt helyet, míg az egy személyes fotelben Harry terpeszkedett el.
- Mutatkozz be új lány, had ismerjünk meg! - egy figyelmeztető tekintetet küldtem Nikki felé, amit Ő teljes mértékben figyelmen kívül hagyott.
- Rendben, de nem tennél fel hozzá kérdéseket? - elnevette magát zavarában. - Eléggé el tudnak ragadni az emlékek, így simán elmesélem, hogy tizenegy éves voltam, mikor kiesett az utolsó tejfogam, amit elültettünk apával, mivel azt mondta, így sokkal több pénzt kapok a fogtündértől. Látod? Elkalandoztam. - láttam, ahogy virul az arca az emlék hatására, majd elpirult mint, aki rájött, hogy ezt hangosan meg is osztotta velünk.
- És azután mi történt? - érdeklődött Niall akárcsak egy kisgyerek.
- Hát - kezdett el buzgón magyarázni. - Apa azt mondta csak akkor teljesül, ha rengeteg eső esik aznap. Így kénytelen voltam esőtáncot járni egész nap egy hatalmas virágkoszorúval a fejemen. - nevetett, míg Harry értetlen és egyszerre döbbent fejjel bámult Lilora. - Apám hippi.
Csak mosolyogtam, ahogyan visszaidéztem hosszú hajú apukáját fejkendőjével a fején. Kicsit tartottam tőle de aztán mikor kedvesen rám mosolygott minden félelmem elillant vele kapcsolatban.
- Aranyos. De te német vagy, nem igaz? Akkor, hogy kerültél ide és pontosan honnan is jöttél? - tette fel a kérdéseket Nikki, akinek kívételesen kíváncsiság és csengett a hangjában.
- Igen, német vagyok és Bayreuth-ban születtem. Az anyukám egyik volt munkatársa még a mai napig itt él Londonban és Ő ajánlotta azt a nemzetközi tábort, ahol Cadyt is megismertem. Aztán még kétszer visszajöttem nyáron, ahol megismerkedtem a mostani lakótársammal utána pedig ide jártam fősulira.
- És mit tanultál a fősulin? - szállt be érdeklődve Harry a beszélgetésbe.
- Angol-irodalom szakos voltam. - arca elkomorodott egy percre és ujjait kezdte birizgálni. - De otthon beütött a krach és nem tudtuk tovább fizetni a sulit, így kénytelen voltam ott hagyni. - mind a négyen csendben maradtunk és sajnálattal néztünk Lilora. Sajnáltam, hogy nem tudja azt csinálni, amire vágyik. - De semmi pánik. - mosolygott ránk. - Talán a következő évtől felvesznek levelezőre és akkor sikerült befejeznem.
Ezután mindenki csendben ült, szinte még a kínos tücsök ciripelést is hallottam.
- Mondj valamit németül! - csattantam fel hirtelen mosolyogva.
Kiskoromban is imádtam, ahogyan németül beszélt.
- Mit mondjak? - nézett rám tancsátalanul de Harry rögtön ki is segítette.
- Mond, hogy Harry csodálatos és minden lány szereti Őt.
Egy egységként nyögtünk fel és emeltük égnek tekintetünket míg Lilo csak hangosan nevetett.
- Harry ist wunderbar und alle Mädchen lieben ihn. - mosolygott.
- Hallottátok? Wunderbar vagyok. - kiáltott Harry nevetve.
Ahogy hallgattam barátaim hangját és nevetéseit olyan nyugalom és lelki béke töltött el, ami már rég nem. Ott ült mellettem rég nem láttott barátnőm, akivel a véletlen során sikerült egymásra találnunk. Velem szemben pedig a többi barátom, akik nélkül már nem tudnám elképzelni az életemet. Tökéletes volt minden.
Egy pillanatra eszembe jutott Louis, hogy vajon mit csinálhat és, hogy vajon Eleanorral van-e. Bántott a gondolat, hogy nincs itt de inkább eltereltem róluk gondolataimat mert nem akartam elrontani az estét.
- Ki éhes? - álltam fel a kanapéről, mire mindannyian fellelkesedtek. - Segítesz? - néztem Lilora, aki készségesen bólintott és követett a konyhába.
Miközben csendben szedtük össze és kezdtük el főzni a csirkemelles tésztát teljesen kikapcsoltam az agyam. Csak gépiesen szeleteltem a csirkét, fűszereztem és dobtam a serpenyőbe.
- Minden rendben van? - állt mellé Lilo miután feltette a tésztát főni.
- Persze. - mosolyogtam és fogalmam sem volt vajon miért kérdezheti.
- Csak mert teljesen elmerültél és hiába beszéltem hozád nem reagáltál. - válaszolt a kimondatlan kérdésemre.
- Lefoglalt a főzés. - sóhajtottam. - És nem tudom miért viselkedik így Nikki, soha nem ilyen. Aztán még mindig bánt valamennyire Louis.
- Megértem de most próbáld Őket kizárni és érezd jól magad. - lökött meg csípőjével mosolyogva.
Hálát adtam az Istennek, hogy akkor abban a táborban az utamba ejtette Lilot és, hogy egy héttel ezelőtt az esküvőn is. Úgy érzem most teljes az életem. Most, hogy Ő is itt van.
- Cady, öhm, felhívhatnám Milot? - kérdezte félénken miközben segített elmosogatni.
- Tőlem kérsz engedélyt arra, hogy felhívhasd a barátodat? - néztem rá felhúzott szemöldökkel egy nevetés kíséretében.
- Tudod, hogy értettem. - fröcskölt az arcomba. - Mármint. hogy áthívhassam, hogy ne legyek egyedül.
- De hisz nem vagy... - hirtelen kapcsoltam, hogy értette azt, hogy egyedül. Hiába érezte jól magát még idegen volt számára minden és vágyott valami biztos után. Na már most ki vagyok én, hogy ezt megtagadjam tőle? - Ó, értem. Persze, hívd át nyugodtan. Biztosan örülni fog neki. - kacsintottam, majd mindketten nevetésben törtünk ki.
- Abban biztos lehetsz. - nevetett, majd elővette mobilját és arébb vonult telefonálni.
A vacsoránk már lassacskán kezdett készen lenni. Néhány perc múlva Lilo is visszatért.
- Hamarosan itt van.
Épp a tésztát kezdtem el leszűrni, mikor csengettek.
- Ó, az az átkozott csengő, ki lehet már megint? Megnéznéd, kérlek? - néztem rá a gőzfelhőn keresztül.
- Ha ez Milo lemegyek hídba. - indult el nevetve ajtót nyitni.
- Ezt nem hiszem el. Te mindenhol ott vagy? - hála a ház tökéletes elrendezésének tökéletesen hallottam Liam indulatos hangját.
Ha megint a vitájukat kell hallgatnom komolyan inkább belefojtom magam a tészta vizébe. Ami nehéz lenne tekintve, hogy nem férne bele a fejem a lábasba. Vagy még is? Most komolyan ezen gondolkozom?
- Persze, Majomarc. Megrögzötten kutatok a szószos tálak után. Bejössz vagy rád zárhatom az ajtót?
És persze Lilonak muszáj visszavágnia neki. Komolyan mint két nyolc éves kis gyerek, akinek tetszik a másik és így adják egymás tudtára. Végül is nem is hülye gondolat.
- Inkább bemegyek de, ha gondolod én szívesen rád csapom az ajtót. - válaszolt Liam majd hallottam trappoló lépteit, amint bejön a házba.
- Ha gondolod én szívesen rád csapom az ajtót... nyányányá. - utánozta gúnyosan Lilo Liamet, ami igazából vicces volt, de volt nem kedvem hallgatni a vitájukat. Akkor este nem.
- Hé, ti ketten! - léptem ki a konyhából és mutattam rájuk. - Nem tudom megérteni és felfogni sem a gyerekes vitáitokat és azok értelmét de ma fegyver szünet van, oké? Nem akarom hallgatni, hogy veszekedtek. Fogtad, Liam?
- De, ha egyszer Ő kezdi. - tárta szét karjait, mint aki nem érti, hogy miért rá szólok.
- De, ha egyszer Ő kezdi. - utánozta ismét barátnőm ingerült barátomat.
- Azt kérdeztem felfogtad? - emeltem fel a hangom.
- Fel, főnök. - sóhajtott megadóan mire egy apró mosoly kúszott ajkaimra.
- Lilo? - néztem a kuncogó lányra, aki csak gyorsan bólintott.
- Persze, Schnuk.
- Köszönöm. - hajoltam meg színpadiasan mire nevetni kezdtünk. - Milon kívül várunk még valakit?
- Milo a Vöröske barátja? - nézett fel rám öléből Harry. Fogalmam sincs, hogy már megint mit nézhetett.
- Igen, az én barátom. És Harry, hívhatlak Harrynek? Mindegy, már megtettem. Szóval hanyagolhatnánk ezt a Vöröske megszólítást?
- Nem tetszik a Vöröske? - kérdezte Liam.
Tényleg használt a fenyítésem mert hangjában nem volt sem gúny, sem indulat. Csupán csak némi... huncutság?
- Nem, kifejezetten nem. - tette csípőre kezét Lilo.
- Ingerült leszel tőle? - jött az újabb kérdés.
- Nem látszik?
- Akkor marad a Vöröske. - mosolygott Liam őszintén.
- Tudod, ez elég Csitt-Csitt-esen hangzott, de a Majomarc miatt maradhat. - válaszolt Lilo ugyanolyan őszinte mosollyal.
- Olvad a jég. - kiáltottam fel egy taps kíséretében majd tekintetem megakadt Harryn. - Harry miért nézegeted az esküvői ruha magazint?
- Nem tudod ennek a lánynak a számát? - tartotta felém az újságot az egyik modell lány képével.
- Rendezvény szervező. - böktem saját mellkasomra. - Nem kerítőnő. - ezzel a mondattal pedig vissza indultam a konyhába, hogy összekeverjem a tisztát a hússal, Liam pedig követett. - Mizu Payno?
- Semmi említésre méltó. - sóhajtott lemondóan. - Te hogy vagy?
- Most? Rendkívül jól. Viszont te nem úgy festesz mint, akivel semmi említésre méltó nem történik. - böktem játékosan arcára, ami csak akkor tűnt fel, hogy igencsak be van esve.
- Mindenkinek vannak gondjai. - eresztett el egy apró mosolyt.
- Halljam a tieid nagy fiú! - dőltem a pultnak a konyharuhával a kezemben.
- Párkapcsolati krízis helyzet. - égnek emelte a tekintetét, amitől igazán megsajnáltam. - Egyre jobban távolodunk. Megint. Most is hajnal ötkor kell kelnünk, aztán rögtön menni próbára. A többi programot pedig még meg sem jegyeztem. Sophie-val akartam tölteni ezt az egy napot, de eső napot kért. Ezért vagyok itt.
- Esőnapot? Feltalálták már az esernyőt. - mosolyogtam. Tudtam, hogy Liamnek fájó pont a kapcsolata és akármennyire nem bírtam - pont ezért - elviselni Sophiat azt akartam, hogy Liam boldog legyen. - Úgy tudom Őt is kiborítja, hogy keveset vagytok együtt mostanában. Akkor nem értem az egészet. Csak úgy lemondja, minden indok nélkül?
- Én már nem tudok semmit Cady. Azt mondják a szerelem bonyolult. De ez annyira közhely. A szerelem igenis egyszerű mert, ha két ember szereti egymást egyszerűen a pillanatnak élnek és egymásba merülnek. Érted? Az emberek és az idióta gondolatai teszik nehézzé a szerelmet.
- Kár, hogy nem mindenki gondolkodik így, mint te. - motyogtam. Akartam magam mellé én is egy Liamet. Nem pont Liam Paynet, csak egy olyan embert, aki úgy gondolkodik, mint Ő. Aki, ha szeret valakit mindent megtesz annak érdekében, hogy vele lehessen. Aki nem fél kimondani, hogy szereti a másikat. - Próbáltál már beszélni vele?
- Persze, de nem lehet. Ha úgy érzi, hogy egy komoly vita előtt állunk elrohan. Vagy levetkőzik. - egy kurta mosoly jelent meg ajkai szélén.
- Ribanc. - ahogy kimondtam a szót rögtön számra csaptam a kezemet. Basszus Cady, hogy nem tudod befogni a szád! - Ne haragudj.
- Cady, kérlek! - sóhajtott. - Tény, hogy ezzel nem oldja meg a problémáinkat és eléggé abnormális reakció és tudom azt is, hogy Sophie nem a szíved csücske de ettől függetlenül én szeretem Őt. - dorgált le.
- Tudom. Sajnálom. - hajtottam le a fejemet, mert azt hittem szégyenemben elsüllyedek.
- Nem akartalak megbántani. - ölelt meg hirtelen. Megbántani? Én ribancoztam le az Ő barátnőjét és Ő kér bocsánatot?! Ki vagy te valójában Liam? - De ez az állapot belőlem is sokat kivesz.
- Én sem akartalak téged bántani. - motyogtam vállába. - Sajnálom, hogy így alakulnak köztetek a dolgok mert tudom, hogy mennyire szereted Őt. Annak ellenére, hogy tényleg nem a kedvencem őszintén kívánom, hogy jöjjön helyre a kapcsolatotok és te is. De csak a te érdekedben Payno.
- Annyira jó hallani, hogy bízol bennünk. - válaszolt és még szorosabban kezdett ölelni.
- Cady? - hallottam egy meglepődött ám kissé szomorkás hangot amitől Liammel rögtön szétrobbantunk mintha legalábbis valami rosszat tettünk volna. Milo mégis mikor érkezett meg? - Ezt most értsem úgy, hogy esőnapot kérsz keddre?
Mi a fene ez az esőnap?
- Nyugi haver, feltalálták az esernyőt. - kacsintott Liam, amire egy hatalmas mosoly terült el arcomon, de amint Milo szomorú képére néztem az én mosolyom is lehervadt.
- Nem, ne értsd úgy! - mosolyogtam. - Inkább értsd úgy, hogy párkapcsolati problémái vannak és én vagyok a legjobb barátja. Na már most legjobb barátként az a dolgom, hogy megvigasztaljam Őt.
- Ó. Ne haragudjatok. - vakarta tarkóját zavarában. - Ne haragudj, nem akartam bunkó lenni. - nézett rám bocsánat kérően. - Egyébként van egy tippem erre a problémára.
- És mi lenne az a nagy tipp? - kérdeztem kíváncsian.
- Az a nagy tipp, hogy csinálj egy tökéletes randit! - fordult Liam felé. - Nem tudom milyen volt az első, de általában azok nem sikerülnek valami fenomenálisan, mivel mindkét fél izgul. Ezért most csinálj neki egy tökéletes békülős-randit. Sok rózsaszirom, meglepetés helyszín, egy csokor virág - lehetőleg olyan, ami először eszedbe jut a lányról. Halk zene, esetleg piknik.
Elég vicces volt, ahogyan magyarázott. Pontosan úgy hadonászott a kezével, mint Harry a Best song ever klipjükben Marcelként.
- És mi van, ha nem használ?
- Akkor annak a nőnek nincsenek érzései és könnycsatornái. - Liam csak tátott szájjal bámult Milo őszintesége miatt. - De, ha tényleg nagyon gáz a helyzet írj egy Pro-Kontra listát.
- Egy mit? - kérdeztem vissza értetlenül.
Ez a srác mégis honnan szed ilyeneket?
- Pro-Kontra listát. Ami megmutatja, hogy érdemes-e próbálkoznotok. Leírod a pozitív és negatív tulajdonságait, mit szeretsz benne és mit nem. Ha pozitív tovább próbálkozol, ha negatív... fel is út, le is út. - mondta ki egyszerűen.
- Ezt már kipróbáltad? - kíváncsi voltam, hogy tényleg működik-e a módszer.
- Megpróbáltam de döntetlen jött ki. - vonta meg a vállát.
- És együtt maradtatok?
- Dehogy. Lilo mondott ítéletet...tudod, a munkája miatt rendkívül ésszerű és logikus döntéseket képes hozni. Igazából ezt is Ő találta ki... nem hülyeség, de valahol így is-úgy is nehéz a döntés.
- Miért, mit dolgozik Lilo? - érdeklődött Liam, ami nekem is felütötte a fejem.
Végre talán tényleg abba hagyják a gyerekes veszekedéseiket.
- Miért nem kérdezed meg tőle? Nem harap ám. - kacsintott Milo.
- Nem vagyunk olyan kapcsolatban. Nem hiszem, hogy válaszolna.
Milo égnek emelte tekintetét majd az orra alatt motyogva elindult a nappaliba.
- Miért mindig nekem kell elintézni mindent? - mikor beért a nappaliba kettőt tapsolt, amire mindenki ráfigyelt. - Oké Lilo, mindenki rád kíváncsi. Mesélj, mit is dolgozol?
- Pizzafutár vagyok. - nézett Lilo értetlen fejjel Milora.
Szinte láttam Liam arcán a kérdést: És ezért dönt ésszerűen?
- A másik. - legyintett Milo nem törődöm módon.
- Blogjavító vagyok, amolyan kritikus.
- És ez mit jelent valójában? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt.
- Hát azt, hogy van egy cég a Blogokból Könyvet, ami ugyebár a tehetséges írókat keresi, akik az interneten publikálják az írásaikat. Ők elküldik nekem a linket, nekem pedig véleményeznem kell a blogokat. Gyakorlatilag én döntök arról, hogy abból a blogból készítenek-e könyvet vagy sem. - miközben munkáját magyarázta ismét letelepedtem mellé a kanapéra.
- Sok blogot vagy könyvet szoktatok kiadni?
- Mikor hogy. Ugyebár a blognak is kell, hogy legyen egy bizonyos tartása. Egy egy fejezetes blogról nem tudom megmondani, hogy érdemes-e arra, hogy könyv készüljön belőle. Szóval erősen hullámzó. - magyarázott lelkesen, ami egy mosolyt csalt arcomra.
- Rólunk szoktál olvasni? - érdeklődött tovább Harry is.
- Rengeteget. - mosolygott Lilo, mint aki éppen felidézi magában a fiúkról szóló történeteket.
- És jó történetek?
- A blogok 85%-a egyenesen szörnyű. Vagy az író enyhén fogalmazva gyenge, vagy a történet, de elég gyakori, hogy egyszerre mindkettő.
- Van olyan történet, amit kiadtatok és a fiúkról szól?  - felhúztam térdeimet és államat megtámasztottam rajtuk úgy figyeltem tovább.
- Akad néhány. De a srácok neveit a személyiségjogok miatt muszáj megváltoztatni. De szerencsére rengeteg egyedi és sztároktól teljesen független történetet adtunk ki.
- Ez mind szép és jó de én éhen halok. Kész van a kaja? - pattant fel Nikki ingerülten. Nem tudtam hová tenni viselkedését, egyáltalán nem rá vallott az, amiket a mai este folyamán csinált. Mindenképp beszélnem kell vele valamikor kettesben.
- Ja, a konyhában van. - intettem neki.
A többieknek fel sem tűnt Nikki ellenséges viselkedése így tovább faggatták Lilot, aki készségesen válaszolt minden egyes kérdésre. Bár láttam rajta, hogy kissé zavarban van a rá irányuló figyelem miatt.
- Akkor te elég jól ismersz minket. - nevetett Niall.
- Igen, minden titkotokat ismerem. Sőt, olyanokat is tudok rólatok, amit el sem hinnétek. - kacsintott Lilo, mire még Harry is lerakta mobilját és teljes figyelmét barátnőmre irányította.
- Mesélj!
- Tudom, hogy megfejelt egy kecske, tudok a Hörcsög nevű hörcsögödről, tudom kivel randizol jelen pillanatban, azt is, hogy egyre többet társalogsz Louval Twitteren, ami a rajongók szerint elég fura, de szerintük jó apukája lennél Luxnak. Azzal is tisztában vagyok, hogy te viszed fogorvoshoz Louist. Ja, és tudom mekkora csomagot hordasz a nadrágodban. - tátott szájjal bámultunk mindannyian csak Harry vigyorgott kajánul.
- Mekkora csomagot is pontosan? - húzogatta szemöldökét.
- Istenem, Styles! - kiáltottam fel majd arcomat térdeimnek nyomtam, hogy visszafojtsam a nevetést.
- Nem én szeretnék rávilágítani, hogy eléggé lemaradtál a kortársaiddal szemben. - vigyorgott barátnőm ördögien.
Senki nem bírta tovább. Mindenki hangos nevetésben tört ki. Niall a szokásos nevetését űzte, míg Liam megállás nélkül huhogott nevetés közben. Harold pedig tátott szájjal pislogott akárcsak egy hal, de rajta is látszott, hogy alig tudja visszafojtani a nevetést. Kellett néhány perc mire szabályoztuk lélegzeteinket, letöröltük könnyeinket és lenyugodtunk. Az már biztos, hogy Lilot bőven megáldotta humorral az Isten.
- És milyennek látsz minket a blogok által? - tette fel fel hirtelen Liam a kérdést, amin mindannyian meglepődtünk.
Lilo elpirult és néhány másodpercig ujjait nyomorgatta mielőtt válaszolt volna.
- Hát nem mindegyik blog egyforma és nem ugyanúgy ábrázolnak benneteket. Nincs bennük mélység és nem a valódi embert ábrázolják. Szóval nekem csak a sztereotípiás-személyiségetek van meg. Azaz, hogy Zayn hiú, Louis egy örök gyerek, Niall mindig éhes, Harry a nőcsábász és, hogy Te vagy a Daddydirection. - nézett egyenesen Liam szemébe.
- És most milyennek látod Őket, hogy itt vagy velük? - tettem fel a kérdést, mert igenis kíváncsi voltam, hogy ennyi idő után mi a véleménye róluk. Ugyanis a fiúknak általában elég ennyi idő, hogy valakire mély benyomást tegyenek.
Észrevettem, hogy mindegyik fiú feszültebben kezdi figyelni Lilot. Mindig is ilyenek voltak. Számított nekik, hogy hogy látják Őket az emberek és mit gondolnak róluk. Soha nem akarták a beképzelt sztár imidzset hozni, mert egyáltalán nem is voltak ilyenek. Hétköznapi fiúkként viselkedtek. Barátnőik voltak, bulizni jártak és alkalomadtán az én nappalimban dekkoltak. Az csak a plusz volt, hogy világ körüli turnékra járnak, stúdióznak, interjúkat adnak és egyéb olyan dolgokat csinálnak, mint a híres emberek. Ennek ellenére soha nem tekintettem rájuk úgy, mint sztárokra. Két évvel ezelőtt mikor megismertem Őket még nem voltak ennyire kiforrva, kiférfiasodva. Koruk ellenére még mindannyian gyerekek voltak. Viszont most ahogyan velem szemben ültek teljesen más embereket láttam. De még mindig ugyanazokat a tiszta lelkű, kedves és segítőkész fiúkat láttam magam előtt. Számomra Ők mindennapi fiúk voltak, akiket nagyon szerettem.
-  Hát Zaynről ugye nem sokat tudok mondani mert épphogy összeakadtunk az esküvőn. Louis... egyenlőre nagyon negatív, nem látja tisztán a helyzetet. - húzta el száját, bennem pedig egy pillanatra meghűlt a vér a Louis név hallatán. Aztán Niallhez fordult. - Tényleg sokat eszel de ennél több vagy. Úgy gondolom igaz barát vagy, aki bármilyen helyzetben a számára fontosak mellett áll. Ha valaki szomorú melletted felvidítod, ha pedig jó kedve van eléred, hogy még jobb legyen és még többet nevessen. És szerintem egyáltalán nem baj, hogy nincs barátnőd. Olyan mintha várnál az igazira, aki majd a saját Hercegnőd lesz. Mindemellett pedig nagyon tiszta lelked van. - Niall csak helyeslően bólogatott és a szeme is csillogni kezdett. Ugye nem fogja elsírni magát? Reméltem, hogy csak a boldogságtól csillog a szeme, mint általában. Ezután Lilo Harryre nézett, aki türelmetlenül várta a véleményt. Ötük közül Ő az, aki a legtöbbet foglalkozik a róluk-róla alkotott véleménnyel, és Őt is viseli meg a legjobban az, ha ez a vélemény nem éppen pozitív. - Harry, te pedig abszolút nem vagy szívtelen nőcsábász. Szerintem nagyon is romantikus lehetsz és biztosan nagyon tudsz szeretni. A pletykák ellenére pedig meg fogod mutatni annak a lánynak, aki majd elrabolja a szívedet, hogy csak Ő létezik számodra és Ő a világod. Talán kissé érdektelennek tűntél azzal, ahogyan végig nyomogattad a telefonodat de szerintem csak információt gyűjtesz, hogy mit gondolnak rólad és rólatok a rajongók, amivel semmi baj nincs. - az említett személy erősen harapta ajkát és egy könnycsepp is legördült arcán. Istenem, Styles! Niall bátorítóan veregette meg hátát és borzolta össze haját, amire Harry halványan mosolyogni kezdett és tovább törölgette könnyes arcát. Akárhányszor mondtuk Harrynek, hogy Ő jó ember és egyáltalán nem az, akinek mások és a média beállítja nem képes elhinni. Úgy gondolja, hogy ha ezt látják rajta mások akkor biztos olyan is. Ha azt mondták róla, hogy egy nőcsábász, aki érzelmek nélkül dönt meg lányokat, Ő elhitte. Ez volt Harry. Sokkal többet számított neki más és a külvilág véleménye, mint a saját magáról alkotott képe. Lilo hirtelen Liam felé fordult, ám mielőtt belekezdett volna mondandójába vett egy mély sóhajt. -  És Liam. Talán egy picit ideges és hirtelen haragú vagy és hajlamos vagy arra, hogy másokon töltsd ki a haragodat. Úgy látom, hogy minden problémádat próbálod elnyomni, hogy a többiek ne vegyék észre és rontsd el ezzel a kedvüket. Szerintem nagyon is szeretsz gondoskodni a többiekről. Rengeteg érzelem tombolhat benned, amik néha hadakoznak benned és pont ezért robbansz ki gyakran-nem gyakran. Úgy érzem mintha te lennél a páncél a fiúk és a rajongók között. Felfogod azt a keserűséget és haragot, ami néha árad a fiúkból akár a rajongók akár a külvilág felé. De ugyanakkor felfogod ugyanazt a keserűséget, haragot és düht, amit a rajongók közvetítenek felétek, és ezeket a negatív dolgokat mind magadba szívod, tartogatod és nem ereszted. Ezeket a gondokat pedig nem beszéled meg másokkal, mert tartasz tőle és mert úgy érzed ez a te felelősséged. - Liam tátott szájjal ült a kanapé karfáján. Leolvashatatlan érzelmek hada vonult át arcán. Liam pontosan ilyen volt. Folyamatosan próbálta megvédeni a fiúkat minden rossztól, ezáltal Ő készítette ki magát gyakran lelkileg.
Mindannyian csendben ültünk. Képtelenek voltunk megszólalni, mert az elmúlt öt percben több érzelem jelent meg a házamban, mint az elmúlt egy hétben. A fiúknak tudtam, hogy rengeteget jelentett az, amit Lilo mondott róluk.
- Banda ölelééééés! - kiáltotta el magát hirtelen Niall, majd Harryvel karöltve Lilora ugrottak és ölelgetni kezdték.
Liam még mindig mozdulatlanul ült távolba révedő tekintettel mint, aki képtelen elhinni, hogy valaki tényleg látja Őt. Hogy valaki tényleg érzi Őt. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik kavarta fel jobban. Az, hogy valaki ennyire kiismerte ennyire rövid idő alatt vagy az, hogy ez a valaki Lilo volt?
- Ezt miért csinálják? - nézett rám Milo.
- Ezzel jelzik, hogy befogadták és szeretik Őt. - mosolyogtam, a még mindig Lilot szorongató barátaimon.
Hirtelen felindulásból én is rájuk ugrottam ezt a kupacot pedig Milo tetézte be. Mind az öten hangosan nevettünk csak Liam ült még mindig gondolkozva, és Nikki állt mérges fejjel a konyha ajtómban.
De nem érdekelt. Akkor abban a pillanatban legjobb barátaim ölelésében mindennél és mindenkinél boldogabbnak éreztem magam.


Ismét itt vagyunk, immáron a kerek tizedik fejezettel. 
Igyekeztünk egy kicsit komolyabbak lenni és megmutatni nektek, hogy Lilo mit is gondol a fiúkról. Ez sikerült eddig a legérzelmesebb fejezetre és mindketten úgy gondoljuk, hogy ez a történetünk csúcspontja. 
Lilo és Liam kapcsolatáról is lassacskán többet tudhattok meg de ígérjük egyáltalán nem lesz unalmas a történetük. Cady szerelmi élete is szépen lassan fog alakulni, nem akarunk semmit elsietni. 
Reméljük, hogy tetszett a fejezet. Ha gondoljátok írjátok meg nekünk kommentben, hogy ti a sztereotípiás-személyiség mögött milyennek látjátok és képzelitek a fiúkat!
Kommenteljetek, pipáljatok... tudjátok a szokásos. 
Imádunk titeket.