Kilencedik fejezet.

 " Két ember szíve között a legrövidebb út a nevetés."

- Jesszus, valami kaparja a torkom. - szólaltam meg, mikor Milo lendületből átkarolta Cady derekát és a keddi randijukról kérdezgette. - Inkább megyek és iszok valamit.

Ezzel a lendülettel a bárt céloztam meg. Nem érintett érzékeny pontot félreértés ne essék, egyszerűen látszott Cadyn, hogy zavarban van, sokkal jobb lesz mindkettejüknek, ha nem vagyok ott és a cikis részeknél nem kezdek el nevetni, vagy ami még rosszabb, röfögni.

- Szia. - köszöntem rá vidáman a pultos srácra és egy széles vigyort vetettem rá. - Egy B52 lesz. - adtam le a rendelést, majd felkászálódtam a bárszékre.

- Sajnos nem tudlak kiszolgálni. Erre az egy koktélra volt elegendő alapanyagunk. - mondta sajnálkozva és az előttem álló pohárra bökött a fejével, amiben narancssárga ital volt.

- Hmm...ez gáz. - mondtam ki a nyilvánvalót. - És hol a gazdája?

- Vagy tíz perce elment. Most nem tudom, hogy kiborítsam-e vagy sem. Már mi is indulnánk. - mondta ingerülten.

- Tudod mit? Elszámolok tízig, ha nem jönnek érte megiszom és mehettek haza. Benne vagy?

- Természetesen. - nevetett fel az aranybarna bőrű srác. Vajon, hogy néz ki szörf felszerelésben? Biztos feszül rajta...

Oké, Lilo fejezd be ezt a nyáladzást!

- Tíz. - mondtam hangosan, hogy a bár hátuljában poharakat törölgető lány is jól hallja. - Kilenc. - a pultos srác hangosan felnevetett és biztatásként, mint a két hüvelykujját a magasba emelte.

- Nyolc. - miközben számolgattam Majomarcon elmélkedtem. Sosem mutattam ki, ha valaki megbántott, vagy ha fájtak volna a szavai. Mindig is úgy tettem, hogy ne látszódjon, míg mélyen legbelül emésztgettem a szavakat és kerestem az okát, hogy mindazt mivel érdemeltem ki. Nem tettem ellene semmi rosszat! Semmi joga nincs ahhoz, hogy egy számára ismeretlen emberrel úgy beszéljen, mint valami korccsal. Majd én megmutatom neki.

Öntelt, egoista mamlasz.

- Öt. - segített ki a pultos gyerek. Elfelejtettem számolni.

- Köszi haver! Három. - nevettem fel hangosan. Nem is ittam sok pezsgőt, de eszméletlen emelkedett hangulatban voltam, valószínűleg az is közrejátszott, hogy hajnali fél öt volt.

- Kettő...egy. Enyém a pia! Juhú! - nevettem fel és belekortyoltam az italba. A narancs és vodka egyvelege a számba ömlött és hűsítő hatást gyakorolt testemre. - Nem B52, de egynek elmegy.

- Igen ez egy gyengébb pia, általában nőknek kínáljuk.

- Aha. Lilo vagyok. - engem is meglepett a hirtelen jött bemutatkozás, de a srác mosolyogva fogadta. Biztos azt hitte, valami részeg csitri vagyok. Francba.

- Toby. Nagyon örültem Lilo és köszi, hogy megszabadítottál a koktéltól.

- Máskor is. - jobb válasz abban a pillanatban nem jutott eszembe.

- Hol a koktélom? - jött egy ingerült kérdés a hátam mögül? Jaj ne.

Toby fülét farkát behúzva arrébb csoszogott a törölgetni való pohárral. Áruló!

Gyorsan megfordultam a széken és földbe gyökerezett a lábam. Várjunk, ez így nem pontos, mivel ültem.

Akkor székhez gyökerezett a...fenekem.

- Hol a koktélom? - ismételte meg Liam egyre ingerültebben.

- Itt nincs. - mondtam vidáman. Élvezet volt figyelni ahogy az arca vörös lesz ami aztán átcsap lilába. És azok az erek a nyakán? Szívderítő látvány volt.

Így jár az aki szívózik Lilo Fitzberggel!

A bárpult legtávolabbi sarkához ment, holott az üres koktélos pohár az orra előtt állt. De most komolyan, mit hitt?

- Hideg! - kiáltottam utána széles vigyorral. Dühödt arccal egyre közelebb jött, majd megállt közvetlenül előttem. - Langyos. - súgtam egyenesen az arcába. Lepattantam a székről és elég közül álltunk egymáshoz. Hitetlenkedve a hasamra mutatott és tátva maradt a szája.

- Forró. - emeltem pacsira a kezem, hogy gratuláljak neki. - Ez az! Megtaláltad a koktélod.

- Nem hiszem el! Te komolyan bevedelted az utolsó piát?

- Mi az, hogy bevedeltem? Tíz perc tíz másodpercet vártam arra, hogy megjelenjen a tulajdonosa. Nem jött így megittam. Egyébként is már nagykorú vagyok. - vágtam vissza ingerülten. Bár mindegy lett volna, ha tizenkettő vagyok, ez a pia akkor sem ütött volna ki.

- Akkor sem volt jogod ahhoz, hogy megidd az italomat!  - felhősödött el a tekintete.

- Jogok? Milyen jogok? Tudod mihez van jogom? Jól felképelni téged és ezt az Y poharat feldugni oda, ahol csak az urológus jár! - ezzel egyidejűleg magasba emeltem a poharat és Liam feje mellett hadonásztam vele.

- Igen? Igen?! - lépett eggyel közelebb Liam.

- Ennyi szó van a repertoárodban, hogy igen? - élcelődtem tovább vele. Képes lettem volna addig csesztetni, míg szét nem durran a feje.

- Most komolyan azon veszekedtek, hogy Lilo megitta az italodat? - lépett közénk Cady. Ő mikor is került ide? - Miért nem kérsz magadnak másikat?

- Azért mert ezek voltak az utolsó alapanyagok. - emelte fel ingerülten Liam a poharat.

Cady kérdőn nézett rám, én viszont csak tanácstalanul vállat vontam.

- A pultos fiú azt mondta már tíz perce nem jöttek érte, gondoltam akkor megihatom.

- Ennyi erővel a kocsimat is elvihetnéd mert már órák óta nem nyúltam hozzá. - csapkodott Liam.

- Te most tolvajnak nevezel? - hördültem fel. Azért ez már mindennek a teteje

- Befognátok egy percre? - kiáltott fel Cady, mire mindketten befogtuk.

- Imádom a domináns nőket. - vihogott arrébb Milo. És Ő mióta van itt?

- Toby biztos nincs több alapanyag még egy koktélhoz? -kérdezte Cady engesztelően a pultos srácot, aki valamivel hátrébb állva hallgatta a vitát.

- Sajnálom Cady, a maradék jég is ebbe ment bele. Bocs srácok. - nézett ránk bocsánatkérően, majd rám nézett és egy mosoly kíséretében kacsintott.

Ne kacsintgass! Itt hagytál a szarban, te mocsok!

- Látod?! Ez a te hibád!

- Mehetünk szívem? - jelent meg Sophia Liam mellett. Mennyire ellenszenves volt ez a nő! Nem értem hogyan lehetnek még mindig együtt. Egész este figyeltem őket..vagyis figyeltem volna, ha Sophia töltött volna egy kis időt Liammel. Mindig más nyakán csimpaszkodott. Egy ilyen domináns pali ezt nem hagyná szó nélkül.

- Persze. - morogta majd még egy utolsó gyilkos pillantást követően távoztak a helyszínről.

Figyeltem a távolodó alakokat. Sophia egyenes háttal, büszkén távozott, míg Liam összehúzta magát. Talán még mindig a koktél miatt kesergett. Vagy szimplán elege volt.

Sajnáltam.

Annyival jobb társat érdemelne maga mellé! Egy olyat, aki tiszta szívből szereti, aki támogatja, megvédi, aki egyszerűen mellette áll, legyen szó bármiről. És én sosem leszek az a valaki.

Ennek hatására, mintha több ezer szilánk fúródott volna a szívembe és nem tetszett. Ragaszkodni kezdtem egy olyan sráchoz, akihez soha nem lesz közöm. A szívemen viseltem a sorsát, holott ehhez hasonló érzelmekről az Ő részéről álmodozni sem merek.

Vágytam valakire.
Nem konkrétan Liam Paynről álmodoztam, emberek, tudom hol a realitás talaja. Egyszerűen egy idő után mindenki rájön hol az a pont, ahol már nem jó egyedül lenni. Ahol már nem vicces, hogy egyedül kelsz fel egy rázós buli után, amikor már nem akarod a parkban csókolózó, kézen fogva sétáló párokat kinevetni, amikor egy srác karjában akarsz elaludni és mellette is felkelni tökéletes harmóniában.
Én is végre olyan lány akarok lenni.
Akitől ha megkérdezik, Hogy van a barátod? azt mondhatja, Köszi jól, Te a szakítás miatt híztál tizenöt kilót?
- Lilo? Minden rendben?

Nehezen, de sikerült elszakítani tőlük a tekintetem.

- Mi? Persze. - mosolyogtam, de ez a mosoly nem volt valódi.

Hiába állt mellettem a két legjobb barátom, egyedül voltam.

Egyes egyedül.

.XXX.

- Rendben Cady...igen, persze. Igen,. viszek gumicukrot. Te csinálj forró csokit!...igen, megyek ma...nem, nem dolgozok...Jó, hét vagy nyolc?...Rendben...Igen, én is téged, szia! - nevetve tettem le a telefont. Az esküvő óta nem láttam Cadyt, neki rengeteg papírmunkája volt engem pedig nyakig betemettek a blogok.

Milo tágra nyílt szemekkel bámult rám, mintha transzba esett volna. Váratlnul felpattant és előkapta a mobilját.

- Nyolc? Jó, fél hét van, addigra elkészülök. - és se szó, se beszéd beindult a szobájába.

- Tessék?

- Megyünk. Nyolckor. Cadyhez. - tagolta lassan, mintha teljesen zakkant lennék.

- Én megyek, Te nem. - válaszoltam ugyanannyira lassan.

- Miért? - nyávogott akár egy kis lány és mindemellett még toporzékolni is kezdett.

- Ez egy csaj buli. - mondtam tömören, mire vállat vont. - Csaj. Érted, ahol csak lányok vannak.

- De én leülnék a sarokba és onnan figyelnék.  - visszajött a kanapéhoz és leült mellém - Csendben leszek esküszöm! - jobb kezét a szívére tette, míg a balt felemelte. Csoda, hogy a himnuszt nem kezdte el dúdolni.

- Milo. Elhiszem, hogy közel akarsz kerülni Cadyhez. - csupán mosolygott és gyorsan bólintott. - De nem akkor, mikor csajos esténk van! - ezzel egyidejűleg fejbe kólintottam.

- Áú. Tudod mit? Elviszlek ma és ha Cady behív maradhatok. - javasolta.

- Benne vagyok. De ha behív beülsz a sarokba és meg sem szólalsz! - lóbáltam előtte a mutatóujjam. Arca felragyogott akár egy gyermeké karácsonykor, mint mikor megpillantja a kívánt ajándékot a fa alatt.

- El kell készülnöm! - kiáltott fel akár egy idegesítő, hisztis csaj.

- Hé, Milo! - visszafordult az ajtóból. - A tamponod itthon ne hagyd!

Nem voltál vicces! arccal bámult vissza rám, majd a középső ujját a magasba emelte és bevonult a szobájába, én magam is így tettem. Pontban fél nyolckor egyszerre léptünk ki szobáink ajtaján Miloval.

- Csomag ellenőrzés! - égnek emeltem a szemem. 

Miért? Mondd miért?!

- Pizsama? - kérdezte.

- Bent. - morogtam.

- Fogkefe, fogkrém?

- Bent.

- Fogselyem?

- Nem használok. - mondtam.

- Rád férne.

- Vágjam el a torkod a borotvámmal? - kérdeztem.

A barátom erre akkorát nyelt, hogy már féltem, hogy az ádámcsutkája átszakítja a bőrét.

- Édesség?

- Majd beugrunk a boltba.

- Magazinok?

- Milo, hármunk közül Te vagy az egyetlen, aki Playboy magazinnal alszik el. - Milo fülig pirult.

- Nem igaz. - tiltakozott, de olyan kevés erővel, ami már felért egy vallomással.

- Szerintem Cady nem szereti az olyan magazinokat. - mondtam elmélázva.

- Tényleg? - csupán bólintottam. - Felírtam a noteszembe. - mutatott mosolyogva a homlokára. - Egyébként nem olyan magazinokra gondoltam, hanem tudod, amiket a lányok olvasnak. Hogy kivágjátok belőle a pasikat és összeragasszátok, hogy kiadja az álom pasitokat. - körülbelül úgy néztem rá, mint aki megőrült.

- Te honnan szedsz ilyen marhaságokat?

- Tizennyolc éves koromig mindig ott kellett lennem a húgom pizsi bulijain. - mondta elpirulva.

- Jaj, tényleg! Van is egy képem róla, hogy kisminkeltek, várj elő keresem! Tetszene Cadynek. - nevettem fel és a szobámba indultam. Milo utánam lendült és megragadta a derekam.

- Eszedbe se jusson! - de a végén már Ő is kacagott. - Jó, nem kell magazin.

- Szerintem sem.

- Smink cucc? - kérdezte.

- Nem használok. - nem is értettem miért kérdez ilyen marhaságot. Tudja, hogy olyan messziről elkerülöm a sminkeket, mint a franciák a zuhanyt.

Elmélázva bámult az arcomba.

- Néha pedig nem ártana. - utalt a karikákra a szemem alatt. Az utóbbi napokban elég sokáig voltam fent, mivel megszaporodtak a rendelések a cég meg várta a jelentéseket.

- Még mindig áll az ajánlatom, hogy megöllek.

A nagy csomagellenőrzés után lesétáltunk a garázsba, beültünk az autóba és egyenesen Cady felé vettük az irányt. Közben tettünk egy apróbb kitérőt egy kis boltba.

- Most miért álltál meg? - kérdeztem, de Milo már félig kint volt az autóból.

- Veszek Cadynek virágot. - mondta és rám csapta az ajtót. Nem telt el öt perc már újra mellettem ült. A fehér csokrot  gyengéden a hátsó ülésre helyezte.
- Nekem sosem veszel virágot. - jegyeztem meg, mikor ismét száguldoztunk.
- Utálod a virágokat. - emlékeztetett. - Vettem már neked virágot, de aznap elszáradtak.
- Jogos. Cady értékelni fogja. - biztattam - Ez milyen virág? - kérdeztem és ültömben is hátrafordultam, hogy gyönyörködjek a virágokban.

- Liliom.
- Miért pont ezt vetted? Miért nem rózsát? A pasik azt szokták adni a csajoknak, nem? - értetlenkedtem, és Milo felé fordultam.
- Általában, de a rózsa olyan...erős, érted? Nem akarok egyből ajtóstul a házba rontani. Mindenki rózsát ad, mert az a szenvedély jelképezi, míg én a visszafogott liliomot választottam. Sokkal bensőségesebb jelentése van.
- Tudtam, hogy érzékeny vagy, de, hogy ennyire arról fogalmam sem volt.
- Csak jól akarom csinálni. - mondta egyszerűen és látszott rajta, hogy ezt tényleg komolyan gondolta.
Leparkoltunk Cady háza előtt és az ajtóhoz sétáltunk. Nálam volt a táskám, míg Milo a sajátját a kocsiban hagyta.
- Ha látja, hogy táskával jövök egy piócának hisz, aki mindig mindenhol ott van. - mondta.
- Hiszen olyan vagy.
- De neki ezt még nem kell tudnia!
A táskát hátrébb toltam a vállamon, hogy be tudjak csengetni, Milo messze állt tőlem, hogy ha Cady kilép az ajtón ne vehesse egyből észre.
- Megyek! - kiáltotta Cady bentről, majd dörömbölést hallattunk, ami egyértelműen jelezte, hogy jön. - Szia! - sikította és ölelésre tárta a karját, ám Milo közénk ugrott.
- Szia! - sikított Ő is és Cady nykába vetette magát. Eközben én mögöttük álltam és vártam, hogy eleresszék egymást. - Tessék, virágot a virágnak.
Cady megilletődve állt az ajtóban, arca vörös volt, akár a paradicsom, szemei tágra nyíltak és kezét a szája elé kapta. Milo elégedetten vigyorgott, szerinte jó munkát végzett. Szerintem viszont Cady nem tudta eldönteni, mi a tökéletes reakció.
- Milo, nem tudtam, hogy te is jössz. - uh, csajszi ez nem volt túl diplomatikus válasz. Hiába álltam távol, mert ugye letaszítottak a teraszról, de itt hátul is érzékeltem, hogy Milo lelkesedése ugyancsak megzuhan. - De nem probléma. És virág. Ez nagyon rendes tőled. - mosolygott Cady kínosan.
- Tudod, a remény szimbóluma, hogy minden tökéletesen alakul.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - ragyogott fel Cady arca. - Egyébként tudom. A liliom a kedvenc virágom.
- Tudtam, olyan liliomos csajnak tűnsz. Egyébként, rengeteg rejtett mélységem van, amiről nem is tudsz. - kacsintott Milo.
- Ha nem mész el gyorsan a csajos estéről, az egyik mélységben találod a bakancsom. - szólaltam meg a kínos ölelkezés után először és vidáman meglengettem a lábbelim.
- Hacsak Cady nem akar behívni. - szólalt meg reménykedve az én rejtett érzelmekkel rendelkező barátom. 
- Milo, nagyon édes volt tőled a virág, tényleg. - simította meg a vállát - ez csak egy dolgot jelent... - De tiéd az egész kedd éjszakám. Viszont Lilo már tíz éve vár erre az estére. - ez az! Úgy tudtam.

Milo értetlenkedve állt az ajtóban, sőt, a meglepődöttségtől még a szája is tátva maradt.

- Ez azt jelenti, hogy menj haza és mosogass el. - léptem el mellette és becsuktam a száját. Cady bocsánatkérően mosolygott és elment, hogy a csokrot vízbe rakja. Mikor már elég messze járt, egy apró örömtáncot lejtettem az ajtóban, ami némi csípőrázásból és csápolásból állt.

-  Megnyertem a fogadást.

-  Mert tíz év előnyöd van! Régen lekoppintott volna. - jelentette ki magabiztosan.

- Menj és sírd magad álomba magzatpózban. - a válaszomat megspékeltem még egy fintorral is, amivel valószínűleg úgy nézhettem ki mint egy hét éves kislány. Aki látta ezt az arcot azt hihette, hogy sírok...vagy, hogy szorulásom van.
- Te egy nagyon gonosz nő vagy. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, majd összeszűkült szemmel bámult rám. Viszonoztam a pillantását.
Sosem voltam jó ebben. Amikor így kellett néznem, mindig a szemüveglencsén lévő apró karcokra zoomolt a szemem. Milo sem jobb benne, mindig elneveti magát a másik arcán.
- Ugye nincs harag? - kérdeztem végül, mikor már egy kicsit lecsendesedtünk.
- Dehogy, hiszen én készülök elcsábítani a legjobb barátnődet.
- Hát ez az!
- Jössz már?  - kiabált ki Cady.
- Igen! - kiáltottam és ezzel a lendülettel bezártam az ajtót a kíváncsi Milo előtt.
Egészen a nappaliig meneteltem, ahol az egyik fotelbe ledobtam a kis utazómat és vártam a házigazdára. Történetesen a konyhából sprintelt ki és egészen a dohányzóasztalig száguldott, hogy az ott uralkodó káoszt minél hamarabb beszüntesse.
- Ne haragudj a kupiért még nem volt időm összepakolni. Egész délután dolgoztam. - pillantott rám bocsánatkérően, miközben egy percre sem állt le a pakolással. - Egyébként mi volt ez a virág akció. Máskor is csinál ilyet? 

- Nem jártál még nálunk. - nevettem fel kínosan és segítettem elpakolni a rengeteg esküvői magazint. Magazin? Milo örülne.. - Hidd el engem is meglepett. Egy percre álltunk meg és utána egy csokorral tért vissza. 

- Szerinted Ő ezt tényleg komolyan gondolja? Mármint helyes és rendes srác és még soha senkitől nem kaptam virágot. De szerinted nem túl korai ez? - nézett rám tanácstalanul. Óó csajszi...randi tippeket biztos nem tőlem kellene kérned.

De ez titkos információ, szóval pszt. 

Átgondoltam a választ. Cady az igazat akarja hallani. A gáz csak annyi volt, hogy én sem tudtam mi igaz és mi csel Milo tetteiből. De ismertem a srácot, sosem teperne ennyit egy nőért.

Ez bizony komoly.

- Szerintem komolyan gondolja. Ábrándozik rólad, amit gyakran ki is mond. Ő még soha senkinek nem vett virágot, de nekem is nagy meglepetés volt, mikor elmondta a liliom mit is jelent.

- Bunkó vagyok. - elraktuk a magazinokat és terveket, majd leültünk a kanapéra. - Ugye téged nem zavar, hogy kedden találkozom vele? Úgy értem tudom nincs köztetek semmi de mégis a legjobb barátod. 

- Miért lennél bunkó? Mert elküldted? Cady, hidd el nem zavar. Mint minden barát én is féltem Őt és téged is féltelek, hogy ebből mi sül ki, de szeretném ha boldogok lennétek, akár együtt, akár külön. - elcsendesedtem. - Ez furcsán hangzott, ugye? - hallgattam el hirtelen. Miért beszélsz ennyit Lilo? Hallgass el néha korábban, baszki!

- Talán, egy kicsit. - mosolygott. - Ez az egész fura, hogy itt ülsz velem szemben. Még mindig alig hiszem el. 

- Tudom, mit érzel. Milot a mai napig kérdezgettem, hogy tényleg egy olyan esküvőn találkoztunk újra, ahová beszöktünk? - felnevettem. - De a legjobb döntés volt, hogy bevállaltam. 

- Egyébként tulajdonképpen miért is szöktetek be? Honnan jött az ötlet? - állt fel hirtelen és a konyha felé vette az irányt. - Kérsz valamit inni? A forrócsokit későbbre terveztem. - nézett vissza rám a válla fölött.

- Valami citromosat, ha lehet! - kiáltottam utána, de aztán én is felálltam és utána indultam. Beszéd közben a konyha pultra támaszkodtam. - Valójában ez felkerült a születésnapi bakancslistámra. Köszi - mondtam, mikor Cady elém rakta a hűsítőt.

- Születésnapi bakancslista? Jézusom, neked most volt a születésnapod! -csapott kétségbeesetten a homlokára.
- Nem rég, de szóra sem érdemes. - próbáltam hárítani. Nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát, csak mert nem adott ajándékot, hiszen akkor még nem is találkoztunk. Fölösleges lenne emiatt kiakadnia.
- Várj egy percet! - tartotta fel a mutatóujját, majd felrohant az emeletre. Míg várakoztam komótosan nekidőltem a csípőmmel a pultnak és a tekintetem bejárta a szobát. A falak kellemes barackvirág színűre voltak festve  -ne kérdezzétek honnan tudtam, egyszerűen éreztem, hogy a falak barackvirág színűek. Igaz, hogy még csak a nappalit és a konyhát láttam testközelből, de azonnal beleszerettem. Modern volt a berendezés, mégsem estek túlzásba, meg volt az otthon melege. És arról a kényelmes kanapéról még nem is beszéltem.
Álom lakás. Egy kicsit sem hasonlított a mi otthonunkhoz.
Jó, szerettem azt a lakást, de itt csak körbe kell nézni és egyből beleszeretsz a helybe.
- Nem régiben vettem meg ezt a könyvet. Igazából annyira nem is tetszett a fülszövege alapján és el sem olvastam de valamiért azt éreztem meg kell vennem. Szóval boldog szülinapot! - tért vissza Cady és felém nyújtotta a rögtönzött ajándékot.
- Cady, tudod, hogy nem kell ajándékot adnod.. - hárítottam, aztán letekintettem a felém nyújtott könyvre - Jézusom, pardon az Biff evangéliuma? - néztem tátott szájjal a sárga borítóra. A jobb kezem automatikusan a könyv felé nyúlt, majd visszahúztam. A zsigereim tudták, hogy ezt a könyvet akarom megszerezni hónapok óta. Hónapok óta. Erre itt hever az orrom előtt.
- Szülinapod van, vagyis volt. Szóval kell. - torpant meg. - Igen, az. - lepődött meg, hogy már a borítóról felismertem a könyvet. Ez van. Christopher Moore fanatikus vagyok. De nem csak ez okozta a sokkot, hanem az is, hogy érezte, nem kell sokáig győzködnie az ajándékkal kapcsolatban.
- Tudod mióta meg akarom venni ezt a könyvet? Eszméletlen. Az író tuti beszívva írja a könyveit! - nevettem fel, majd mikor megláttam, hogy Cady értetlenül mered rám inkább befogtam. - Imádom, köszönöm. - mondtam egyszerűen és megöleltem.
- Szívesen. - látszott rajta, még mindig nem érti miért lettem ennyire lelkes egy könyv láttán. 
- Oké. Tíz évet kell bepótolnunk szóval mesélj! - ezzel a kanapéra vetettem magam - mondtam már, hogy kényelmes? - és türelmetlenül meglapogattam a helyet magam mellett. Cady leült mellém, térdeit a mellkasáig húzta, nagy levegőt vett, majd mesélni kezdett. 
- Hát. A tábort követő nyáron Los Angelesbe költöztünk, mert apa ott kapott munkát. Tudod elég fura volt a borús idő után megszokni az örök napsütést. - nevetett fel. - Aztán pont a középsuli előtt vissza költöztünk Roystonba. Gimibe jártam aztán mikor leérettségiztem ide költöztem. - az arca csak úgy sugárzott a büszkeségtől. Ebbe a házba költözött érettségi után? Eszembe jutott az én lakásom, ahová érettségi után költöztem, így az én arcomon egy csöppnyi undor tükröződött. Lilo, összpontosíts! - Jelentkeztem egy rendezvény szervezői tanfolyamra, amit egy év alatt elvégeztem. Aztán most itt vagyok. - csapta össze a tenyerét, amiből rájöttem, hogy ennyi volt az idézőjeles esti mese.
- Jaaaj Cady, ez annyira rövid! - nevettem fel. - Ki volt a legjobb barátod? Voltál pom-pom lány? Biztos vagyok benne, hogy voltál. Tudod, hogy imádom a részleteket. - soroltam a kérdéseimet és várakozásként a lábaimat magam alá húztam.
- Általánosban voltak barátaim de egyiket sem mondanám legjobbnak. A gimiben megismertem egy lányt, Chloet. Ő volt a legjobb barátnőm. Érettségi után valahová Ausztráliába költözött a pasijával. Megváltozott, én is változtam és már nem is beszélünk. - nevetett fel, de akkoriban ez a csalódás biztos nem volt ennyire mulatságos. - És igen, voltam pom-pom lány. Majdnem kapitány is lettem de kitúrtak a helyemről. - grimaszolt, na ez viszont még mindig annyira idegesítette és bántotta, mint régen. A jó, öreg Cady.
- Ezt nem mondod komolyan? Kitúrtak? Ha úgy táncoltál középsuliban, mint tíz évesen, akkor ez lehetetlen. - nevettem fel, mikor a rögtönzött tábori táncversenyre gondoltam.
- Talán azóta még fejlődtem is. - kacagott felszabadultan. - Hát a szőke szépség, tökéletes külsővel jobban imponált az edzőnknek.  - magyarázta és pedig egyetértően bólogattam. Én ne tudnám, csajszi?
- Most egy nagyon csúnya dologra gondoltam. - súgtam összeesküvőként.
- Hidd el. én is csúnya dolgokra gondoltam akkor!
És ezután lefagytam. Néztem a nevető barátnőmet és nem tudtam, mit kérdezzek. Annyi kérdésem volt, és mikor ki akartam bökni az egyiket, annyira értelmetlennek tűnt, hogy inkább hallgattam.
Mit kérdezzek?
Nem vagyok igaz barátnő. Tíz éve nem láttam és egy kérdés nem jut eszembe? 
Szánalmas, szánalmas. - dalolta egy elég idegesítő hang ott bent. De annyira igaza volt!
- És..hm..jól megy a rendezvényszervezés? Mármint, hogy sokan kérnek fel vagy vannak nyugisabb időszakok?  - oké, ez nem volt olyan gáz kérdés.
- Nem panaszkodom. Igazából változó. Van mikor csak kisebb bulikat kell szerveznem de itt volt most például Zayn-ék esküvője, most pedig egy nagy jótékonysági gálán dolgozom. - ragyogott fel az arca.
- Tényleg? És melyik alapítványnak lesz?
- Ne nevess ki, de fogalmam sincs egyenlőre. - pirult el. - Annyit tudok, hogy valami állatvédő liga szervezi. - vont vállat.
- Egyem meg! És lehetne olyat csinálni, hogy aki örökbe fogad egy állatot az kap egy pici tappancs matricát a ruhájára! - lelkesedtem fel. Aztán rájöttem, hogy megint hülyeségeket beszélek és befogtam.
- Hé ez nem is rossz ötlet. - vidult fel. - Ezt le kell jegyeznem. - mondtam már, hogy a fantáziám egy kész aranybánya?
- És mikorra kell megcsinálnod? - érdeklődtem. Tudatni akartam vele, hogy ha bármilyen ötlet-válsága van és ott leszek és minden hülyeséget kimondok, ami eszembe jut.
- Egy hónapot kaptam az előmunkálatokra. Aztán jön a rendes szervezés. - mosolygott.  
- És ennyi idő elég egy ilyen hatalmas parti megrendezéséhez? - döbbentem le. Egy hónap kell mire rászánom magam a nagytakarításra. Egy hónap alatt megszervezni egy partit, aminek a témája is komoly, hiszen életek is múlhatnak rajta. Igen, egy ilyen melóhoz Cady idegei tökéletesen megfelelnek.
- Kedden találkozom az igazgatóval vagy kivel. Ott megbeszélünk pontosan minden részletet. A helyszínt, az ételeket, bárt. Aztán már csak körbe kell telefonálnom, le kell foglalnom a helyszínt. Szóval elég lesz. - magyarázta, majd gondolkodóba esett. Végül kiült az arcára a pánik. - Remélhetőleg. - tette hozzá elbizonytalanodva.
- Ne izgulj, minden rendben lesz. - simogattam meg a hátát nyugtatásképpen.
- Hát remélem, így lesz. - mosolygott. - Nincs kedved majd eljönni?
- Nem is tudom...lehet hülye kérdés... de mehetek egyáltalán? - nevettem fel kínosan. Én, Lilo Fitzberg soha többet nem öltözöm ki. Ezt megfogadtam és ezt az egy ígéretet tartottam alkalmasnak arra, hogy be is tartsam.
Ez volt az egyik indok. A másik pedig Milo. Nem akartam, hogy azt érezze, hogy Cady kitúrja, mert van tíz év előnye. Nem akartam, hogy elhanyagolva érezze magát. Milo volt az egyik legjobb barátom és nem hagyhattam csak úgy el!
- Hahó! Én szervezem. Visszamondom, ha legalább egy embert nem vihetek magammal.
- De én nem tudok olyan sokat adományozni, mármint fogok..de nem sokat..Ez nem kritérium? És van még valami. - néztem rá komolyan. Most lököm le a Milo-bombát.
- Megijesztesz, mikor ilyen arcot vágsz  - nézett rám félősen Cady.
- Ha én megyek Milo is jönni akar...Ő viszont még jobban le van égve... - ez nem volt annyira igaz. Mindenki jobban állt anyagilag, mint a blogjavító, szemüveges vörös csaj - igen, ez én vagyok. 
- Hm, találunk valami megoldást ne félj!
- Mindegy beszéljünk másról! Anyudékkal mi a helyzet? - váltottam gyorsan témát.
- Jól vannak. Öregszenek. - nevetett fel. - Emlékszel még Margo nénire, aki mindig száraz kekszet adott nekünk? A táborban meséltem róla.

- Persze. Mindenre emlékszem. Vele mi van? - érdeklődtem.
- Hát még mindig minden nap képes áthívni anyuékat.
- Azért ez egy idő után már fárasztó és unalmas! - nevettem fel és belegondoltam mi lenne velem, ha Mrs. Thompson mindennap áthívna magához, hogy igyunk teát egy csöppnyi tejjel - német vagyok, életemben nem ittam teát tejjel - mellé pedig együnk egy kis kekszet, kefélgessük a macskáit és beszélgessünk az aznapi időjárásról. Vagy a tegnapiról. Esetleg a móka kedvéért hasonlítsuk össze a kettőt. 
Lehet, hogy nem ülnék itt.
- Igen az. Apunak elege is van belőle, de anya úgy gondolja illetlenség lenne nem elfogadni a meghívást.
- Apud mindig is kemény arc volt, hidd el, előbb-utóbb, de kitör Margo szorításából - nevettem fel, majd feltört egy-két röfögés is. Félénken Cadyre pillantottam, aki ugyanúgy nevetett tovább.
- Vagy ki tudja. 
- Amúgy egyedül laksz? Vagy neked is van lakótársad? - azért elég frusztráló egy ekkora házban egyes-egyedül élni.
- Egyedül lakom. Vagyis egy darabig a barátnőm itt lakott, míg nem talált magának lakást.
- Hogy-hogy elköltözött? 
- Csak rájöttünk, hogy képtelenek vagyunk együtt élni. - nevetett fel - És amúgy is, csak ideiglenes volt. 
- Arról a csajról beszélsz, aki a Wc-n volt, mikor hoztam a pizzát?- elmélkedtem hangosan.
- Igen. - és ezután a nevetésünktől zengett hosszú ideig a ház.
Hangos kacajunkat a csengő szakította félbe.
- Vársz valakit? - kérdeztem megszeppenten. 
- Nem! Fogalmam sincs, hogy ki lehet az. - vágott értetlen arcot, majd mikor az ismeretlen látogató konkrétan ráfeküdt a csengőre, felállt, hogy ajtót nyisson.
Add Uram, hogy egy biztosító legyen! Nem szeretnék társaságot én akkor tuti nem tárom fel a lelkem. Ó bakker.
Este háromnegyed kilenckor? Egy biztosító? - milyen okos ez a belső hang, majd inkább az ajtó felől áramló hangokra, neszekre figyeltem.
- Szia Cady! - üdvözölte barátnőmet vidáman egy érces, ám annál kellemesebb hang.
- Hát Ti mit kerestek itt? - Ti? Jézusom hát többen vannak?

Nyolcadik fejezet.

"Vannak emberek, kiknek jelenlétében táncra perdül a lelkünk."

- Mégis mit csináljunk most? - néztem ijedten Lilo-ra.
- Muszáj lesz kimennünk. - szorította meg kezemet bátorítóan.
Mintha csak helyet cseréltünk volna. Ő bátorított engem, én pedig rendesen összecsináltam magam a félelemtől. Mikor kiléptünk a raktárból Louis feszült, Eleanor undort tükröző, Milo pedig aggodalmas arcával találtam szembe magam. Ebből mi fog kisülni?
- Ez most mi akart lenni? Az az életcélod, hogy nekem keresztbe tegyél? Nem elég, hogy játszod az eszed de a barátnőmet is megalázod? - esett nekem rögtön Louis, miközben idegesen hadonászott a kezével. - És mi ez a Mr. és Miss. Dugott valami duma? Te mégis kinek képzeled magad? - vette célba Lilot, aki idegességében fel-alá mászkált.
Mikor Lilot kezdte szapulni valami elpattant bennem és ismét erőre kaptam.
- Még, hogy én keresztbe tegyek neked?! Te eszednél vagy Louis? Hetek óta levegőnek nézel és ezek szerint hülyének is. - kezdtem el kiabálni és az ezek szónál Eleanorra mutattam. - És még te vagy felháborodva? Lilot pedig hagyd ki ebből!
- Ne hagyjon! - állt mellém bátran barátnőm, amitől még erősebbnek éreztem magam. - Azért mert kimondom a véleményem? Nem érdekel, hogy engem hogyan alázol meg, világos? De Cady a legjobb barátnőm. Nem csak Őt verted át, hanem életed nagy szerelmét is! - minél többet beszélt hangja egyre hangosabb lett, majd gúnyosan El felé fordult. - Először el kellene gondolkoznod azon, hogy itt ki is a képmutató és ki nem.
- Már ne is haragudj de te itt vagy valaki? - még a süket is kihallotta volna a maró gúnyt Eleanor hangjából. Komolyan arra pályáztak, hogy felrobbanjak. - Nem én tehetek arról, hogy engem választott nem pedig Cadyt.
A könnyek úgy marták a szememet, mintha egy lavor sósavat öntöttek volna bele. Kellett néhány pillanat, hogy helyre hozzam lélegzésemet, majd ismét kitörtem.
- Te most fogd be! - förmedtem a lányra, akinek az arcán a gúnyt felváltotta a meglepődöttség.
Nem tudtam tovább mondani, mert Louis megelőzött.
- Képmutató? Tisztában vagy te a szó jelentésével? Engem vádolsz azzal, hogy képmutató vagyok? Itt egy ember képmutató, és az nem más, mint a rózsaszínbe bújtatott "barátnőd". - az utolsó szót gúnyosan megnyomta. - Nem elég, hogy téged is becsempész ide, de még ezt a hímringyót is, hogy utána mindenkinek az orra alá dörgölje, hogy azonnal a karjába ugrott.
- Ki itt a hímringyó? - hördült fel az eddig csendben álldogáló Milo és rögtön Louis felé vetette magát.
- Milo! - kiáltott Lilo és még az utolsó pillanatban kapta el a fiú karját és vonszolta valamivel arrébb.
- Az addig oké, hogy engem sértegetsz de Őket ne merd! Ők nem tehetnek semmiről. Te voltál az, aki játszott velem és még te mersz engem ócsárolni?! Úgy látszik nagyon félreismertelek Louis. - hangom a mondat végén elcsuklott, de próbáltam nem elereszteni magam előttük.
Nem akartam megadni nekik ezt az örömet.
- Te ismertél félre engem? - elengedte újdonsült barátnője kezét és két lépéssel közelebb jött hozzám. - És én mit mondjak? Azért, mert nem jöttem össze veled és nem minden úgy alakult, ahogy te azt eltervezted, nem csak engem de Eleanort is megalázod. Kifecseged a titkainkat. Komolyan Cady, hát semmit nem jelentettem neked? - arcán némi fájdalmat véltem felfedezni, mintha még Ő csalódott volna bennem és Ő lenne az áldozat nem pedig én.
- Te akarsz vádaskodni? Te? Nem azzal van a baj Louis, hogy nem akarsz engem, hanem azzal, hogy ezt így kellett megtudnom. - ingerülten mutattam Eleanor felé. Nem bírtam tovább tartani könnyeimet így azok patakban folytak végig arcomon. - Sajnálom, ha nem tudok jó véleménnyel lenni róla azután, amit veled tett. Csak az fáj, hogy én mindig melletted voltam és mégis ezt kaptam. - a lehető legközelebb mentem Louishoz és egyenesen a szemébe néztem. - És tudod mit? De. Rohadtul sokat jelentettél nekem... egészen eddig. - ingerülten kikerültem és a lehető leggyorsabb tempóban - már már futva - távoztam a helyszínről.
- Azt a büdös. - hallottam még Lilo meglepődött hangját. - Hé Cady, várj! - kiáltott utánam de eszemben sem volt megállni. - Gratulálok! Elvesztettél egy olyan embert, aki feltétel nélkül szeretett, úgy ahogy vagy! - méterekről is lehetett hallani Lilo kiabálást, de abban a pillanatban még az sem érdekelt, hogy bárki meghallhatja.
Még inkább szaporázni kezdtem lépteimet miközben a földet bámultam. Hogy tehette ezt velem? Velem, aki bármi volt mindig mellette állt. Gondolataimból egy erős és kemény mellkas szakított ki.
- Hé Cady! Miért sírsz, Ő meg ki? - nézett el vállam fölött Zayn, utánam loholó barátnőmet figyelve.
- Izé.. én vagyok a... kisegítő? - bizonytalansága miatt kijelentése kérdésbe fordult.
Ha nem abban a helyzetben lettünk volna, amiben valószínűleg még nevettem is volna.
- Ő Lilo, és Louis meg Eleanor .. - képtelen voltam egy értelmes mondatot kinyögni csak dadogtam össze-vissza.
- Skizofrén a csaj, hogy ennyi személyisége van vagy egyszerűen te nem tudsz beszélni? - nézett hol rám hol pedig Lilora aggodalmasan. - Várj! Lilot mondtál? - szinte láttam arcán a felismerést.
Barátnőm elfelhősödött tekintettel emelte fel kezét és intett Zaynnek.
- Kikérem magamnak, hogy skizofrén vagyok. Ha az volnék már rég ráborítottam volna valakire az asztalt és talán még a szemét is kikapartam volna.
Zayn csilingelő nevetése szinte zene volt füleimnek.
- Igen, Ő Lilo. - összeszedtem magam annyira, hogy tudjak rendesen, érthetően beszélni. - Egy véletlen során megtaláltuk egymást. Pont itt.
- Nagyon örülök. - nyújtott kezet Lilonak, aki mosollyal arcán fogadta az üdvözlést. - Sokat hallottam már rólad.
- Én is örülök. Én is sokat hallottam már rólad... de azokat a sztorikat inkább nem akarod hallani.
Zayn gyanakvóan kezdte méregetni Lilot, mint aki attól fél, hogy mindjárt a nyakába ugrik és azt sikoltozza Inkább engem vegyél el! .
- De mi van veled? - fordult felém legjobb barátom, amitől ismét rám tört a sírógörcs. - És mi van Louisval meg Eleanorral? Egyáltalán Eleanor mit keres itt?
- Ő Louis titkos barátnője. - sóhajtottam fáradtan, mert már elegem volt az egészből.
- Hogy Eleanor? Most viccelsz? Hol vannak?
- A raktárháznál. - mutattam hüvelykujjammal az említett épület felé. - Hová tűnt a barátod? - néztem Lilora.
- Igazából nem tudom, én csak szaladtam utánad. De valószínűleg ott maradt.
- Csak nekem van rossz előérzetem?
- Attól függ, honnan nézzük. Louisnak szar, mert beveri a képét. De legalább kiáll érted, ami aranyos. - egy ismeretlen fiú kiáll értem.
Tíz perccel korábban tényleg randira hívott? 
- Szerintem jobb, ha megnézzük Őket.
Miközben visszafelé sétáltunk a gondolatok egymás lökdösték az agyamban a középpontba jutás érdekében. Itt volt az, hogy megtaláltam rég elvesztett barátnőmet, ami miatt az égig kéne szállnom örömömben. Itt van Louis, aki megcsalt. Megcsalt? Hisz nem is voltunk együtt. Oké, képletesen megcsalt. Aztán itt van Lilo barátja, aki helyes és kiállt értem, ráadásul randira is hívott. Mert gondolom az egy meghívás volt. Halkan hallottam, ahogyan Lilo és Zayn beszélgetnek.
- Hogy értetted azt, hogy sokat tudsz rólam?
- Ne nézz őrültnek de szerintem minden fanfictiont olvastam rólad. - Liloból egy jó izű nevetést tört fel gondolom Zayn arckifejezése miatt. - Ne ess pánikba! Nem vagyok fanatikus, a munkámból adódik. Egyszerűen a történeteken keresztül annyi információt tudtam meg rólad, ami több mint sok. Tudom hány tetoválásod van és, hogy azoknak mi a jelentése. Tudom hány kiló vagy és azzal is tisztában vagyok, miért vagy csont sovány bizonyos hónapokban.
Az eszmecsere közben visszaértünk a házhoz, ahol Milo nyugodtan üldögélt egy kis padon és egy pohár pezsgőt kortyolgatott.
- Hová tűntek?
- Kikre gondolsz? - nézett fel poharából. - Pierre most szaladt be aprósüteményekért.
Olyan nyugalom volt az arcán, mintha semmi sem történt volna.
- Louisra és Eleanorra.
- És Ő ki? - súgta nekem Zayn.
- Milo vagyok. A nem hímringyó. - állt fel és nyújtott kezet Zaynnek, aki vonakodva de viszonozta. - Ja, hogy Ők. - kortyolt még egyet pezsgőjéből. - Elmondtam Louisnak, hogy egy ocsmány féreg és ilyet csak egy idióta tapló lesz. Aztán a csajhoz fordultam és elmondtam neki, hogy nagyjából két hónap múlva Ő is így fog kiabálni, mint te. - intett felém poharat fogó kezével. - Aztán kiakadtak és leléptek.
- Komolyan képes volt jelenetet rendezni azok után, hogy Ő volt a szemét? - homlokát dörzsölte Zayn, mintha Ő szégyenkezne barátja miatt.
- Nem, Cady poénból szaladt el bőgve. - forgatta szemét Lilo.
- Sajnálom srácok ezt az egészet. - felém fordult, két kezébe fogta arcomat és úgy beszélt hozzám. - Minden rendben lesz, oké? Ha vége ennek az egész esküvős dolognak ígérem, hogy egy délutánt rád szánok és kibeszélünk mindent. - magához ölelt. - Bár lehet előbb fog sorra kerülni az az idióta. - elengedett és Liloék felé fordult. - Ti pedig érezzétek jól magatokat.  Fel a fejjel kislány, megtaláltad a barátnődet. - mosolygott majd vissza ment az ünneplők közé.
- Majomarc és Louis miért nem ilyen kedvesek? Nem is akadt ki, hogy itt vagyunk. - hirtelen nevetni kezdett. - Bár lehet, hogy túl boldog ahhoz, hogy ilyen dolgokon fennakadjon.
- Tudod Liam is kedves, csak szereti, ha minden tökéletes. Egyébként köszönöm, hogy kiálltál mellettem. - barátnőmhöz léptem és teljes erőmből megöleltem. - És neked is köszönöm Milo. - mosolyogtam az említett elé.
- Ezt meg sem kell köszönnöd. - mosolygott Lilo.
Hirtelen ott termett mellettünk Milo és mindkettőnket egy nagy ölelésbe vont.
- Minden nőért kiállok, akik ennyire szexisek.
- Szexista barom. - nevetett Lilo, mire mi is csatlakoztunk hozzá.

xxx

Hajnali négy van, a kapuban állunk és éppen búcsúztatjuk a vendégeket. Velem szemben áll Perrie és Zayn, mellettem pedig Lilo, Miloval és a másik három fiúval. 

- Köszönjük ezt a remek éjszakát. Maga nagyon tehetséges. - szorította meg a kezemet egy idősebb hölgy, ami igencsak megmelengette szívemet. Nagyon fiatal voltam még és rettentően jólesett mikor elismerték a munkámat. 

- Köszönjük, hogy eljöttek. - kántálta mellettem Lilo, mint akinek kötelező lenne. 

Megmosolyogtam, ahogy mellettem állt csapzottan és hulla fáradtan de még mindig nekem segített. 

Sorra távoztak a vendégek, aztán mikor oldalra néztem csak azt láttam, ahogyan Rita Ora Miloval beszélget.
- Milonak horogra akadt. - böktem Lilot oldalba és Milo felé intettem.
- Kiakaszt, hogy neki mindig van valami, pontosabban valaki a horgán.
Nevetésben törtünk ki, de rögtön el is hallgattunk, amikor egy újabb vendégsereg indult meg a kapuk irányába.
- Kérem fiatal ember, amilyen rendezvényen maga ott van oda hívjanak el engem is. Maga egy igazi Fred Astaire.
Milo zavarában csak a nyakát vakargatta és kedvesen mosolygott a nénire, aki miután megpaskolta a karját tovább vonult. Alig bírtuk vissza tartani a nevetésünket; már mindketten paradicsom vörös fejjel álltunk a kapuban.
- Tudod be kell vallanom valamit - fordult Ritához komoly arccal. - Igazából nekem van egy másik nőfaló oldalam. Te nem az igazi személyiségemet ismerted meg. - vigasztalóan a szőke lány vállára tette kezét, aki értetlen fejjel állt Milo előtt, majd sarkon fordult és szó nélkül kisétált a kapun.
Szegény lány.
- Hé! - a semmiből termett előttem Milo és a derekamnál fogva magához rántott. - Elutasítottam érted egy hírességet. Ha kedden felültetsz, beszököm a lakásodba és álmodban csinálok rólad valami ciki képet, amit aztán feltöltök a twitteremre. Több ezer követőm van. - kacsintott.
Meglepett fejjel álltam továbbra is karjai közt.
- Nem tudom mennyi sikered van, ha így hívsz randira lányokat. - nevettem el magam kínomban.
- Eljössz kedden?
- Jesszus valami kaparja a torkom. - fintorgott Lilo. - Inkább megyek és iszok valamit.
Életemben egyszer éreztem magam ennyire zavarban fiú mellett. Mikor Harry véletlen rám borított egy pohár vizet rajtam pedig fehér póló volt. Az egész banda ott volt.
- Szóval akkor eljössz?
- Ha igent mondok elengedsz? - nevettem.
- Talán.
- Akkor igen. Randizom veled kedden.
Egy hatalmas mosoly terült el arcán.
- Látod, most is sikeres voltam.
Mosolyogva húzódtam el tőle, hogy visszaigazítsam combomon felgyűrődött ruhámat.
- Keressük meg Lilot! - mosolyogtam és el is indultam a bár felé, ahol azt láttam, hogy - ismét - Liammel veszekszik valamin. A mozdulataik ordítottak arról, hogy nem bírják egymást.
- Nem hiszem el! Te komolyan bevedelted az utolsó piát?
- Mi az, hogy bevedeltem? Tíz perc tíz másodpercet vártam arra, hogy megjelenjen a tulajdonosa. Nem jött így megittam. Egyébként is már nagykorú vagyok. - vágott vissza Lilo.
- Szerinted avatkozzunk közbe? - súgtam oda Milonak ugyanis a két vitatkozónak fel sem tűnt, hogy ott vagyunk.
- Akkor sem volt jogod ahhoz, hogy megidd az italomat! 

- Szerintem hagyjuk hadd tombolják ki magukat. - kaptam oldalról a választ.
- Jogok? Milyen jogok? Tudod mihez van jogom? Jól felképelni téged és ezt az Y poharat feldugni oda, ahol csak az urológus jár!
- Na jó, talán most már közbe avatkozhatunk. - indult meg Milo feléjük.
- Igen? Igen?! - lépett egyel közelebb Liam Lilohoz, ami már kissé kezdett félelmetessé válni.
- Ennyi szó van a repertoárodban, hogy igen? - élcelődött tovább barátnőm.
- Most komolyan azon veszekedtek, hogy Lilo megitta az italodat? - léptem közéjük és néztem egyenesen Liam szemébe. - Miért nem kérsz magadnak másikat?
- Azért mert ezek voltak az utolsó alapanyagok. - emelte fel ingerülten Liam a poharat.
Kérdőn Lilora néztem, aki csak megvonta a vállát.
- A pultos fiú azt mondta már tíz perce nem jöttek érte, gondoltam akkor megihatom.
- Ennyi erővel a kocsimat is elvihetnéd mert már órák óta nem nyúltam hozzá. - csapkodott mellettem Liam.
- Te most tolvajnak nevezel? - hördült fel barátnőm.
- Befognátok egy percre? - kiáltottam el magam, mire mind a ketten csendbe maradtak.
- Imádom a domináns nőket. - vihogott arrébb Milo, mire mindannyian egy Ezt most komolyan gondoltad? tekintettel néztünk rá.
- Toby biztos nincs több alapanyag még egy koktélhoz? - fordultam a pultos sráchoz, aki serényen törölgette a poharakat.
- Sajnálom Cady, a maradék jég is ebbe ment bele. Bocs srácok. - nézett veszekedő barátaimra majd elvette azt a bizonyos Y poharat, hogy elmosogassa.
- Látod?! Ez a te hibád!
- Mehetünk szívem? - jelent meg Sophia Liam mellett a semmiből.
Vajon kin lógott megint?
- Persze. - morogta majd még egy utolsó gyilkos pillantást követően távoztak a helyszínről.
Lilora néztem, aki mintha némi csalódottsággal bámulta volna a távolodó párt.
- Lilo? Minden rendben?
Nehezen, de sikerült elszakítani tőlük tekintetét.
- Mi? Persze. - mosolygott, de mosolya nem érte el a szemét.
Itt valami nem stimmel.



Így utólag is bocsánatot kérünk azoktól, akik hittek Cady és Louis kapcsolatában. Minden szépen lassan alakulni fog, Lilo és Cady is kezd összemelegedni és szépen lassan minden ki fog forrni. A One Direction sem fog eltűnni, ne féljetek! Louist pedig ne utáljátok! :)
Köszönjük a kommenteket és a jó, biztató szavakat, amiket tőletek kapunk. 
Imádunk titeket. xx

Hetedik fejezet.

Az igaz barátokat arról ismerjük fel, hogy osztoznak velünk örömünkben és bánatunkban egyaránt.

- Eleanor? - szakadt fel Cadyből a kérdés.
Szemei és szája elkerekedtek és döbbenten nézett a barna hajú jövevényre. Ő maga megtorpanva nézte ezt az összeröffenést; két síró lányt, egy magas barna hajú fiút, aki a kezét a meghatottságtól a szívére helyezi, három srácot, akik valamivel hátrébb állnak és egy ideges fiút, akinek a mogyoróbarna szemei nem is látszanak, annyira ráncolja a szemöldökét.
Isten óvja Angliát!
- Öhm, bocsánat. Nem akartam semmit sem megzavarni. - hebegte vörös arccal.
- Nem történt semmi. - szólaltam meg egy kisebb mosollyal az arcomon.
- Csak Louishoz jöttem. Jössz kicsim? - az arca a kicsim szóra csak úgy ragyogott. Ellentétben a jobb oldalamon álló barátnőmével; a szemei egyre jobban csillogtak, a tekintete elfelhősödött. Mintha összetört volna szíve.
- Persze. - ezzel Louis széles vigyorral az arcán, ügyet sem vetve ránk tovább állt. Kezét Eleanor derekára fonta és vissza sem nézve elsétáltak az ünneplők közé.
Cady hirtelen felém fordult. Szemeit szorosan összezárta és valamelyest halkan kapkodta a levegőt.
Ennyi év távollét után is, tisztán élt bennem az az egy alkalom, mikor ugyanezt csinálta. A táborban egy rozsdás szeg állt a lábába, és egy injekciót adtak be neki éppen. Az asztalon térdepelt, ugyanígy szorította a vállam, és úgy kapkodta a levegőt, mintha asztmás volna.
Hirtelen megrázta magát és egy ragyogó mosolyt vetett felém.
- Annyira örülök, hogy itt vagy! - mondta Cady.

- Legalább van, aki örül. - motyogta Liam elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja.

- Én is. - mondtam ki hangosan, visszafojtva a visszavágást, amely már a nyelvem hegyén táncolt.

Hogy be tudnék mosni arra a markáns állára. De mekkorát!

- Elképesztő, hogy a véletleneknek mekkora szerepe van, nem igaz? - kérdeztem mosolyogva. Magamban felidéztem az első találkozást - az is a véletlenre alapult.

- Így van. - nevetett fel Cady. Kék szemeiben a könny és azt hiszem, a boldogság is felcsillant. - Ugyanaz vagy, aki voltál. Mégis, mintha más lennél. - mondta, miközben kibontakozott az ölelésemből. A kezemet még mindig fogta, ám hátrált néhány lépést, így a karunk teljesen nyújtva volt és onnan szemlélt. - Ugyanaz a vörös haj, legalább a szemüvegedet lecserélted.

- Nem tudtam volna a Harry Potter fazon mellett megmaradni. Durva volt, hogy a film megjelenése előtt csúfoltak miatta, utána meg én voltam Hermione és Harry egyvelege, mert olyan szar szemüvegem volt! - nevettem fel az emlékek hatására. - Sőt, tizennégy felett már a szeplő sem volt ciki.
- Az sosem volt ciki, Lilo! Én mindig mondtam. - mosolygott rám Cady.
- Te semmit sem változtál, Schnuki. Ugyanaz a lelkes és energiabomba ember vagy, akinek megismertelek. A rózsaszín mánia is megmaradt. - itt látványosan fintorogtam.
- Azóta enyhült. - csapott egy aprót a kezemre a barátnőm.
- De megmaradt. - végignéztem a halvány rózsaszín ruhán, a rózsaszín köves kiegészítőkön.
Cady egy aprót sóhajtott, ezzel elvonva a figyelmem a ruhájáról és az arcára tekintettem.
- Ugyanolyan vagy. És ennek elmondhatatlanul örülök. - néztem komolyan a szemébe. Mikor a tekintetünk találkozott éreztem, hogy újra ellepi a szememet a könny.
- Miért ríkatsz meg folyton? - kérdezte csillogó szemekkel Cady.
Újra egymás nyakába borutunk és úgy álltunk nem is tudom meddig. Az idő már nem volt relatív. Lehet, hogy csupán egy perc telt el, vagy tíz - nem tudnám megmondani.
- Lilo. - kocogtatta meg Milo a vállam.
- Mi az? - kérdeztem, majd se szó, se beszéd arrébb húzott Cadytől. - Mi az? - tettem fel újra a kérdést. - Valami gond van?
- Szerintem mennünk kellene. Figyelj - folytatta gyorsan, mikor látta, hogy a pánik kiül az arcomra. - nem örökre. De Cadynek is sok dolga van. Rengeteg itt az amatőr kisegítő, nagyjából két perc múlva rohannia kell. Mi meg álljunk itt díszben, idegenek között? Pont ezt akartuk elkerülni.
Gondolkodóba estem. Ezek az észérvek eszembe sem jutottak. Az agyam csak annyit fogott fel, hogy megtaláltam a legjobb barátnőmet. A szemeim előtt neon betűk száguldoztak el, melyek azt hirdették, hogy; Cady! Megvan! Buli, minden ami kell! abszolút nem foglalkoztam olyan dolgokkal, mint az illem.
- Van valami gond? - érkezett a gúnyos kérdés a hátam mögül. Összehúzott szemmel Majomarcra pillantottam, és reméltem, hogy az átkok, amelyeket éppen a fejére szórok, nem csapnak vissza rám.
- Nem hiszem, hogy sok közöd lenne hozzá. - válaszoltam felvont szemöldökkel. A tizenkilenc éves Lilo mélyen legbelül sikoltott, miszerint ne bántsam ezt a srácot. Nem érdekelt. Ez a gyerek meg akart alázni újra és újra. És ez az a dolog, amit az új, húszéves és őszinte Lilo senkinek nem enged meg többé. - De, hogy megnyugtassalak éppen távozni készülünk.
- Micsoda? - sikkantott Cady. - Nem mehettek el!
- Nem szeretnénk zavarni. - vette át a szót Milo.
- Ezzel kicsit elkéstetek, nem gondoljátok? - vágott vissza Liam. - Betörtetek a barátom esküvőjére és csak úgy minden nélkül lelépnétek?
- Csak úgy minden nélkül? - ismételtem döbbenten. - Miért, vigyem magammal az egyik szószos tálat?
- Lilo, kérlek. - sóhajtott Cady fáradtan. Az elárultak megsebzettségével néztem rá. Minden mozdulatán látszott, hogy belefáradt az egészbe. Ebbe a nevetség vitába, ami közöttem és Liam között zajlott, az esküvői herce-hurcába és valószínűleg a nemrég távozott srácból is elege van. Minden egyes mozdulata erről árulkodott és én nem akartam megnehezíteni a dolgát. Az én feladatom az lett volna, hogy segítsek rajta.
- Figyelj Liam. - vettem vissza a hangerőből és a gúnyból. - Nem kérhetünk elégszer bocsánatot a mai tettünkért, ugye Milo? - fordultam a barátom felé.
- Mi? Ja, persze persze. - habogta és elszakította tekintetét a táncolók tömegéről.
- Megkönnyítenénk a dolgot, rendben? Mi most hazamegyünk. Cady megvan a telefonszámod, holnap kereslek rendben? - meg sem vártam a választ, fordultam a két sráchoz, akik hátrébb álltak és pezsgőt kortyolgattak. - Örültem a találkozásnak. - válaszul felém emeltek a poharukat.
Búcsúzóul megöleltem Cadyt, majd az autónk felé igyekeztünk. Belecsimpaszkodtam Miloba, hogy orra ne bukjak a cipőnek nevezett borzadályban, amibe a lábam konkrétan már beledagadt. Azonban valaki hátulról megragadta a karom.

- Nem mehettek el. - szólalt meg Liam.

- Miért nem? - kérdezett vissza Milo.

- Még nem rendeztük le a dolgokat.

Elpattantam.

Eleresztettem Milot és közvetlenül Liam előtt álltam meg.

- Már miért ne lennének lerendezve a dolgok? Haver, elmondtuk miért vagyunk itt, ennél több nem kell. Fotókat nem csináltunk, nem zúdítottuk ide a több millió "jövendőbeli feleségedet", sőt még a fejedet se passzíroztam bele a tortába. Nem rondítottam bele a képekbe, szóval rajtatok kívül senkinek nem lesz arról tudomása, se emléke, hogy mi a barátommal valaha itt jártunk. Szóval, csak te parázol itt Majomarc. Német-angol állampolgárként jogom van elmenni onnan, ahol nem akarok lenni. - nyomatékosan a mellkasa közepére böktem.

- Német-angol állampolgárként, nem törhetsz be oda, ahová nincs jogod. - szűrte ki összeszorított fogai közül.

- Jó! Milo, add ide a pénztárcám. - komolyan mondom. Felháborító. Azt hinné az ember, hogy huszonhárom éves létére van annyi esze, hogy nem aggódik olyan dolgokon, amik már le vannak rendezve. - Mondjad a problémáidat kis csillag. - eközben a pénztárcámat keresgéltem a táskámban.

- Miért keresi a tárcáját? - kérdezte Niall értetlenül a mellette álló Harryt.

- Nos, Niall. Az a nagy harci helyzet, hogy drága szőrös barátod rávilágított arra, hogy nem törthetek be oda, ahová nincs jogom. Tapasztalatimból eredően, amit a CSI. Helyszínelőkből szedtem, az következik, hogy vagy börtönbe kerülök, vagy pedig bírságot fizetek a mai tettemért. Szóval dalolj, kicsi pacsirta, mennyi kárt okoztam azzal, hogy besurrantam a barátod esküvőjére? De, csak óvatosan. - állítottam meg, mikor összeráncolta a szemöldökét. - A kapott pénzösszeget szorozd be kettővel, mert Milot is hozzá kell számolni.

- Azt hiszem kihúzhatjuk az ötös tételt a listáról. - mondta nevetve Milo.

Én magam is felnevettem.

- De emlékszel, mikor azt mondtam, hogy csak azért írattad fel azt a listára, hogy neked ne kerüljön semmibe? - válaszul bólintott. - Ahhoz képest, nekem elég sokat kell perkálni miatta. - nevettem fel ismét, és a fejem fölé emeltem a pénztárcámat.
- Na idefigyelj, Te kis... - ám Liam nem tudta befejezni a mondandóját. Cady hirtelen közbevágott, olyan vehemenciával, hogy olyat még életemben nem láttam.
- Most fejeztétek be világos? Az a srác, akibe bele vagyok zúgva a nem tudom hányszoros ex-barátnőjével ropja lent, míg én itt hallgatom ezt az idióta vitát. Rohadtul elegem van. Azok az idióta kisegítők nem locsolták meg a virágokat és nézzétek meg azokat a lampionokat. Ilyen görbe dolgot még életemben nem láttam! Liam, te most befogod a szád, füled-farkad behúzod, mert én azt mondtam! Lilo - itt felém fordult és mérgesen mutogatott. - a barátoddal nem mész sehová. Nem tudnánk benneteket kicsempészni, mivel több száz fotós ólálkodik kint a kapuk előtt. Ha itt maradtok legalább mondhatjuk azt, hogy a személyzethez tartoztok. Harry ezt a feladatot rád bízom. Vidd őket hátra. Mi van?! - az utolsó mondatot már sikította, miközben kezét a jobb füléhez emelte. - Hogy nem hűt a hűtő? Holdert fel fogom akasztani!
- Gyertek srácok. - jött elénk Harry. - Mutatom az utat.

.XXX.

Száműztek minket.

Ezt teljességgel megértem. Hisz még nagyban tart az esküvői láz, a menyasszony még el sem dobta a csokrot, sőt még a harisnyakötőt sem húzta le az újdonsült férj a szájával a combjáról. Ezen mi nem lehetünk ott.

Logikus.

Na de az, hogy egy elhagyatott mellékházba - ahogy otthon neveznék, nyári konyhába -  távol a vendégektől és a friss levegőtől eldugni minket, na az már nem volt fair.
- Utálom. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Milo, mikor már kerek harminc perce dekkoltunk a lyukban.
- Nem kerülök címlapra, az tuti!
Milo a telefonját nyomkodta, és pedig a nemrég történteken gondolkodtam. Elképesztő, hogy megtaláltam a legjobb barátnőmet. Szavakkal leírhatatlan dolgok, érzések és gondolatok kavarogtak bennem, de ezt az idilli képet folyamatosan megtörte és megzavarta barátnőm arca, mikor az az idegen lány belépett a sátorba.
Mégis, a legnagyobb fájdalmat  Louis távozása váltotta ki belőle.
Miért?
Ez a srác a volt barátja lenne?
Miről maradtam le?
- Elég sok mindenről. - motyogta Milo.
- Tessék? - néztem rá döbbenten.
- Azt suttogtad magad előtt, hogy Miről maradtam le? A válasz az, hogy sok mindenről. Cadynek valóra vált az álma. Boldognak tűnik. Kivéve, mikor Louis lelépett. De én bármikor megvigasztalom Cadyt. Csak szólnia kell. - fejezte be mondandóját barátom egy széles vigyor keretében.
- Na a perverz vágyálmokat már most törölheted, haver. Ő nem lesz egy Sarahoz hasonló lány. - ütöttem meg a vállát, aztán szelídebben folytattam. - Te is észrevetted?
- Arra gondolsz, hogy észrevettem-e, hogy Cady megzuhant a srác távozását követően? Igen, felfogtam. Azt is láttam, hogy kis híján hiperventillált. Valamint az is leesett, hogy mindebből Louis semmit nem fogott fel, vagy ha mégis rendkívül jól játssza az elérhetetlent, de ezzel csak tönkreteszi Cadyt.
- Öcsém, Te vagy Sherlock Holmes! - nevettem fel.
- Ugyan! - kacagott fel Milo. - Csak tudom, hogy neked Cady mindennél fontosabb és én foglalkozom azokkal az emberekkel, akik fontosak a barátaimnak.
- Milo. Ha nem ismernélek azt hinném, hogy ezzel a nyálas dumával ágyba akarsz vinni. - kuncogtam és a barátom vállára hajtottam a fejem.
- Sosem tudhatod. - nevetett fel és az arcát a hajamnak nevezett loboncba fúrta.
- Olyan aranyosak vagytok. - nem hiszem el! A legidegesítőbb ember a Földön ismét itt van.
- Mit szeretnél? - emeltem fel a fejem és ridegen Liam arcába bámultam.
- Csak jöttem ellenőrizni, hogy nem szöktetek-e ki a hátsó ajtón. - mondta, miközben zakóját kigombolta, így láthatóvá vált ingbe bújtatott felsőteste.
Eszméletlen látvány volt.
Hékás, én nem bírom ezt a tagot!
Kezdjük újra.
Borzalmasan...csodás látvány volt, ám hidegen hagyott. Figyelemre sem méltattam.
- Miért nem a barátnődet ellenőrződ, aki valamelyik milliomos fejét fűzi? - kérdés közben Milo felállt, és teljes vállszélességben Liam elé állt. A fiú arca megvonaglott, mintha Ő maga is látna az igazságot Milo mondanivalójában. Megsajnáltam.
Egy kicsit.
- Liam? - Cady hangja meglepetten csengett. - Zayn most dobja el a harisnyakötőt, de addig nem hajlandó elkezdeni, míg nem vagy ott. - Liam szó nélkül hátat fordított és kicsörtetett a helyiségből. Bámultam távolodó hátát. Az izmai tökéletesen kirajzolódtak a zakó alatt.
Jó, befejeztem.
Itt most Cady a lényeg.
- Minden rendben van veletek srácok? - fordult felénk széles mosollyal Cady. De engem nem tudott megtéveszteni. Mosolygott, de a szeme nem.
Féltem.
Vajon ennyi volt? Megtaláltuk egymást és kész? Lehet, hogy annyival több barátot szerzett, hogy nem is emlékszik rám igazán. Talán már rég feladta.
- Cady..beszélhetnénk? - ideges voltam. Nem tudtam beszélhetek-e vele a problémáiról. Hiszen könnyen megeshet, hogy elküld. Senki sem veszi jó néven, ha egy régi ismerős tíz év után felbukkan és javaslatokat tesz arra, hogyan is folytassa az életét, miután beütött a krach.
- Hu, de komoly lettél. - feszült mosolyt villantott, majd megindult felém. - Mit szólsz a raktárhoz? Ott nyugodtan beszélhetünk.
- Nekem megfelel. - nyögtem ki idegesen. Beléptünk a raktárba és bezsúfolódtunk két megrakott polc közé. Cadyre néztem, aki még mindig feszülten és zavarodottan mosolygott, majd belevágtam.
- Cady..én..vagyis, mi Miloval észrevettünk néhány dolgot veled kapcsolatban. - jó, eddig jó. Nem is dadogtam és nem kezdtem el csápolni a kezemmel.
- Elkenődött a sminkem, vagy mi? - rémült arcot vágott. Nem hiszem el! Itt színtiszta érzelmek játszottak, Ő meg a kinézete miatt aggódik.
- Oh Istenem - nevetés közben a homlokomra csaptam és lehunytam a szemem. - Abszolút nem ilyen...csajos dolgokról van szó... Vagyis, de mert a szíved a lényeg. - fejeztem be a mondatot, miközben magam mellé engedtem kezeimet.
- Hová akarsz kilyukadni? - félénken elmosolyodott, mikor tekintetével követte kezeimet. - Még mindig babrálod a ruhád alját, ha ideges vagy.
- Nem is! - mondtam felháborodva, de gyorsan elengedtem a ruhám szegélyét és inkább magam előtt összefűztem a karjaimat.
- Csak nem tudom, hogyan mondjam el. Oké, hogy tettünk egymásnak egy fogadalmat, de nem tudom, hogy tényleg barátok vagyunk-e még. Hogy nem adtad-e fel. És ha ezt nem tisztázzuk nem akarok beleszólni az életedbe. - böktem ki gyorsan. Karjaimat még szorosabban fűztem össze mellem előtt, mintha ez segíthetne, hogy megvédjen az olyan választól, amelyet nem akarnék hallani.
- Te most viccelsz, Lilo? Az elmúlt tíz évben nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád. Az egyetlen közös fotónk még mindig a táskámban van és a karkötőt is hordom. Sok mindenről maradtunk le, de én ezt a tíz évet be akarom pótolni! Gyerekek voltunk, mikor legjobb barátok lettünk és azóta változtunk, de még mindig ugyanúgy tekintek rád. - hatalmas mosollyal tekintett rám.  - Szóval ne félj, egyszerűen csak bökd ki!
Felbátorodtam. Tudtam, hogy mindig számíthatunk egymásra.
- Annyira örülök, hogy Te is így érzel Cady. - hangosan felnevettem és átkaroltam a nyakát. - Akkor kibököm a problémám, oké? Semmi kertelés. Egy szó. - a végén komolyan pillantottam rá.
- Csupa fül vagyok. - vetett rám egy biztató mosolyt.
- Louis.
Cady mosolya lehervadt és tekintete elfelhősödött.
- Mit akarsz pontosan tudni?
- Öö..csajok. Mi lenne ha ezt később beszélnétek meg? - hallatszott Milo hangja tompán a zárt ajtó mögül.
- Befognád egy kicsit? Köszönöm! - szóltam ki haragosan, majd valamivel gyengédebben folytattam, mikor Cadyhez beszéltem. - Azt, hogy...miért leszel szomorú a közelében? Olyan vagy, mint valami marionett bábu. Figyeltelek Cady. Ahogy mozog, Te is úgy lépsz. Figyelsz arra hogyan beszélsz és, hogy mit mondasz. Annyira igyekszel tökéletes lenni neki, holott Ő telibe szarja az egészet!
- Tudod, fogalmam sincs, hogy milyen az, mikor valaki szerelmes, de azt hiszem én szeretem Őt. Soha nem mondtuk el egymásnak, mit is érzünk, de tudtuk, hogy több van köztünk, mint barátság. És ez már azóta tart, hogy megismertük egymást...szóval két éve. De az utóbbi időben...teljesen megváltozott. Nem keresett és került, fogalmam sem volt arról, mi lehet az oka...legalábbis idáig nem tudtam. - az utolsó mondatnál könnyek lepték el a szemét, de gyorsan pislogott, ezzel megakadályozva, hogy könnyei szabad utat nyerjenek.
- Az a kis ringyó? Ugyan már! Remélem semmilyen hatással nem volt az önbizalmasra. Cady..annyi rohadt szerelmes blogot és könyvet olvastam. De ez nem szerelem. Az, hogy kerülgetitek egymást..az semmi. Ha tényleg komolyabb lettek volna az érzéseid már rég egymás elé álltatok volna. Azt is meg merem kockáztatni, hogy Louis csak bábként használt. - tártam szét a karomat.
- El-el, már akkor se veled se nélküled kapcsolatban voltak, mikor megismertük egymást. És tényleg ott voltam neki ahogy tudtam. - a forró könnyei végigcsorogtak az arcán, majd mikor tudatosult benne miért és kiért is sír, dühösen letörölte. - Elhittem, hogy köztünk komolyabb is lehetne. csak azért nem mondtam el neki, mert féltem tőle, mit reagálna...Bár lehet, hogy ha elmondom neki, nincs ez. Csak az fáj a legjobban, hogy vagy egy hónapja ez mégy és nem volt benne annyi, hogy elmondja, nem kellek neki..
- Na majd én! Tudod rengeteg előítéletem van a híres emberekkel kapcsolatban. És ez a gyerek okot ad rá!. Egyszerűen egy normális válasz vagy kérdés sem jut eszembe. neki ez miért volt jó? Csak...ugye nem feküdtél le vele?
- Mi? Dehogy. Idáig nem jutottunk..hál' Istennek. Tudod, tényleg azt hittem, őszinte az, ami köztünk van csak féltünk kimutatni az érzéseinket. De úgy tűnik, tévedtem, de talán jobb is ez így. - felelte halványan mosolyogva.
- Jobb. Persze, hogy jobb. Annyi igazi, becsületes férfi van a világon. És hiszem, hogy könnyen túl tudsz majd lépni Louis-on..a segítségemmel, persze ha még mindig benne vagy, Schnuki.
- Ezek után nem hagyom, hogy ennek vége legyen! - nevetett fel, majd megöleltük egymást.
- Fantasztikus lányok, ismét egymásra találtok. Pletykáltatok, szóval minden megvolt, amit a csajok egymás között csinálnak. Már csak a mosdóba kell együtt mennetek és minden tökéletes. De befejeznétek ezt végre? - dörömbölt Milo az ajtón.
- Még távolról sem végeztünk! - nevetett fel Cady boldogan.
- Éééésss....van kiszemelted? Mondjuk Harry? Ő cuki. Bár túl hosszú a haja. - mondtam elmélázva.
- Rendben csajok, ennyi elég volt!
Cady szemét forgatva válaszolt.
- Ha jól emlékszem, apudnak is hosszú haja volt, mikor legutóbb láttam. - felelte, tudomást sem véve az ajtó előtt szobrozó barátunkra.
- Apám gyakorlatilag hippi. - feleltem igazsághoz híven. Felsejlettek bennem a régi emlékek, mikor anyám olvasni tanított, vita csoportokba vitt, melyek persze akkor egyáltalán nem tetszettek az én gyönge lelkemnek. Szívesebben voltam apámmal, aki megtanított, hogyan fonjunk réti virágokból fejdíszt. Tízen akárhány évesen ez volt a legjobb örökségem.
- Harry elég szabad szellemű. - válaszolt végül Cady a kérdésemre. - Mióta megismertem egy komoly kapcsolata sem volt! Az az igazság, nem is akarok a fiúk közül választani...szerintem elég bunkó dolog lenne.
- Te lehetnél a vízválasztó. De basszus, nehogy már Te figyelj oda, Mr. DugomAVoltNőm érzéseire! - kiáltottam fel harciasan. Cady azt választ, akit akar. És ha neki a One Direction egy tagja jön be, igenis összejöhet vele, bűntudat nélkül! Kivéve ha Majomarcra esik a választása. Akkor komolyabban el kell vele beszélgetnem.
- Lilo! Nem mész Te egy kicsit messzire? - Milo, Milo. Még mindig képtelen volt befogni a száját.
- Mióta beszélsz Te így? - nevetett fel Cady. - De ez elég bizarr, mármint nem tudnám elképzelni, hogy Harry és én...
- Ez nem az elképzelésen múlik. Persze, hogy még nem tudod, nem ismered eléggé és a sztereotípiák felé hajlasz. Lehet, hogy Harrynek azért nem volt eddig komoly kapcsolata, mert nem volt meg az igazi. Ez csak a fanok egyik idióta képzelgése, hogy Harry fűvel-fával összefekszik! - és őszintén így gondoltam. Annyi Harry fanfiction után, amit olvastam mélyen legbelül tudtam, hogy Harry nem rossz gyerek. Csak az idióta tinédzserek egy veszélyes srácot akartak elképzelni és magukénak tudni, hogy kiverjék a szülőknél a biztosítékot.
- Mi lenne, ha máskor gyaláznád a sztorikat, amiket olvasol? - kiáltott Milo ismét.
- Kuss, Milo. Éppen beszélgetünk, süket vagy? - kiáltottam vissza és ezzel egyidejűleg rácsaptam az ajtóra.
- Ő mindig ennyit beszél? - fordult felém Cady.
- Hazudhatnék...de igen. Imád beszélgetni és ismeretlen emberekkel kapcsolatot kialakítani. - magyaráztam.
- Azt hallom. - nevetett fel, majd komoly arcot vágott. - Na és Ti ketten....? - nem fejezte be a mondatot, csak ide-ode mutogatott köztem és az ajtó között.
- Mi ketten mi? - kérdeztem értetlenül. És az elején le se esett, aztán mégis.
- Együtt vagytok?
Szemeim kidülledtek és tátott szájjal néztem a barátnőmre. Nem a kérdése miatt, hanem azért mert ezt a kérdést komolyan gondolta. Hisztisen felnevettem és ajtónak borultam.
- Milo...hallottad? - nyögtem ki két nevetés között.
- Aha. - nevetett Ő is.
- Ez nem vicces. - fújt Cady ingerülten.
- De az! - nevettem fel ismét. - Milo olyan, mintha a testvérem lenne. És emlékszel, mint mondtam? Hogy azért nem képzeled el magad Harryvel, mert nem ismered? - csupán bólintott válaszként. - Én azért nem képtelem el magam Miloval, mert ismerem.
- Ez csúnya volt! - kiabált be Milo. - De figyelj, Cady. Bármilyen ajánlatra igent mondok, ha használja a kis Milo érdekét!
Homlokon csaptam magam és Milo helyett is a föld alá süllyedtem szégyenemben.
- Csak azt ne mond, hogy így csajozik. - nézett rám Cady komoly szemekkel.
Valójában fogalmam sem volt, Milo hogyan csajozik. Csak az eredményt láttam.
- Hát..- nyögtem tanácstalanul, majd az ajtóra tapadtam. - Milo, így szoktál csajozni?
- Nem..de néha kellenek ilyen beszólások.
- Van aki ezekre ugrik? - hajolt Cady az ajtóhoz. Ez most komoly? Ők itt most...flörtölnek?
- Mi lenne, ha ezt máskor beszélnénk meg? Mondjuk vacsora kedden, nyolckor? - kérdezte Milo, majd felnyögött.
- Te most randira hívsz? - kérdezte Cady izgatottan.
Öcsém. Nem csak flörtölnek, de randiznak is.
Miért támadt hirtelen hányingerem?
Közbe kellett lépnem, a saját érdekemben.
- Emberek. Hideg van a raktárban...befagy a seggem. Milo éppen lelket ápolok, mi lenne ha később randiznál?
- Igazság szerint nem merek válaszolni...egy ököl van közel a fejemhez. - nyögte Milo.
- Egy ököl?  - sikítottuk Cadyvel egyszerre.
- Így van. Mr. DugomAVoltCsajom és MissVoltCsaj itt áll az ajtóban. - mondta valaki igencsak ingerülten.
- Louis. - suttogta Cady rémülten.
Tereljük el a témát...tereljük el a témát...de ha tehetném, valószínűleg nem ezt mondtam volna.
- Igazából, Miss.DugottVoltCsaj...egyébként meg basszus!

Hatodik fejezet.

" A valódi barátság nem törékeny porcelán és nem is jégvirág, hanem a legszilárdabb dolog a világon."

-Most komolyan mit nem lehet azon megérteni, hogy minden asztalra egy csokor fehér tulipán és két gyertyás kis lámpa? - úgy éreztem a vérnyomásom veri az ötszázat, mikor már az ötödik magyarázat után sem voltak képesek felfogni a dolgozók, hogy mit is kell kirakni az asztalokra.
-Nyugi Szörnyella! - érintette meg vállamat Niall a semmiből, mire egy hatalmas sikkantással fordultam felé. - Minden a helyén lesz.
A homlokomra szorítottam tenyeremet és hangosan fújtam ki a levegőt.
-Nem akarom pont az Ő nagy napjukat elszúrni! - nyögtem és leroskadtam az egyik székre, ami éppen mellettem volt.
-Cady, nézz csak körül! Egy egyszerű fás placcból nézd milyen helyet varázsoltál. Gyönyörű és tudom, hogy mindenkinek tetszeni fog. Zaynnek és Perrienek pedig főleg. Csak nyugodj meg és lazíts egy kicsit! - szorította meg biztatóan a kezem.
Hálásan mosolyogtam rá egészen addig, amíg üveg csörömpölését nem hallottam. Felpattantam a székről és egyenesen a hang irányába vettem az irányt.
-Ez most komoly?! - sikítottam mikor megláttam, hogy egész doboznyi váza landolt a földön. - Komolyan nem értem Jillian honnan szedett ilyen embereket. - telefonom után nyúltam és a beszállító számát kezdtem keresni - Ezt most takarítsák fel és ezentúl semmilyen törékeny tárgy közelében nem akarom meglátni magukat! - adtam ki a parancsot összeszűkült szemekkel.
Miközben vártam, hogy a beszállító felvegye sétálgatni kezdtem az asztalok között. A gubancok ellenére mérhetetlen nyugalom töltötte el szívemet a berendezést nézegetve. Egy gyerekkori álmom válhatott valóra hála Zaynnek és Perrienek, amikor megszervezhettem az esküvőjüket. A kis vázlatfüzetem még tíz év elteltével is az éjjeli szekrényem fiókjában pihen és szinte nap mint nap végig nézegetem a kezdetleges terveket, amiket anyu újságaiból vágtam ki. Ahogy még mindig arra vártam, hogy felvegyék a telefont átfutott az agyamon, hogy mennyire jó lenne, ha Lilo is itt lehetne és láthatná az egészet.
Vajon büszke lenne rám?
-Crystal Glas üvegbeszállító vállalat. Miben segíthetek? - hallottam meg végre a már megszokott női hangot a vonal végén.
-Cady Simmons vagyok. Egy hónapja rendeltem a nulla-kettes kódú vázákból tizenöt dobozzal a Malik-Edwards esküvőre. - vettem elő hivatalos hangomat, amit ilyenkor szoktam.
-Igen, emlékszem. Valami probléma történt a vázákkal vagy nem érkeztek meg időben?
-Minden megérkezett viszont szükségem lenne plusz egy dobozra.
-Rendben. Mikorra szállítsuk ki Őket? - hallottam, ahogy a gép klaviatúráján pötyög körmeivel.
-Még ma kéne.
A pötyögés elhalkult.
-Ma? Az sajnos nem fog menni. Legalább két hétbe telne míg minden papírmunkával együtt megérkeznének a vázák.
A vérnyomásom ismét az egekbe szökött.
-Figyeljen! Tudja maga kiknek lesz az esküvője ma? Perrie Edwardsnak és Zayn Maliknak. Két éve erről az esküvőről szól minden és tökéletesnek kell lennie. A főnököm a világ legbénább embereit küldte ki hozzám segítség képen, de mióta itt vannak több kárt tettek, mint hasznot. Kizárt dolog, hogy nincs raktáron egyetlen egy nyomorult doboz abból a nyomorult vázából. - mire mondandóm végére értem szinte már kapkodtam a levegőt.
Ismét hallottam a tompa pötyögést.
-Diktálja a címet! - a nő hangja merev volt, de abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé, hogy felhúztam egy íróasztal mögött ülő nőt.
Miután bediktáltam a címet megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ahogy szét néztem a területen szinte láttam magam előtt, ahogy az emberek önfeledten nevetgélnek az asztaloknál és táncolnak a színpad előtt kihagyott táncparkettnek kinevezett területen. Már alig vártam, hogy meghallgassam a vendégek és persze Perriék véleményét.
Másfél óra elteltével megérkezett a vázák utánpótlása. Személyesen gondoskodtam elhelyezésükről nehogy ismét valami baleset történjen.
Dél környékén végeztem az egésszel. Mérhetetlen büszkeséggel töltött el a látvány.
Ez az, megcsináltad Cady! ujjongtam magamban, képzeletben pedig egy ugrás kíséretében a levegőbe öklöztem.

xxx

A templom csordultig volt rokonokkal, barátokkal, híres emberekkel és fotósokkal. Zaynék felhívták a figyelmemet, hogy fokozott figyelmet szenteljek a biztonságra ezért több gorillát is a templom kapuba állíttattam, hogy még véletlenül se kerüljenek be olyanok a templomi ceremóniára, akiknek semmi keresni valójuk nem lenne ott. 

-Te már láttad Perrie ruháját? - kérdezősködött Sophia, akivel az esküvő idejéig tűzszünetet kötöttem.

-Nem, de biztosan nagyon gyönyörű lesz. - mosolyogtam, ahogy Zaynre pillantottam.

Idegesen a hajába túrt, amivel megborította tökéletes külsejének egyensúlyát, de még így is remekül festett. 

-El sem hiszem, hogy eljött ez a nap. - sóhajtott mellettem a lány, aztán a távolba meredt álmodozó tekintettel.

Csak remélni tudtam, hogy nem a Liammel közös esküvőjüket tervezgeti. Ismét szét néztem a hatalmas termen, ahol csak úgy nyüzsögtek az emberek. Tekintetem a velünk szemben álló fiúkra tévedt, akiknek olyan feszültség látszódott az arcukon, mintha legalábbis Ők készülnének az oltár elé vezetni életük szerelmét. Sorba néztem rajtuk, majd Louis arcán állapodott meg tekintetem. Haja - amit az utóbbi időben kissé megnövesztett - hátra volt fésülve, öltönye pedig tökéletesen illet testéhez. Ajkamba kellett harapnom, hogy elfojtsak egy felkívánkozó sóhajt. Hirtelen mindenki elhallgatott és megszólalt az oly ismerős zene. 

A templomban lévő emberek egy egységként álltak fel és fordultak a megjelenő menyasszony felé. 

Perrie, mint mindig most is gyönyörű volt, de ezúttal teljesen másképp. Fehér ruhája a földet súrolta, ahogy a sorok között lépdelt előre. A ruha pánt nélküli volt, derékban igencsak szűk. Szoknyarészét millió tüll réteg képezte, ezzel könnyed hatást keltve. Haja oldalra volt tűzve és lágy hullámokba volt sütve. Zaynre néztem, aki csillogó szemekkel figyelte az egyre csak közeledő lányt. A célnál Perrie apukája könnyes szemekkel nézett lányára, majd átadta Zaynnek. 

A pap elkezdte szokásos beszédjét, majd elérkezett a menyasszony és a vőlegény fogadalma. 

-Sokáig csak ültem egy papírlap felett és azon gondolkoztam, hogy mit is kéne majd mondanom, mikor eljön ennek az ideje. Valami szépet és hagyományosat akartam de rájöttem, hogy azok nem mi lennénk. Hiszen nézzünk csak körbe. Nem minden embernek ül az esküvőjén Rita Ora. - halk nevetés követte Zayn mondandóját. - Végül nem írtam fogadalmat. - megfogta Perrie kezét a lány szemeibe nézett - Mikor találkozgatni kezdtünk komolyan nem hittem, hogy egy nap majd itt fogunk állni. Tudtam, ki vagy, hogy mit csinálsz és azt, hogy gyönyörű vagy. Minden egyes alkalommal mikor rád nézek az az első gondolatom, hogy az enyém a világ legcsodálatosabb nője. De most, hogy itt állsz előttem ebben a ruhában..minden képzeletemet felül múltad. - szemeim könnyekkel teltek meg szavaira - Minden egyes nap azon gondolkozom, hogy mivel érdemeltelek ki. Nálad szebb, jobb lelkű nővel még nem találkoztam. Benned meg van minden, amire szükségem van. Tudom, hogy néha rettentően idegesítő tudok lenni és elég nehéz elviselni, de csak arra kérlek, soha ne hagyj el. Mióta ismerlek azóta nem tudnám elképzelni nélküled az életemet. Hiszen te jelented számomra magát az életet. Minden nap veled akarok lenni. Azt akarom, hogy minden este a te arcod legyen az utolsó amit látok lefekvés előtt, és minden reggel tiéd legyen az első, amit meglátok. Persze tudom, hogy ez fizikai képtelenség a helyzetünket tekintve. A sokszor előforduló távolságok ellenére mindig azt érzem, hogy mellettem vagy és ez mindennél többet jelent nekem. Száz szónak is egy a vége. Szeretlek. Minden részemmel szeretlek Perrie Louise Edwards. Fogadom, hogy életem végéig melletted leszek és szeretni foglak. Veled akarom leélni az életemet. - az utolsó mondat végén szájához emelte Perrie kezét és megcsókolta azt. 

Könnyeim megállás nélkül záporoztak, ezzel elkenve tökéletes sminkemet. De abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Perrie fogadalma pont ugyanannyira volt megható, mint Zayné, így pontosan ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlem, mint az első fogadalom.Aztán jött az a rész, amit mindenki a legjobban várt. 

-Perrie Louis Edwards. Fogadod, hogy kitartasz Zayn Jawadd Malik mellett jóban-rosszban, boldogságban-szomorúságban, egészségben-betegségben, szegénységben-gazdagságban?
-Igen. - hallottuk a lelkes választ.
-Zayn Jawadd Malik. Fogadod, hogy kitartasz Perrie Louise Edwards mellett jóban-rosszban, boldogságban-szomorúságban, egészségben-betegségben, szegénységben-gazdagságban?
-Igen. - Zayn válasza mellé, vigyorgó arca is párosult, ami engem is mosolygásra késztetett.
-Istentől felruházott hatalmamnál fogva férjnek és feleségnek nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatja a menyasszonyt!

xxx

Ahogy a színpad előtt álltam mérhetetlen büszkeség és megkönnyebbülés töltött el az emberek reakciót látván. Folyamatosan kaptam a pozitív visszajelzéseket azoktól, akik tudták, hogy én szerveztem meg az egészet. Hirtelen mindenki elcsendesedett Zayn pedig felállt a helyéről. 

-Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki eljött ma, hogy osztozzon örömünkben. - nézett le mosolyogva Perriere - Rendkívül sokat jelent nekünk, hogy mindannyian itt vagytok. Viszont ez az egész nem jöhetett volna létre a mi egyetlen, tehetséges barátunk, Cady Simmons nélkül. - egyenesen rám szegezte tekintetét, mire mindenki felém fordult. Az arcom égni kezdett és idiótán kezdtem vigyorogni. - Köszönjük Cady, hogy megszervezted ezt nekünk. Köszönjük, hogy még tökéletesebbé tetted életünk legszebb napját. - még mindig idióta mosolyommal bólintottam egyet válasz képen. 

Néhány perc elteltével már senki sem foglalkozott velem, mindenki önfeledten nevetett és táncolt tovább. 

-Szép volt Simmons! - karolt át Nikki mosolyogva. 

-Akkor dicséret képen hozhatnál nekem valamit inni! - vigyorogtam barátnőmre, aki egy szemforgatás kíséretében lelépett valami alkoholért. 

Louis sétált el előttem de - mint máskor sem - rám se hederített. Már napok óta nem beszéltünk. Annyira idegesített, hogy képtelen a szemembe mondani, hogy van valakije. Ami pedig még jobban idegesített, hogy képtelen voltam a szemébe mondani, hogy tudom van valakije. Egy frusztrált sóhaj hagyta el számat, majd Liam éles hangjára kaptam fel a fejemet. Ingerülten beszélt valakivel, akit nem láttam mert magas alakja kitakarta. Néhányan megbámulták őket, így kötelességemnek éreztem, hogy közbe lépjek.
-Na most beszélj! - hallottam, ahogy az ingerültségtől rekedt hangon beszél.
-Nyugodj meg Liam! - szóltam,mikor még oda sem értem. - Ne hívd fel fölöslegesen a vendégek figyelmét.
Mikor mellé értem csak akkor vettem észre, hogy dühét kire is zúdította. Egy vörös hajú lány volt a célpont, aki rettentően ismerős volt.
-Segíthetek pizzás lány? - csapott arcon a felismerés.
Arcán a félelem ezernyi változata jelent meg, de nem szólt egy szót sem.
Az émelygés - amit azon az estén éreztem - visszatért a gyomromba. Idegesítően emlékeztetett Lilora így jelenléte még inkább csak idegesített. Liam ismét szólásra nyitotta száját, de közbe vágtam.
-Menjünk be a sátorba és majd ott megbeszéljük, hogyan is lehetséges, hogy itt vagy.
Elől mentem, a vörös lány pedig mögöttem kullogott Liam társaságában. Útközben összefutottunk Harryvel és Niallel, akikhez időközben Louis is csatlakozott és kérdő tekintettel mértek végig minket. Viszont ahelyett, hogy ténylegesen feltettek volna bármi kérdést csak szó nélkül követtek minket.
Mikor beértünk a sátorba Liam ismét a lánynak esett.
-Mégis ki vagy te és, hogy kerülsz ide? - szinte kiabált, ami igencsak meglepett, ha azt nézem, hogy Liam a fiúk közül a legszelídebb.
-Nyugodj már le! - szóltam rá erélyesebben - Ezzel nem mész semmire. Hogy jutottál be? - fordultam ismét a vörös felé, aki még mindig félelemmel arcán, csendesen állt előttünk.
-Egyedül vagy, vagy van veled más is? - kérdeztem ismét, mire arcán még nagyobb félelmet véltem felfedezni.
Egy helyben toporgott és pöttyös ruhájának szegélyét gyűrte, miközben nekem egyre csak fogyott a türelmem.
-Előbb szabadulsz, ha beszélsz. - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-Lehet néma! - pattant mellém Niall eget rengető ötletével.
-Ne legyél már idióta! - suhintottam nyakon - Nem emlékszel? Körülbelül két hónapja Ő hozta ki a pizzát, mikor Nikkinél voltunk. Az ő fejéről verted le a szemüveget. Márpedig azon az estén igencsak volt hangja. Szóval? - utolsó szavam után egy magas, barna hajú fiú robbant be a sátorba, aki igencsak vonzó volt - és szintén hívatlan.
-Jesszusom Abigail! - kiáltott fel a srác, mire mindannyian hülye tekintettel bámultunk rá - Ne haragudjatok srácok! Szegény lány most szabadult az elvonóról. Látjátok a karikákat a szeme alatt? Még nem tiszta teljesen így mikor rájönnek az elvonási tünetek gyakran elmászkál. Mondtam Abigail, hogy maradj a kocsiban! - pörölt a lánnyal, aki csak ijedt tekintettel nézett vissza a fiúra. - Fiúk, tök jó az új album! - kacsintott a fiúkra, akik épp készültek valamit mondani, de a srác - aki hajazott egy Duracell nyuszira - nem hagyta Őket szóhoz jutni - Mi már itt sem vagyunk! Bocs a zavarásért. - megragadta a vörös lány karját és elkezdte kifelé rángatni, de akkor megláttam egy piros fonott karkötőt a karján, amin egy végtelen jel medált fedeztem fel.
Pontosan olyan volt...
-Állj! - kiáltottam rájuk - Honnan szerezted azt? - mereven szegeztem tekintetem a karkötőre.
Mindenki meglepett arccal bámult rám, bennem pedig a feszültség egyre csak fokozódott.
-Most komolyan nem tudsz beszélni, vagy mi?!
-Mi közöd hozzá? - vágott vissza élesen német akcentusával.
-Még is csak tud beszélni. - hallottam Liam gúnyos hangját magam mögött, ami egy cseppet sem segített a helyzetemen.
-Belógtál egy olyan eseményre, amin semmi keresnivalód nem lenne; akárcsak a barátodnak. Mert remélem nem hiszitek, hogy bekajáltam ezt elvonós-alkoholista sztorit. Szóval az egyetlen ember, aki itt fel lehet háborodva és kérdezhet az én vagyok! - mire mondandóm végére érte szinte már ziháltam és úgy éreztem magam, mint valami idióta szappanoperában. Komolyan azt vártam ki fogja először elsírni magát. - Honnan van az a karkötő?! - tettem fel a kérdést még indulatosabban.
-Ó, Scheiße! - kiáltotta el magát németül. Hanglejtéséből ítélve valami káromkodás lehetett. - Az egyik legjobb barátnőmtől kaptam lassan tíz éve egy itteni táborban, de azóta sem találkoztunk.
Úgy éreztem magam mint, akit gyomron vágtak.
-Lehetetlen. - leheltem magam elé és próbáltam valami racionális magyarázatot találni a történtekre. Nem akartam elhinni, hogy pont abban a helyzetben találtam meg rég elveszett barátnőmet. Mindenki kérdő tekintettel nézett rám - Lilo?
Megfagyott körülöttünk a levegő. A felismerés az arcán másfél perc alatt futott végig és láttam, ahogy a könnyek már is ellepték szemét.
-Cady?
Ajkamba haraptam, hogy ne zokogjak fel miközben felmutattam a csuklómon díszelgő karkötőt, ami pontosan ugyanolyan volt, mint Lliloé csak kékben.
Másodpercekig, talán percekig - fogalmam sincs - csak könnyes szemekkel álltunk egymással szemben, mikor a mellette álló fiú halkan oda súgott neki.
-Kihúzhatjuk az első tételt? - Lilo egy aprót bólintott válaszképpen én pedig nem bírtam tovább csendben maradni.
-El sem hiszem. - kiáltottam fel, majd egyenesen a nyakába vetettem magam.
Olyan szorosan öleltük egymást, mintha az elmúlt tíz év kihagyott öleléseit szerettük volna bepótolni egyben.
-Komolyan, Schnukiputzi? - suttogta úgy, hogy én csak én halljam, mire egy hangos nevetés bukott ki belőlem.
A táborban elmesélte egyszer, hogy a német párok így becézik egymást, nekem pedig annyira megtetszett a szó, hogy gyakran hívott utána így, vagy csak egyszerűen Schnukinak.
-Akkor...ennek örömére..koccintunk? - szólalt meg Harry reszelős hangján, mire mindannyian nevetni kezdtünk.
-Hordod a karkötőt. - méregettem mosolyogva csuklóját.
-Megígértem. - vigyorgott, majd szemeit ismét könnyek lepték el.
-Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. - visítottam majd megint nyakába vetettem magam.
-Legalább egy ember örül. - morgott Liam.
Összehúzott szemekkel néztem rá és nem értettem mi baja van Liloval, amiért ennyire ellenséges vele. Oké, tény, hogy beszökött Zayn esküvőjére és valószínűleg, ha nem Lilo lett volna még a zsarukat is ráhívtam volna. Lilo kibontakozott ölelésemből és morcosan nézett Liamre.
-Ezt az érzelmes pillanatot csak azok tudják értékelni, akik tudják mozgatni a hüvelyujjukat, Majomarc! - vágta Liam képébe.
Mindannyian próbáltuk elfojtani feltörni vágyó nevetésünket, de Liam arckifejezését látván egyikünk sem merte elengedni magát.
-Az ötös tételt is kihúzhatjuk? - kérdezte már megint a magas egy hatalmas vigyor kíséretében.
Már épp kérdezni akartam, hogy milyen listáról beszél, mikor belépett valaki a sátorba.
-Sziasztok! - magas lány volt, fekete combközépig érő ruhában, barna hullámos hajjal.
-Eleanor? - szaladt ki visítva számon a név, mielőtt bármire is gondolhattam volna.

Ötödik fejezet.

"Barátság számára a jó emlékek megszépülnek, a rosszak pedig könnyen feledésbe merülnek - ezt teszi a barátság csodája."

Dobozok és bőröndök vettek minket körül. Négy ágy volt a szobában, viszont csupán ketten uraltuk a négy négyzetméteres faházat. A körülöttünk élő gyerekek már elcsendesedtek, valószínűleg már épp az álmok világában jártak. Minket, hah.., minket azonban lehetetlen volt éjfél előtt az ágyba tuszkolni. Azon az estén is így volt. Nyakig betakarózva ültünk az ágyamon, Cady a vázlatfüzetét szorongatta. Egy egész napig kellett győzködnöm, hogy megmutassa. Tegnap este, a nagy párnacsata közben, hasra estem az egyik táskában és a kis füzete nyitva ért földet.

Mit tesz egy kíváncsi lány?

Hát megnézi!

Eléggé kiakadt, viszont megígérte, hogy egyszer megmutatja élete nagy titkát. Mint említettem némi győzködés árán - és természetesen, a saját akarata miatt is - ma jött el az a nap.

Cady ideges volt, szinte rettegett. Elképesztően tartott a reakciómtól, félt, hogy kinevetem.

A kis bolond!

Hisz én is ugyanúgy szorongtam, mint Ő. Számomra is nagy lépés volt mindez. Végül is, a számára legfontosabb dolgot akarta velem megosztani - Velem a négy napja tartóbb barátságának.

Mély levegőt vettem. Mindent belengett a kakaó illata.

Megnyugtató volt.

Cady is  mély lélegzetet vett, majd hangosan ki is fújta.

- Mit gondolsz? Jól néz ki? - kérdezte feszülten.

- Nekem nagyon tetszik! - mondtam ámuldozva. - Elképesztő. Hogy csináltad mindezt?

- Anya újságjaiból kivágtam azt, ami tetszett és így összeragasztottam.

Elképedve bámultam a füzet lapjaira, melyeken egy esküvő komplett terve elevenedett meg. Az esküvő - a tervrajz szerint - szabadtéri volt. Egy nagy kör alakú színpad ragadta meg először a figyelmemet, amire - számomra - egy ismeretlen bandát ragasztott. A színpaddal szemben egy hosszú asztal állt, amire a "házasodó emberek és családja" szöveget írta. Minden abrosz fehér volt - Cady csak a szokások miatt hagyta meg ezt a színt. Azonban a kiegészítők; a szalvéták, a gyertyák, a székeken lévő masnik, a lampionok amik, mintha a semmiből lógnának a táncoló vendégek fölé - rózsaszínben pompáztak, ami köztudottan Cady kedvenc színe.

- Szerintem mehetne hozzá egy kis barna. - mihelyst kimondtam ezt a mondatot, már rá is szorítottam a számra a kezem. 

Miért okoskodok ennyit?!

- Miért? - Cady arca elgondolkodó volt.

- Hát, tudod. Lehet, hogy számodra hihetetlen, de nem mindenki csípi ezt a hercegnő stílust. - igyekeztem egy poénnal eltusolni a mondandóm élét. Cady csupán az oldalamba könyökölt, melynek erejét a két paplan és a pléd, valamilyen szinten felfogott. - Vagy ha mégis - itt látványosan fintorogtam. - Akkor ott a férje, aki kézzel-lábbal tiltakozna a szín ellen.

- Jogos. De miért pont a barna?

- Mert, a kakaó is barna. - mennyire nagy hatással volt ma rám a vacsorához járó lötty. Nem semmi.

- Meg a kaka is! - nevetett fel Cady.

- Fuuuuuj! Ez gusztustalan! - ennek ellenére, szívből nevettem még órák hosszát ezen a hasonlaton, a legjobb barátnőmmel.

.XXX.

- Hmm...Cady - nyögtem egy nagyot. A hangtól hirtelen kinyílt a szemem. Tágra nyílt szemekkel bámultam a plafont, heves szívdobogással. Mikor meggyőződtem arról, hogy a falon mozgó árnyék csupán egy szél mozgatta faág, mély levegőt vettem és az oldalamra fordultam.
- Sziaaaa! - üvöltött fel Milo.
- Vááh! - és ezzel a lendülettel két métert fordultam az ágyon, egyenesen le a földre. - Te mi a lószart keresel itt? - kérdeztem hisztérikusan.
- Jöttem felkelteni Téged.
- Kösz szépen, de igazán nem kellett volna. Körülbelül hajnali hat óra van. - mondtam bosszúsan, majd mérgesen a kint uralkodó köd felé intettem.
Milo lassan az ablak felé fordult. Néhány percig csendben nézte a tájat, majd egy vállrándítás kíséretében újra rám nézett.
- És?
- Mi az, hogy és? Ilyenkor a normális emberek még alszanak. A munkások is csak fél hétkor kelnek! - hadonásztam magyarázat közben, majd visszamásztam az ágyra. - Menj innen, szépet álmodtam!
- Hallottam. - nevetett fel. - Ha nem tudnám, ki az a Cady, azt hittem volna, hogy valami meleg pornó díszletei közé csöppentem.
- Ó, hogy rohadnál meg! - nyögtem egy ásítás kíséretében és bevackoltam magam a puha takaróim közé.
- Cö-cö! Nem szép dolog ilyesmit mondani arra, aki megszervezte, hogy a mai nap kihúzhass még egy tételt a listádról. - ezek után fogta magát és lazán kisétált az ajtómon. Ez a gyerek aztán tudja, hogy a drámai feszültséget, hogyan is kell a plafonig felemelni.
Próbáltam visszaaludni, de Milo ezzel a kijelentésével totálisan kiűzte az álmot a szememből.
Vajon melyikre gondolt?
A kilencesre biztos nem, nélkülem és Dixi nélkül nem kezdett el volna lakást keresni. Csak remélni mertem, hogy a húszasra sem. Ilyen időben tuti nem nyomok be két vödör jégkrémet.
Egyik gondolat követte a másikat, egyik gödörből estem a másikba.
- Oké Milo, Te győztél. Halljam, mit találtál ki! - rontottam ki az ajtón, és egyenesen a kanapén terpeszkedő  barátomhoz mentem.
- Mire gondolsz? - kérdezte távolságtartóan.
A szemöldököm az egekbe szökkent. Meglepődve néztem a barátomra, majd néhány perccel később rájöttem, hogy én vagyok a világ legutálatosabb lakótársa.
- Sajnálom. - mondtam engesztelően és végigsimítottam a vállán, fel egészen a hajáig. - Gyökér vagyok, sajnálom, hogy a lelkedbe gázoltam. De mindezek ellenére, tudom, hogy Te vagy a király.
Milo szája hirtelen megrándult, mintha a nevetést próbálná visszatartani, de még mindig nem mondott semmit sem.
- Nos? Mi az a fantasztikus ötlet? - kérdeztem behízelgően, és közben simogattam a haját; imádta. A szeme színe olyan volt, akár a csoki. Ha ideges volt, olyan volt akár egy befagyott csokitó, most viszont, hogy nem volt zaklatott állapotban, inkább hasonlított egy olvadt csoki folyamra, amibe a gyümölcsöket mártjuk.
Már a gondolattól is megéheztem.
Egy köcsög bélpoklos vagyok, tudom.
Mély levegőt vett, majd teljes testével felém fordult. Lehunyta szemeit, összekulcsolt kezeinkre nézett. Ismét vett egy mély levegőt, majd a következő szavakat ejtette ki a száján.:
- Ma ketten, Te és és... BESZÖKÜNK EGY ESKÜVŐRE!
- Mi van?! - kérdeztem vissza döbbenten.
- Beszökünk egy esküvőre. Mit nem lehetett ezen érteni?
- De mi...mármint, hogyan. És egyáltalán kiére? Milo, Te belegondoltál egyáltalán a következményebe? Jézus, én nem akarok valami börtönesküvőn részt venni! - rosszabbnál rosszabb rémképek jutottak az eszembe, miszerint az első benntöltött éjszakámon kiverik belőlem még a szart is. Majd valahogy a csúcsra küzdöm magam. Természetesen Miloval egy üveglapon keresztül nézhetnénk egymást és beszélgethetnénk, mivel az ellenkező nemű fegyencek csak így létesíthetnének egymással kapcsolatot. Milonak könnyes lenne a szeme, akárcsak az enyém, majd bevallaná, hogy férjhez megy.
Az én egyetlen, igaz, hímnemű, hetero barátom férjhez menne!
Persze nem azért, mert hirtelen vonzónak találná a férfiakat, azonban csak így úszhatná meg a napi verést és azt, hogy a fejét az undorító, mocskos klotyóba dugják, mely nem csak az ürüléktől, hanem a tisztítószerek hiányától is bűzlene.
- Állítsd le magad! - szólt egyszerűen.
- Mindent kimondtam hangosan? - kérdeztem vissza döbbenten.
- Dehogy. Csak túl jól ismerlek. Ráadásul a szád széle már most remeg a szemedet, meg körülbelül két másodperc alatt ellepte a könny.
- Nem tehetek róla. - mondtam egyszerűen.
- Jó, jó. Itt és most nem is az a lényeg, hogy miért állsz jelen pillanatban a sírás határán. Itt és most az a kérdés, hogy készen állsz-e. - a barátom hirtelen felpattant, nem is törődve azzal, hogy már éppen válaszolni akartam neki. - Készen állsz megváltoztatni az életedet?
- Miét változtatnám meg azzal az életem, hogy beszökök egy esküvőre? - kotyogtam közbe. Abszolút nem értettem a gondolatmenetét. Miért lenne sorsfordító az, ha egy ismeretlen alak, pontosítva alakok legszebb napjára betörök és idióta arcokat vágva belerondítok az esküvői képekbe, amiket majd harminc év múlva önfeledten néznek visszaemlékezve arra a csodálatos napra. Majd meglátnak minket. És csak átkozni fogják a biztonságiakat, hogy hogyan nem vették észre azt, hogy két idióta beszökött a nagy napjukra.
Persze, ez aztán a sorsfordító élmény!
- El kell döntened, hogy mered-e élni az életet. Lilo, húsz éves vagy az Isten szerelmére. Sajnálom, hogy nekem kell kimondanom de Te sem leszel fiatalabb. - felnevetett. - Egyszerűen mikor csináltál olyan dolgot, ami egy kicsit veszélyes és őrült volt, mégis akkora boldogságot és szabadságot hozott? Olyan sok élménybeszámolódat hallottam már, olyan bevállalós csajokról, amiket egyetlen pasi nem hallott még. Én mindent láttam a szemedben. Az örömöt és a vágyat. Azt a vágyat, hogy Te is olyan legyél. Jó nem mondom azt, hogy úton útfélen lőj le valakit. Csak annyit mondok, hogy légy szabad. Tudsz Te spontán és felszabadult lenni, nem azt mondtam, hogy begyöpösödött vagy. De mindig elzárkózol attól, ami igazán nagy változást hozhatna az életedbe. Lehet, hogy már tizennyolc évesen megtaláltad volna az igazit, vagy annyi pénz kaszálhattál volna, amivel már rég létrehozhattál volna egy saját céget, hogy ne ezeknél a pöcscibálóknál dolgozz. Azt akarom, hogy felszabadult, spontán és menő legyél. Azt akarom, hogy negyven év múlva mikor egy verandán ülsz egy hintaszékben és körülötted az unokáid, Emma és természetesen Milo ülnek. Milo ölébe pedig Nyami, a fekete labrador kutya hajtja a fejét és téged hallgatnak. Te pedig azt meséled el nekik, hogy beszöktél egy esküvőre a legjobb barátoddal. Nem pedig azt, hogy igazi rossz kislány voltál és egy helyett két könyvet vettél. Nem! Az teljességgel kizárt!
- Milo. - szólaltam meg meghatottan. - Te teljesen hülye vagy!
- Ezért vagyok a legjobb barátod. Meg a stylistod. Meg mindened úgy egybevéve. Szóval felteszem még egyszer a kérdést. - Milo letérdelt elém és két - szerintem - kamu meghívót vett elő. Önkéntelenül felnevettem. - Csak, hogy stílusosak legyünk. - mondta széles mosollyal. - Lilo. Hajlandó lennél beszökni velem egy esküvőre?
- Igen, Milo. Azt hiszem készen állok.
- Királyság. Nos akkor nyomás zuhanyozni. Nem késhetünk el. - Milo azonnal felpattant, és a hatás kedvéért néhányszor tapsolt is, majd azzal a lendülettel a fürdőbe tuszkolt. - Moss hajat is! - szólt még utánam, mielőtt bezártam az ajtót. Beálltam a zuhany alá és olyan forróra állítottam a vizet, amelyet elbírt a bőröm. Elő vettem a kedvenc samponomat és tusfürdőmet, melyek barackillatúak voltak. Szőrtelenítettem, kétféle balzsamot és pakolást is használtam. Elvégre esküvőre megyünk. Körülbelül háromnegyed óra tollászkodás után, hatalmas gőz felhőt hagyva magam után egy szál törülközőben kiléptem a fürdőből és a szobám felé vettem az irányt, ami egy hadi térre hasonlított. Olyan volt mintha egy bomba robbant volna.
És ezt a bombát Milonak hívták.
- Nagyon király. - szólt Milo rám se nézve. - Kiválasztjuk a ruhát. Majd kifestjük a körmöd, megcsináljuk a hajad, kisminkellek majd felvesszük a kiválasztott ruhát.
- Ezt így mind egymás után?
- Igen. A lányok így szokták. - mondta mosolyogva, majd az íróasztalom felé tuszkolt.
- Szerinted nem gáz, hogy többet tudsz a lányokról és a viselt dolgaikról, mint én? Aki történetesen lány.
- Nem tudom. Sarah még sosem panaszkodott. - kacsintott rám összeesküvően.
- Milyen Sarah? - kérdeztem felvillanyozódva. - Csak nem..?
- Mi? Dehogy. Néhány menet két sminkelés között, semmi extra vagy említésre méltó dolog. - magyarázta miközben a piros körömlakkom tetejét csavarta.
- Olyan tárgyiasan beszélsz a nőkről.
- El ne kezdd megint, kérlek. A lányok is kihasználják a pasikat! - kelt a védelmére.
- Ugyan. Nem minden csaj olyan, mint Dixi!
Milo csak felnevetett és a figyelmét inkább a körmeim lakkozására fordította.
Gyűlöltem körmöt festeni. Egyrészt nem is tudtam. Vagy ha erőt is vettem magamon és valahogy tűrhetően nézett ki is utána a kezem, egyből megbántam. Túlontúl fura.
Felesleges, maradjunk ennyiben.
A körmöm kifestése után, Milo kisminkelt, felborítva ezzel az eredetileg eltervezett sorrendet. Egy natúr smink mellett döntöttük. Közösen megegyeztünk abban, hogy ha esetleg nevetésre kerül a sor, tuti annyira nevetni fogok, hogy bekönnyezek, ami már alapból elrontja az arcomon lévő kence-ficét. Majd, hogy rásegítsek a panda kinézetre ököllel biztosan dörzsölni fogom a szemem.
- A hajad egyenes vagy göndör? - kérdezte Milo.
- Nem lehetne a kettő között? - átmeneti fodrászom csupán csalódottan sóhajtott egyet.
Végül egy enyhén hullámos hajcsoda váltotta fel a fejem tetejére felkötött kontyot.
- Tűzzük fel? - kérdezte Milo és már vette is elő a csatokat.
- Nem, dehogy. Vagy le van engedve, vagy a fejem tetején egy kupacban. Nincs köztes állapot. - hárítottam el a lehetőséget. Felkötött hajjal úgy nézek ki, mint egy öt éves kisfiú. Vicc nélkül. Az más, mikor pont a fejem tetején egy csomóban himbálódzik a hajam. Ott látszik, hogy tényleg van.
- Melyik ruha mellett döntöttél? Rózsaszín vagy pöttyös? - kérdezte Milo, miközben felváltva emelgette a bal kezében tartott rózsaszín ruhát és a jobb kezében tartott pöttyöset.
- Egyértelmű, hogy a pöttyös.
- Miért? A rózsaszín olyan jól menne a bőröd színéhez.
- Ja, csak nem a hajaméhoz. - bizonyításként a répa vörös hajam felé intettem.
- Az egy téveszme, hogy a vörös nem illik össze a rózsaszínnel.
- Óó, csak nem a brit tudósok jöttek rá erre? - kérdeztem szarkasztikusan. - Amúgy sem vagyok egy rózsaszín fazon. Bármit mutathattál volna.
- Jó, akkor tessék. - felém dobta a ruhát. Egy baj volt, elbizonytalanodtam.
- Jól fog ez nekem állni? - kérdeztem félénken és a fekete alapon fehér, apró pöttyös ruhára néztem, ami körülbelül a combom közepéig érhet majd, ha felveszem.
- Persze.
- Nem néznék ki úgy, mint egy vásári majom?
- Hát hagynám, hogy úgy szökj be egy esküvőre, mint egy vásári majom? Dehogy, akkor cirkuszba vinnélek el, vagy egy állatkertbe. - próbált nyugtatni, ami sikerült is neki. Gyorsan felvettem a fehérneműt is, majd rávettem a ruhát.
- Mit szólsz? - szóltam, mire Milo azonnal elvette a kezét a szeme elől.
- Csodás. - mondta egyszerűen.
- Biztos? - kérdeztem, mialatt néhányszor megfordultam a tengelyem körül.
- Persze. Ott gömbölyödsz ahol kell. Minden pasi utánad fog fordulni.
- Köszönöm. - pusziltam arcon.
- Most pedig már csak a cipődet kell kiválasztani. Mit szólsz ehhez? - kérdezte.
- Kizárt. Nyitott cipőt nem veszek fel. - fura arcot vágott, ám nem hagytam, hogy valami idióta kérdést tegyen fel, így egyszerűen a lábujjaim felé mutattam. - Te még nem láttad ezeket a kis mocskokat? - egy elegáns, fekete magassarkút választottunk, majd, hogy egy kicsit hűek legyünk magamhoz, egy bőrkabátot vettem fel a ruhára.
- Lázadós, de nem túl sok. - így jellemezte Milo a ruhámat. Majd Ő is öltözni ment. Egy fekete öltönyben és nadrágban tért vissza. Hófehér inget viselt egy vékony fekete nyakkendővel. A haja éppen annyira volt kócos, hogy bohókás kinézetet kölcsönözzön neki. Az elmaradhatatlan karóráját is felvette.
- Csini. - mondtam egyszerűen. Fölösleges volt bármilyen más dicséret. Tudta, hogy fantasztikusan néz ki. - És, most merre? - kérdeztem, mikor már a háztömb előtt álltunk.
- Nem is tudom. Úgy terveztem, hogy elmegyünk a legközelebbi templomhoz hátha van ott egy esküvő.
- Tessék? Ez a csodás terv, hogy kilesünk egy esküvőt? És ha ma nincs is esküvő?
- Lilo ez itt London. Itt minden nap van minimum egy esküvő. - magyarázta, majd az autója felé vonszolt. Duzzogva ültem be mellé. Karjaimat összefontam a mellem előtt és mérgesen néztem ki az ablakon.
- Ez aztán a terv. - szólaltam meg, mikor már körülbelül húsz perce utaztunk csendben.
- Mi lenne ha nem lennél ennyire pessz... Hé nézd! - körülbelül negyven autó száguldott át a kereszteződésen hangosan dudálva, éljenezve, feldíszítve. - Ez egy esküvői menet! Kövessük őket!
-Mi..mi? - ennyit tudtam kinyögni. - Nem lesz ennek jó vége. - motyogtam magam elé.
Még van negyven percig autóztunk árkon-bokron keresztül mentünk. Az erdő legmélyére, mintha nem akarták volna, hogy bárki odataláljon. Gyanús volt.
- És ha ez egy nagy maffiózó lagzija? Nem akarok meghalni húsz évesen!
Milo mit sem törődve követte tovább a kocsik tömegét, néha dudálva vagy kiabálva. Egy hatalmas kertes ház előtt álltunk meg. Valamilyen klasszikus szálló lehetett, amit felújítottak és az igen gazdag embereknek volt rá pénzük, hogy kibéreljék bármilyen alkalomra, mondjuk; egy esküvőre.
Az autók megálltak és több száz ember rohamozta meg a kert bejáratát, ahol egy öreg kis bácsi állt kikeményített ingben, frakkban és a vendéglistát tanulmányozta.
- Láttad, hogy lista van? Forduljunk meg. - ezzel a lendülettel nyúltam a biztonsági öv után.
- Dehogy! Megvárjuk míg lemegy a nagy tömeg és csak utána jelentkezünk be.
Csendben ültem tovább és a legrosszabbra tudtam gondolni. hogy börtönbe kerülünk, hogy ezt a szüleim megtudják. Hisz nem így neveltek!
Ám a legrosszabb mégis az a tudat volt, hogy ezzel a tervvel tönkretehetem egy szerelmes pár legszebb napját.
- Mehetünk. - meg sem várva a válaszomat, vagy egyáltalán a reakciómat Milo kipattant a kocsiból. Kinyitotta az én ajtómat is és segített kiszállni.
- Csak semmi pánik. - suttogta és megfogta a derekam. Mosolyogva az öreg ember elé lépdeltünk.
- Nevük? - kérdezte.
- Abigail és Josh McKain. - mondta lazán Milo.
- Önök házasok? - kérdezte gyanakodva.
- Csak eljegyeztük egymást. De minden alkalmat kihasználok, hogy a világ tudomására hozzam, hogy ez a csodás nő hamarosan a feleségem lesz, ugye Porcukor Mókus?
Kábán bólintottam. Arra koncentráltam, hogy ne hányjam össze magam a helyszínen.
- Melyik családhoz tartoznak? - kérdezte a férfi.
- Pardon?! - döbbent meg Milo.
- A menyasszony vagy a vőlegény családjához tartoznak? - kérdezett vissza türelmetlenül.
- A menyasszonyéhoz. - mondtam gyorsan.
- Milyen kapcsolat fűzi Önöket Miss Edwards-hoz? Akarom mondani Mrs. Malikhoz?
- Ez egy vallatás? - igen, a stressz erős agressziót vált ki belőlem.
- Nos tudja, Miss Edwards nagymamájának a férjének és neki a testvérének a lányának, és neki a fiának a harmad unokatestvére vagyok. - magyarázta Milo. - Így vagyunk együtt. Totál közel. Akár egy család. - mondta majd a mutató és a középső ujját összefonva szemléltette, mennyire is állnak közel egymáshoz a "nagymamával".

A férfi gyanakodva nézett minket, majd mintha megunta volna ezt az egész felügyelősdit vállat vont és ennyit mondott:
- Jó szórakozást! - felemelt fejjel mentünk el mellette. Mikor átléptük a virággal feldíszített boltívet, akkor mertem újra levegőt venni.
- Nem hiszem el, hogy bent vagyunk! - néztem boldogan Milora, majd a kert és a parti színhelyére összpontosítottam. Egy nagy kör alakú színpad ragadta meg először a figyelmemet, amin - számomra - egy ismeretlen banda játszott. A színpaddal szemben egy hosszú asztal állt, ahol nagy valószínűséggel az ifjú pár és a családja ült. Minden abrosz fehér volt, azonban a kiegészítők; a szalvéták, a gyertyák, a székeken lévő masnik, a lampionok amik, mintha a semmiből lógnának a táncoló vendégek fölé - rózsaszínben pompáztak, valamint némi barna is vegyült volna a hercegnői stílus és árnyalat közé. Végre valaki gondolt a férfiakra és azokra is, akik herótot kapnak a rózsaszíntől.
Gyönyörű volt.
Mintha mindezt láttam volna már valahol...
- Héé, az ott nem Rita Ora? - sikkantott fel Milo és egy karcsú, szőke felé intett, aki éppen egy nagyon göndör sráccal beszélgetett. Időközben egy barna hajú, tetovált lány lépdelt felénk és csábító mosollyal az oldalamon álló "vőlegényemet" stírölte.
- Ez nem...
- Atya picsa, Cher Lyod végigmért. - hüledezett. A hatás kedvéért a kezét a szívére helyezte.
- Mi lenne ha nem állna fel a farkad az első híres csajra? Hisz a menyasszonyod melletted áll. - nevettem fel.
- Na figyu, hogy ne álljunk itt, mint az idétlenek, vázolom a tervet. Te elmész a piák felé én pedig a csini barna után. Csak, hogy elvegyüljünk.
- Mi? - kérdeztem. Milo meg se várva a válaszomat a kis barna után indult. - Milo..izé Josh!
- Semmi baj húgi..a bátyó hamarosan visszajön. - szólt vissza és mindkét hüvelyujját a magasba emelve távozott.
- Remélem beletörik a farkad. - morogtam az orrom előtt. Magam elé nézve a bárpult felé vettem az irányt. A bárszékről tartottam szemmel az embereket. Itt ott feltűnt egy Rihanna, Jessie J, és konkrétan az egész One Direction.
- Mi a tököm folyik itt? - kérdeztem magamtól. Aztán minden világossá vált, mikor megláttam a menyasszonyt.
Perrie Edwards, mellette pedig Zayn Malik.
Nem hiszem el, hogy pont arra az esküvőre rondítottam be, amiről már két éve beszélnek. Két éve! Az eljegyzés óta.
Jesszus.
El kell innen tűnnöm.
Az üres poharamat a pulton hagytam, majd gyorsan lekászálódtam a székről. Feltűnés mentesen akartam Milo keresésére indulni, azonban valami francos könyvhöz hasonlóan egy kőkemény mellkasba ütköztem.
Felnéztem és majdnem összeestem. Az ország, nem a világ, nem az egész kikúrt Naprendszer legjobb pasija állt előttem.
És nem volt boldog.
- Te meg még is ki vagy? Mennyit fizetnek Neked azért, hogy tönkretedd a legjobb barátom esküvőjét? Na most beszélj! - kőkeményen szorította meg a vállam.
- Nyugodj meg Liam. - szólalt meg mögötte egy lágy, női hang. - Ne hívd fel fölöslegesen a vendégek figyelmét.
Liam Payne - nem hiszem el - mellől a barna hajú lány lépett ki, az a lány, akinek valamikor, azt hiszem két hónapja a pizzát szállítottam ki. A meglepetés és azt hiszem valamilyen szintű felismerés suhant át az arcán, majd komolyan ennyit kérdezett:
- Segíthetek valamit, pizzás lány?
Ajajajaj.